A kövér gyermek és felnőtt egyaránt epekövességre hajlamos
Az epekövet korábban a kövér nők jellegzetes betegségének tartották, de félmilliónál is több gyermek vizsgálata azt igazolta, hogy elsősorban elhízott lányok körében sem ritka, legfeljebb szerencsés esetben sokáig nem okoz panaszt.
Egy új tanulmány most azt bizonyította, hogy azon túlsúlyos nők körében gyakori az epekövesség, akik keveset mozognak, sokszor használnak hormonpótlást és ritkán isznak alkoholt.
Az epekövesség egyik leggyakoribb emésztőrendszeri betegség, mely az Egyesült Államokban mintegy 20 millió felnőttet érint. Az egészségügyi közgazdászok szerint egyik legnagyobb költséget fölemésztő, gasztrointesztinális kórkép, melynek ellátása évente átlag 5,8 milliárd dollárba kerül. A sokféle gyógyszeren kívül kiszámíthatatlanul szükség lehet drága és sürgős műtétek elvégzésére is.
Tavaly egyik legnagyobb amerikai biztosító szakértői közölték, 510 000, 10-19 esztendős, általuk megfigyelt fiatal adatait. A megfigyelési idő két év volt és a rendkívüli esetszám még azt is lehetővé tette, hogy az etnikai különbségekre figyeljenek. Corinna Koebnick és munkacsoportjának dolgozatát a Journal of Pediatric Gastroenterology & Nutrition közölte.
A kutatók az epekő kifejlődését elsősorban a kövér lányokban figyelték meg. A normál súlyú vagy karcsú ifjú hölgyekhez képest az elhízott, sőt igen kövér lányok hat-nyolcszor gyakrabban hordtak epehólyagjukban köveket. Ez az arány a dundi fiuk esetében két-háromszoros epehólyag gyakoriságot jelentett. Különösen a hispániai eredetű fiatalok voltak érzékenyek.
A munkacsoport a tanulmány összefoglalásában hangsúlyozza: az a korábbi elképzelés, hogy az epekő betegség, a kor előrehaladásával válik a súlytöbblettel bajlódó nők gondjává, a mind több kövér gyermek miatt mind gyakrabban lesz gyermekgyógyászati probléma is.
Az emelkedett testtömeg index (BMI) egyértelműen kockázati tényezője a felnőttkori epekövességnek a legújabb dán vizsgálat szerint is. Anne Tybjaerg-Hansen és munkatársai a helyi népesség 77 679 tagjának egészségi állapotát követték, átlag 5,3 éven keresztül. A megfigyelési idő alatt tüneteket okozó epeköves állapot 4 106 esetben alakult ki.
A kutatók a vizsgált személyeket Mendeli randomizálással osztották be, mely a genetikai variánsokat attól függően csoportosította, hogy milyen mértékben kapcsolódnak a MBI értékéhez. A vizsgálati személyeket a BMI három, szokásos variánsa szerint csoportosították (FTO, MC4R és TMEM18). Az eredmény az volt, hogy a BMI összefüggött az epekövesség kockázatával (Hazárd Ráció /HR/ 2,84, 95% CI 2,32-3,46, p<0,001).
Az összefüggés mindkét nem tagjaira vonatkozott, de a kapcsolat nőkre vonatkozólag szorosabb volt. A genetikai elemzés szerint a vizsgálati alanyok, akiknél hat, BMI-növelő allél előfordult, azokhoz képest, akiknél legfeljebb egy allél volt, átlag 5,2 % BMI növekedést mutattak.
Az obezitás allélek és az epekövesség között szoros genetikai kapcsolat is mutatkozott: azokhoz képest, akinél legfeljebb egy allél létezett, hat allél esetén epekő betegség esélye HR 1,43 (95 % CI 0,90-2,05, p=0,007). Epekő az idősebb, nőnemű és keveset mozgó személyek esetén volt gyakoribb, akik gyakrabban használtak hormonkezelést és a többiekhez képest ritkábban ittak szeszt.
Számítások szerint az epekő kockázat a BMI növekedésére, 1 kg/m² érték esetén 7 %-kal emelkedett. „Eredményeink bizonyítják, hogy az elhízás károsítja az egészséget, ezért a fogyás minden esetben szükséges” – foglalta össze Dr. Tybjaerg-Hansen.
Forrás: Hepatology
