hirdetés

A colorectalis rák következtében elvesztett potenciális életévek prediktív tényezői

Bevezetés
A colorectalis rák (CRC) világszerte az egyik leggyakrabban diagnosztizált daganat. Becslések szerint 2000 és 2005 között az Egyesült Államokban 148 610 új eset (72 800 férfi és 75 810 nő) fordult elő, a következményes 55 170 haláleset két nem közti megoszlása nagyjából egyenlő. Az öt évvel korábbi helyzethez képest ez valamelyest emelkedő incidenciát és kissé javuló halálozási arányt tükröz. Az Egyesült Államokban 2004-ben regisztrált összes haláleset (n=2 397 615) közül 53 772 (2,2%) állt valamilyen összefüggésben CRC-vel. A Kanári-szigeteken 2005- ben bekövetkezett 12 799 haláleset közül 383 (38%) volt CRC-nek tulajdonítható.
  A betegség minden életkorban – fiatalokban is – előfordulhat, és jelentősen befolyásolja a korai halálozást. Az idő előtt bekövetkező halálesetek széles körben használatos indikátora a potenciális életévveszteség (YPLL), mely definíció szerint a korai halálozás következtében potenciálisan elvesztett évek számát jelenti. Ha a korai halálozás okai (így a rákbetegség) feltárásakor az YPLL-t is figyelembe vesszük, hasznos segítséget kapunk a betegség társadalmiegészségügyi költségeinek elemzéséhez és a helyzet javítását célzó egészségpolitikai stratégia felállításához. Tanulmányunk célja, hogy saját közösségünkben meghatározzuk a CRC-vel kapcsolatos YPLL értékét, valamint az ezzel összefüggő klinikai és patológiai tényezőket.

A teljes cikket csak regisztrált felhasználóink olvashatják. Kérjük jelentkezzen be az oldalra vagy regisztráljon!

A kulcsos tartalmak megtekintéséhez orvosi regisztráció (pecsétszám) szükséges, amely ingyenes és csak 2 percet vesz igénybe.
E-mail cím:
Jelszó:
Julian Perez-Palma, Joaquin Marchena-Gomez, Mercedes Dorta-Espineira, Nieves Lorenzo-Rocha, Alberto Bravo-Gutierrez és Vicente Medina-Arana
a szerző cikkei

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.