hirdetés

A dohányzás fűti a változó korban lévő nőket

Azok a nők, akik idejekorán felhagynak a dohányzással, kevésbé szenvednek hőhullámoktól a menopauza után.

hirdetés

Négyből három nő szenved hőhullámoktól a változó korba lépve. A dohányosokat különösen érinti ez a probléma, de aki legalább öt évvel a menopauza előtt felhagy káros szenvedélyével, egyértelműen csökkentheti ennek kockázatát – írják a kérdéssel foglalkozó amerikai kutatónők a Maturitas című szaklapban.

A korábbi tanulmányok eredményei alábecsülték a dohányzás változókori panaszokban játszott szerepét. Rebecca Smith (University of Illionis) és kolléganői hosszú időn át dohányzó nők, és ex-dohányosok adatai alapján vizsgálták a tünetek időbeli kialakulását. A korábbi tanulmányok azt mutatták, hogy a fokozottabb hőhullámok esélye az egykori dohányosok esetében – a nem dohányzókhoz képest – egyáltalán nem, a dohányzók esetében pedig alig emelkedett. Az újabb kutatásokban 761 fő 45-54 év közötti nő vett részt. A több, mint hét éves megfigyelés elején a nők egy része még nem, mások nemrég óta, megint mások már hosszú ideje változó korban voltak.

Összevetve azokkal a nőkkel, akik soha nem dohányoztak, a dohányosoknál négyszeresére, az ex-dohányosoknál 2,5-szeresére nőtt a hőhullámok megjelenésének valószínűsége, a tünetek erőssége és gyakorisága pedig mindkét csoportnál fokozódott. Azok, akik már több, mint öt éve nem gyújtottak rá, kevésé szenvedtek hőhullámoktól, mint azok, akik ennél kevesebb ideje hagytak fel e káros szenvedélyükkel. A dohányzásról leszoktató programok tehát segíthetnek a változó kori panaszok enyhítésében, amennyiben nem túl későn szánják rá magukat a leszokásra – mondják a szerzők. Az, hogy filteres, vagy nem filteres cigarettát szívnak, illetve az olyan járulékos tényezők, mint a testsúly, vagy a dohányzás erőssége, nem befolyásolta jelentősen a statisztikai kiértékelés eredményeit.

A hatásmechanizmus ugyan még nem teljesen tisztázott, de valószínű, hogy a hosszantartó dohányfogyasztás hosszútávú károsodást okoz a hormonháztartás szabályozásában, amit a leszokás csupán csökkent, de teljesen már nem hoz helyre. Lehetséges, hogy a dohányzás az ösztrogénszintre van hatással, és így megnehezíti a hormonális változásokat. Ezzel összefüggésben, vagy ettől függetlenül a dohányzás megzavarhatja a testhőmérséklet ösztrogénfüggő szabályozását, miáltal kedvez a hőhullámok kialakulásának.

 

Forrás: Wissenschaft aktuell

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.