hirdetés

Sérülésből eredő koponyaűri vérzés

A koponyát és az agyat érő sérülések az élet első négy évtizedében több áldo­zatot szednek, mint a daganatos és a keringési betegségek együttvéve. A ko­ponyaűri vérzés kialakulása pillanatok műve, de a teljes vagy részleges felépülés hónapokig is tarthat. Elővigyázatos közlekedéssel, a lakás biztonságos kialakításá­val, bukósisak szükség szerinti viselésével a koponyaűri vérzést okozó fejsérülések többsége megelőzhető.

hirdetés

Hétköznapi balesetek is okozhatnak koponyaűri vérzést, még akkor is, ha közvetlenül a baleset után ennek nincs semmi jele

A koponyát az agy szürke- és fehérál­lományán, valamint az agyhártyákon kívül agyfolyadék tölti ki, amely a fe­jet érő kisebb ütések energiáját elnyeli. A nagyobb ütések, ütközések hatására azonban a koponyán belüli erek megsé­rülhetnek, vér léphet ki belőlük. Az így kialakuló vérömleny közvetlenül vagy közvetve nyomást gyakorol az agyra, roncsolhatja a vele érintkező agyszö­vetet, nagyságától és elhelyezkedésétől függően különféle tüneteket okozhat.

A külső mechanikai behatások okozta vérzések a koponyán belül kü­lönböző helyeken léphetnek fel. Az agyszövetben kialakult vérzést agyál­lományi (intracerebrális) vérzésnek, a középső és a belső agyhártya közöttit szubarachnoideális vérzésnek, a kül­ső és a középső agyhártya közöttit szubdurális vérzésnek, a külső agyhár­tya és a koponyacsont közöttit pedig epidurális vérzésnek nevezzük. Bármi­lyen típusú koponyaűri vérzés legcse­kélyebb gyanúja is alapos kivizsgálást, az igazolt sérülés sokszor azonnali műtétet igényel.

Tünetek
A koponyaűri vérzés veszélyével min­dig számolni kell, amikor a koponyát nagyobb ütés éri, még akkor is, ha a baleset nem okozott külső vérzést, látható zúzódást, koponyacsonttö­rést. Koponyaűri vérzésre utalhat az erősödő fejfájás, a hányás, a fokozó­dó nyugtalanság, a kábultság, az egyre zavartabb tudatállapot, a két pupilla különböző tágassága, a végtagok félol­dali gyengesége és a magas vérnyomás. A vérömleny növekedésével görcsro­hamok és eszméletvesztés következ­hetnek be. Ha a fejet ért nagyobb ütés után a fenti tünetek bármelyike észlel­hető, a sérülthöz haladéktalanul men­tőt kell hívni, vagy a legközelebbi kórház sürgősségi osztályára kell vinni őt.

Ha nincs koponyaűri vérzésre utaló tünet, de a koponyát erős ütés érte, ak­kor orvos döntse el, szükség van-e kép­alkotó vizsgálatra (pl. koponya-CT-re) a vérzés kizárására, vagy elég a sérül­tet megfigyelés alatt tartani. A megfi­gyelésbe lehetőleg be kell vonni vala­kit a sérült családtagjai, barátai vagy szomszédai közül. Fokozott elővigyáza­tosságra van szükség, ha a sérült idős, ha sok alkoholt fogyaszt, ha acetil-szalicilsavat vagy más véralvadásgátló gyógyszert szed. A tünetek rendszerint perceken vagy órákon belül megjelen­nek, de néha (pl. idült szubdurális vér­zés esetén) hetek is eltelhetnek a sérülés és a tünetek megjelenése között.

Kezelés és utókezelés
A kisebb, tüneteket nem vagy alig okozó szubdurális vérömleny magától is felszívódhat. A nagyobb koponyaűri vérzéseket haladéktalanul és erélyesen kezelni kell. A sérült gyógyszert kap agyvizenyő ellen. A vérömlenyt sebé­szi úton el kell távolítani: ez a vérzés nagyságától függően vagy a koponyán fúrt kis lyukon át, dréncső segítségé­vel, vagy nagyobb, koponyalékeléses műtéttel történhet.

A műtét után a sérültnek hosszabb ideig görcsgátló gyógyszert kell szed­nie. Az esetleges szorongás, alvászavar, fejfájások gyógyszerrel jól kezelhetők, az emlékezetvesztés és a figyelemössz­pontosítási zavar kevésbé.

A sérült rehabilitációja során az or­vos megpróbálja helyreállítani az el­veszett készségeket, működéseket. Segítőtársai a járást újratanító vagy a segédeszközök használatát megtaní­tó gyógytornász, a beszédet újrataní­tó logopédus. A rehabilitációs osztá­lyokon általában egy hónapig kezelik a rászorulókat. Ezt követheti az ottho­ni betegápolás és gyógytorna, akár hónapokon vagy éveken át.

hirdetés

cimkék

Kapcsolódó fájlok

Olvasói vélemény: 3,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.