hirdetés

A COVID-et okozó vírus behatol az egész testbe

A boncolások tanúsága szerint a COVID-19-et okozó vírus az egész szervezetben megtalálható, és jelenléte több mint 7 hónapon át kimutatható.

hirdetés

A témával kapcsolatos tanulmány a múlt hónapban jelent meg a Nature folyóiratban. A kutatók 2020 áprilisa és 2021 márciusa között 44, súlyos COVID-19 betegségben szenvedő, be nem oltott ember boncolását végezték el. Az elhunytak medián életkora 62,5 év volt, és 30%-uk volt a nő. 11 esetben végezték el az agyminták kiterjedt analízisét.

Légúti betegség jellegéből adódóan a klinikailag SARS-CoV-2 néven ismert vírus a légzőrendszerben, ezen belül is a tüdőben volt a legelterjedtebb. De a test további 79 helyén is kimutatták, így a szívben, a vesében, a májban, az izmokban, az idegekben, a nemi szervekben és a szemben.

A kutatók legfontosabb eredményüknek annak igazolását tartják, hogy a vírus "képes megfertőzni az emberi agyat és szaporodni ott". Azt is igazolták, hogy a vírus a fertőzés korai szakaszában a véren keresztül terjed, és a keringés "a légúti fertőzést követően a vírust az egész szervezetbe eljuttatja". Bár a vírust a légutakon kívül számos helyen kimutatták, csak a légzőrendszeren kívül nem találtak gyulladásra utaló jeleket.

Az eredmények segítenek leszűkíteni a long-COVID kezelési lehetőségeit, és alátámasztják azt, hogy a Paxlovid vírusellenes gyógyszert hasznos lehet betegség COVID kezelésére – olvasható  National Institute of Allergy and Infectious blogbejegyzésében (https://www.niaid.nih.gov/news-events/covid-autopsy-study). A kezelést hatásosságát elemző klinikai vizsgálat már folyamatban van, eredményei 2024 januárjában várhatóak.

 

Forrás:

Stein, S.R., Ramelli, S.C., Grazioli, A. et al. SARS-CoV-2 infection and persistence in the human body and brain at autopsy. Nature 612, 758–763 (2022). https://doi.org/10.1038/s41586-022-05542-y 

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.