Uveitisz

Mi az uveitisz?

Az uvea (latin szó, jelentése: szőlő) a szemészetben a szem középső, kül­lemében kékszőlőre emlékeztető ha­tároló rétegét jelenti, melynek részei elöl a szivárványhártya (a pupillát körülvevő színes gyűrű) és a sugár­test (melynek izmai lehetővé teszik, hogy a szem alkalmazkodjon a kö­zelre, illetve távolra nézéshez) és hátul az erekkel sűrűn behálózott érhártya (melynek erei a recehár­tyát, más szóval retinát táplálják). Az uveitisz a szem belső gyulladásával járó betegség, amelynek során a szö­vetek károsodása révén nem gyul­ladásos szövődmények is fellépnek, és a folyamat látásromláshoz vezet­het. Amikor az uveitiszekről beszé­lünk, tágabb értelemben az uveával szomszédos szövetek gyulladásával is foglalkoznunk kell, hiszen a szem részei nincsenek elválasztva egymás­tól, alakilag és működésükben szoros kölcsönhatásban vesznek részt a lá­tás biztosításában. Az uveitiszek nem tartoznak a leggyakoribb szembe­tegségek közé, de a vaksághoz vezető szembetegségek között az ötödik he­lyet foglalják el.

Mik az uveitiszek tünetei?

Az uveitiszek tünetei függnek attól, hogy a gyulladás milyen eredetű, hol van az „epicentruma”, mennyire heves, és mennyi ideje áll fenn. Az uveitisz jelen lehet kezdetben panaszmentes formában is, és látási vagy egyéb panaszokat csak a szö­vődmények kialakulásakor okoz. A betegség más formái viszont már kezdetben jellegzetes panaszokkal és tünetekkel járnak. A leggyakoribb panasz a fényérzékenység, a homá­lyos látás, úszkáló foltok látása, me­lyet jellegzetes, a szivárványhártya szélének megfelelően gyűrű alakot mutató vörösség, nagyon nagy mér­tékű gyulladás esetén az egész szem­felszínre kiterjedő, váladékozással nem járó vörösség kísérhet. Kiala­kulhat a szembogár letapadása, ami méretének, mozgásának és alakjának megváltozását okozza. Esetleg fájda­lom is jelentkezhet, ha az uveitiszhez a szaruhártya, ínhártya gyulladása vagy szövődményes magas szemnyo­más társul, vagy ha a gyulladás a lá­tóidegre is ráterjed.

Az uveitisszel járó panaszok és tü­netek egy része (pl. szemvörösség, látásromlás) közös a más szembe­tegségekben jelentkező tünetekkel, ezért hátterük elkülönítése csak sze­mész szakorvosi vizsgálattal lehetsé­ges. Ahogy előfordulhat hosszú ideig panaszmentesen a háttérben zajló uveitisz, úgy ennek ellentéte, az akár néhány nap alatt vaksághoz veze­tő károsodást okozó forma is léte­zik. A felsorolt jelek esetén nagyon fontos, hogy a betegséget ne kezdjük magunk, és ne hagyjuk nem szak­orvos által kezelni! Nem szabad ha­logatni a szemész szakorvos felkeresését, aki speciális műszerekkel és laboratóriumi vizsgálatokkal tudja feltárni az uveitisz sokféle, kívülről nem látható tünetét, a látásromlás okát. A gyógyításban, a látóképesség megőrzésében nagy szerepe van az időtényezőnek.

Mik az uveitiszek szövődményei?

A leggyakoribb szövődmény a szem­lencse elszürkülése. Az éppen zajló gyulladás idején átmenetileg kóro­san csökkenhet vagy megemelked­het a szemnyomás, amely a gyulla­dás rendeződésével helyreáll. A tartós gyulladás vagy a kezelés során hasz­nált szteroidtartalmú gyógyszerek tartós szemnyomás-emelkedéshez, zöldhályog kialakulásához is vezet­hetnek. A hosszan fennálló gyulladás – főként gyermekkorban – a szaru­hártyán, a szemrés területén meszes felrakódást eredményezhet, mely időlegesen eltávolítható. Kifejezett gyulladás a látóhártya vagy a látó­ideg vizenyőjét okozhatja. Ritkább szövődmények a látóhártya szakadá­sa, kóros érnövekedés a szemben, az üvegtestbe kerülő vérzés.

A szövődmények végleges károso­dások, melyek kezelése többnyire csak műtéti úton kísérelhető meg. A gyul­ladásos szembetegségekben végzett műtétek az átlagosnál nehezebbek és több szövődménnyel járhatnak, ered­ményességük korlátozott. A szövőd­mények megelőzése, és a gyógyszerrel biztosított gyulladásmentes időszak­ban végzett műtét fontos szempont az uveitiszek kezelésében.

Az uveitiszek okai

Gyulladást okozhatnak a szemben külső tényezők: kórokozók (baktériumok, vírusok, gombák, élősködők, férgek), melyek sérülés útján köz­vetlenül juthatnak a szembe, vagy közvetve, a szervezet más részeinek (belélegzés, lenyelés, sebződés, nemi érintkezés, rovarcsípés következté­ben kialakuló) megbetegedése során a véráram útján másodlagosan is fer­tőzhetik a szemet. A fertőzéses for­mákat endoftalmitisznek nevezzük.

Az uveitiszt azonban sokszor az immunrendszer megváltozott, kó­ros működése idézi elő. Ilyenkor bel­ső eredetű, azaz endogén uveitiszről beszélünk. Az immunrendszer kóros működéséhez vezethet a szervezetben tartósan zajló fertőzés (góc), mely­nek során a kórokozó elleni küzde­lem mellett a saját szöveteket is ká­rosítja az immunrendszer. Bizonyos kórokozók megváltoztatják a sejtfel­színt, vagy hasonlítanak hozzá, így megzavarják a „sajátfelismerő” funk­ciót. Más esetben a saját alkotóré­szek megváltoznak, és „idegennek” látszanak az immunrendszer számá­ra (pl. daganatos betegség, öregedés). Vannak olyan betegségek, amelyekben az immunrendszer genetikailag meghatározottan kórosan fejlődik, ezért nem tud különbséget tenni a sa­ját és az idegen között, vagy bizonyos működése a genetikai változás követ­keztében hiányos, vagy folyamatos és eltúlzott lesz. Az immunrendszer hi­bás működése egy vagy több szervet is érinthet, pl. bizonyos szövettípuso­kat, amelyek a szervezet több pont­ján is jelen vannak. Ilyenkor többféle panasz, tünet jelenhet meg egyidejű­leg vagy egymás után. Az ilyen ös­szetett „autoimmun szindrómákban” a kórfolyamatok egyik célpontja lehet a szem.

Az uveitiszek okának gondos kivizs­gálása bonyolult, de nagyon fontos, mert ettől függ a kezelés mikéntje.

Az uveitiszek kezelése

A kezelés elkezdése előtt mindenek­előtt azt kell tudni, hogy felmerül-e fertőzéses eredet. Ha igen, úgy fertő­zés elleni kezelést kell indítani a hát­térben álló kórokozónak megfele­lően. A kórokozó gátlását követően – vagy amellett – a saját szöveteket is károsan érintő gyulladásos reakciót szteroidkezeléssel lehet csökkenteni.

Az endogén uveitiszek kezelé­se 50 évvel ezelőtt még nem volt le­hetséges, azok vaksággal végződ­tek. Manapság egyre több gyógyszer áll rendelkezésünkre. Az endogén uveitiszek azonban az immunrend­szer működésének tartós vagy vég­érvényes megváltozása miatt állnak fenn. A kezelés többnyire a beteg­ségfolyamat feltartóztatását érheti el, a megszüntetését csak ritkán. A ke­zelésre hosszan, akár élethosszig is szükség lehet, rövidebb vagy hos­szabb megszakításokkal.

A kezelés lényege az immunrend­szer túlműködésének csökkentése. Ilyen hatásuk van a szervezetünkben is jelen lévő kortikoszteroidok, me­lyek helyileg cseppek, a szem mel­lé vagy a szembe adott injekció vagy implantátum formájában alkalmaz­hatók, mindkét szem érintettsége esetén szájon át vagy vénás injekcióként adhatók. A kortikoszteroidok a leghatásosabb gyulladáscsökken­tő gyógyszereink. Alkalmazásuk rö­vid távon kevés, hosszú távon azon­ban sok mellékhatással jár. Ha tartós kezelésre van szükség, más, kiegé­szítő kezelést kell adni, ami az im­munrendszer működését központi szinten csökkenti. Ezeket a gyógy­szereket immunszuppresszánsoknak nevezzük. Hatásosságuk nem éri el a szteroidokét, de mellékhatásuk is kevesebb, és kombinálva is alkalmazhatók. Így csökkenthető a szteroid alkalmazásának ideje vagy dózisa.

A harmadik, újnak számító gyógy­szercsoportot az immunrendszer mű­ködését speciálisabb ponton módosító, ún. biológiai szerek alkotják, amelyek a szervezetünkben is előforduló típu­sú molekulák, és előállításuk is bioló­giai úton történik. Igen jó hatásúak, számuk gyarapszik, de alkalmazásuk­kal még csak rövid távú tapasztalatok vannak.

A gyógyítás során az orvos a gyógyszermellékhatások és a betegség okoz­ta károsodások mérlegelésével tesz javaslatot, és csak a beteg beleegyezé­sével indít kezelést. Az eredményességhez nélkülözhetetlen a gyógyított személy együttműködése.

Ez a tájékoztató nem helyettesíti az orvosi kezelést. A betegek számára készített másolatoktól eltekintve felhasználása csak a kiadó írásos hozzájárulása nyomán engedélyezett.