A gyermekkori agybénulás antenatalis kockázati tényezői

Annak ellenére, hogy a szülészeti és neonatalis ellátásban az utóbbi években a perinatalis halálozás és morbiditás jelentős csökkenéséhez vezető nagy változások zajlottak le, a gyermekkori agybénulás gyakorisága lényegében nem változott, ezer élveszülöttre számítva ma is 1-2 gyermeket érint, és ez így van hazánkban is. (A kórkép angol neve „infantile cerebral palsy”, a magyarban használatos még a „cerebralis bénulás” és a „cerebralis paresis” elnevezés is.)

A gyermekkori agybénulás mozgáskorlátozottsághoz vezető, változó súlyosságú motoros funkciózavar, amelynek hátterében az agy fejlődésének korai szakában lezajlott károsodások állnak. A végleges diagnózis csak 4-5 éves korban mondható ki, ezért sem meglepő, hogy a betegség kóroki és epidemiológiai adatainak tisztázása nem könnyű feladat. Az állapot jelentkezhet diplegia, hemiplegia vagy tetraplegia formájában; a feltételezett neuropatológiai elváltozás helye szerint lehet spasztikusság (pyramis-pálya), dystonia/dyskinesis (basalis ganglionok) és ataxia (kisagy). Az esetek egy részében szellemi visszamaradottság is társulhat a motoros rendellenességhez.

 A hagyományos megközelítés szerint az újszülöttkori encephalopathia és cerebralis bénulás leggyakoribb oka a szülési asphyxia. Mára azonban nyilvánvalóvá vált, hogy az agybénulás eseteinek nagy hányadában nem igazolható szülési asphyxia. Az újabb adatok szerint többnyire antenatalis tényezők felelősek az állapot kialakulásáért, és csak az esetek mintegy 10%-a vezethető vissza a szülés alatti eseményekre. Másrészt az asphyxiával szövődött szülés során világra jött, érett újszülöttek mindössze 13%-ában alakulnak ki a későbbiekben az agybénulás tünetei. Habár a kóreredet nem igazán tisztázott, bizonyos kockázati tényezők ismételten megtalálhatók a szakirodalmi adatok között.