A fertőzésen átesetteknek is kell az oltás

Az amerikai CDC szerint a védőoltás felére csökkentheti a SARS-CoV-2-vel történő ismételt fertőződés kockázatát.

Az amerikai Centers for Disease Contol and Prevention (CDC) mindenkinek javasolja a COVID elleni védőoltást, még akkor is, ha már előzetesen megfertőződött a vírussal. Teszi ezt hangsúlyozottan azért, mert sokan úgy gondolják, hogy egy régebbi fertőzés már elegendő immunitást generált ahhoz, hogy ne kapják meg ismételten a vírust.

A CDC Morbidity and Mortality Weekly Report-ban 2021 augusztus elején közölt tanulmányból kiderül, hogy a COVID fertőzésen átesett, de védőoltást nem kapott személyeknél kétszeresére nő az ismételt vírusfertőzés valószínűsége azokhoz képest, akik a kezdeti fertőződésük után komplett védőoltásban részesültek.

Az USA Kentucky államában olyan 728 lakost vizsgáltak, akik 2020 során COVID-19 fertőzésen estek át. Közülük 250 személynél 2021 május és június folyamán – a delta variáns amerikai megjelenésével - ismételt COVID-19 fertőzést igazoltak. Az ismételten megfertőződött személyeket két olyan, nagyjából azonos korú, és azonos nemű személlyel hasonlították össze, akik elsődleges COVID fertőzése ugyanazon a héten történt. Az eseteket ezután a Kentucky Immunization Registry adatai alapján keresztpróbának („cross-matching”) tették ki. Kiderült, hogy a nem beoltott személyeknél kétszer annyi volt a delta hullám során történt ismételt megfertőződés kockázata, mint a beoltottaknál. A részleges vakcinálás (a kétadagos oltóanyagok egy adagja) nem csökkentette jelentősen az ismételt megfertőződés kockázatát. A teljes védőoltásban részesültek 20%-a fertőződött meg ismételten, viszont a részlegesen oltott személyek közül 34% kapta el ismét a vírust.

A vizsgálat megfigyeléses volt, tehát a hatás okát nem tudta kimutatni és a kutatók nem kaptak információt a fertőzések súlyosságáról sem. Dr. Alyson Cavanaugh, aki a CDC Epidemic Intelligence Service tagjaként vezette a kutatást, kijelentette, hogy az is lehetséges, hogy az ismételt pozitivitást mutató esetek egy része tünetmentesen zajlott le, amit csak a rutin szűrővizsgálat fedezett volna fel. Az eredmények ismét igazolták, hogy a védőoltás jelentős további védelmet nyújt.

A védőoltások a COVID-19-en már átesett személyeknél csökkentik az újrafertőződés kockázatát. Az oltatlanoknál kétszer akkor az ismételt fertőződés veszélye. A vakcina a legjobb megoldás a saját magunk és környezetünk védelmére, különösen a jelenleg szóródó delta variáns esetén.

A Fehér Házban 2021. májusban a COVID-19 Response Team találkozóján Dr. Anthony Fauci, a National Institute of Allergy and Infectious Disease igazgatója elmagyarázta, hogy a védőoltás miért ad erősebb immunitást, mint maga a fertőzés. A két dózisban adott mRNS vakcina 10-szer nagyobb neutralizáló antitest-szintet eredményez, mint ami a COVID-19 fertőzésen átesett betegek vérében kimutatható. A vakcinák ezen kívül növelik a B-sejtek és a T-sejtek számát, ami fokozza az újabb variánsok elleni védelmet.

A vizsgálat korlátai közé tartozik, hogy a második fertőzést nem erősítették meg genetikai szekvenálással, így a kutatók nem tudhatták, hogy a pozitívnak bizonyult személyeket az új vírus fertőzte meg, vagy még az első fertőzésből maradt bennük vírus. Mivel a mérések minimum 5 hónap különbséggel történtek, joggal fltételezhető, hogy leginkább egy új fertőződés a magyarázat. További korlát, hogy a beoltott személyeket kevésbé tesztelték ismételten COVID-19-re, így a védőoltást nem kapottak fertőződéseit túlértékelhették. Ráadásul a nem állami, vagy az USA más államában oltottak nem szerepeltek Kentucky állam immunizációs regiszterében.

Forrás: 

Goodman B. CDC: vaccination may cut risk of COVID reinfection in half. Medscape Medical News. August 06, 2021.

Cavanaugh AM, Spicer KB, Thoroughman D, et al. Reduced risk in reinfection with SARS-CoV-2 after COVID-19 vaccination – Kentucky, May-June 2021. Morbidity and Mortality Weekly Report. Early release Aug 06, 2021/70.

Dr. N. T.
a szerző cikkei

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.