hirdetés

A koleszterin szint csökkentésére hatékonyabb az egészséges étrend, mint a tabletta

A koszorúér betegség egyik legfontosabb kockázati tényezője a magas vérkoleszterin szint, mely statin készítmények adásával hatásosan csökkenthető. Egy új vizsgálat azt bizonyítja, hogy ez egészségesebb étrenddel eredményesebben elérhető, mint gyógyszerrel.  

hirdetés

A közelmúltban több ország LDL-koleszterin szintjének alakulása arra utalt, hogy a statin gyógyszerek játszanak döntő szerepet a lakosság ilyen jellegű védelmében, ami azt is jelentette, hogy az egészség tömegméretű befolyásolásában a gazdag országok lényegesen kedvezőbb helyzetben lesznek, mint a gazdasági nehézséggekkel küzdő területek, ahol a népességnek csak kis hányada tudja megvenni a statin készítményeket.

Izlandi kutatók több nemzetközi statisztika összehasonlításával most azt igazolták, hogy az étkezés a koleszterin csökkentés szempontjából még a jómódú oszágokban is fontosabb, mint a tabletta. Vilmundur Gudnason és munkacsoportjának tanulmányát az European Heart Journal közölte.

Az izlandi szívgyógyászok 1967-2008 között Rejkjavik női és férfi lakosságának koleszterin szintjét követték. Megvizsgálták, hogy ez a laboratóriumi lelet az évek során átlagosan hogyan alakul és azt is, hogy a városban a statin gyógyszerek receptre írása milyen módon és mértékben változik.

Az eredmények bizonyították, hogy az izlandi lakosság átlagos szérum koleszterin szintje a múlt század hatvanas éveinek közepétől csökkenni kezdett, ez a változás 1990 táján lassult, majd ennek az évszázadnak az elején folytatódott. A koleszterin szint mérséklődésének meghökkentő közegészségügyi eredménye volt. A koszorúér betegség okozta halálozás Izland területén, 1981 és 2006 között 80 %-kal csökkent.Ennek a javulásnak 32 %-a írható a szakértők szerint a koleszterin vérszint mind alacsonyabb értéke javára.

Gudnason professzor és munkacsoportja táblázatban foglalta össze különböző országokban a kardiovaszkuláris halálozás és a koleszterin érték összefüggéseit.Anglia és Wales, USA, Olaszország, Izland, Svédország és Peking adatai azt mutatták, hogy az iparilag fejlett országokban a szív-és érrendszeri mortalitás a felére csökkent, ezzel szemben a férfiak halálozása Beijingben 50 %-kal nőtt.

Az utóbbi változás azzal párhuzamos, hogy a koleszterin vérszint a kínai városban, az amerikanizálódó étkezési szokások következtében meredeken megemelkedett. A kutatók véleménye szerint, a pontosan követhető Izland adatok szerint, a koleszterin szint csökkenése döntően a táplálkozási változásoknak köszönhető. A hetvenes években a szokásos étkezés alapja a teljes tej és a margarin volt, illetve fehérjeként főleg birkát és más, sok telített zsírt tartalmazó húsfélét ettek.

1980-2006 között a telített zsírok fogyasztása jelentősen mérséklődött, a teljes tejből már 73 %-kal kevesebb fogyott, hasonlóan alakult a vaj evése is. Az egész régióban hasonló változások észlelhetők.Finnországban a sok zsíradékot tartalmazó tejtermékek és a vaj fogyasztása 86 %, illetve 67 %-kal lett kevesebb, miközben a sovány tejtermékekből hatszor annyi fogyott.

Az izlandi kardológusok konklúziója az, hogy a közegészségügy szakértői, a társadalmi csoportok és a kormány közös erőfeszítésével, a teljes társadalom érdekében lehet elérni az optimális eredményt, minden egyes országban és ehhez kedvező hatású gyógyszerek segítséget nyújthatnak, de nem helyettesíthetik a jó közegészségügyi lépéseket.

Dr. M. L.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.