hirdetés

A migrénes nők gyakrabban lesznek szívbetegek

A migrénes fejfájás kapcsolatát a szélütéssel már korábban is megfigyelték, de most százezernél több nő húszéves megfigyelése során írták le, hogy a rohamokban jelentkező migrén a kardiovaszkuláris események nagyobb valószínűségét jelezheti.

hirdetés

A rohamokban bekövetkező migrénes fejfájás világszerte sok embert kínoz, főleg nőket. Az Egyesült Államokban átlagban minden ötödik felnőtt szenved ebben legalább életének egy bizonyos szakaszában. A hazai statisztikák szerint is több százezer embernek szokott lenni időnként migrénes rohama – nálunk a férfi-nő arány egy a háromhoz. A szakirodalom már korábban jelezte: a migrén arra utalhat, hogy a folytatás agyi katasztrófa lehet, de ezek megfigyelések voltak, melyeket meggyőző adatok nem erősítettek meg.

Most amerikai és német kutatók Tobias Kurth vezetésével 1989 és 2011 között 115 541 nő adatait dolgozták fel a migrén és a kardiovaszkuláris betegségek közötti összefüggés tisztázására. A vizsgálati alanyok hatalmas tömege az amerikai Nurses’ Health Study II-ből származott.

Az Egyesült Államokban Walter Willett és munkatársai indították el 1989-ben ezt a tanulmányt, miután félmillió levél szétküldése után százezernél több 25–42 éves, egészségügyben dolgozó nő válaszolta, hogy szívesen részt vesz a megfigyelésben. Itt alapvetően az életvitel és a táplálkozás szív-ér rendszeri betegségekkel való összefüggéseit vizsgálták, de rákérdeztek a migrénes panaszokra is. A vizsgálat kezdetén kardiovaszkuláris szempontból valamennyi résztvevő egészséges volt.

Kiinduláskor 17 531 nő (15,2%) közölte, hogy panaszaira orvos adta a migrén diagnózist. Két évtizednél hosszabb követési idő végén 1329 szív és érrendszeri betegséget regisztráltak, és 223 ilyen eredetű halálesetet észleltek. Amikor a migrént nem tapasztaló nők csoportjának tagjaival hasonlították össze a migrén miatt gyakran szenvedőket, kiderült, hogy az utóbbiaknak gyakrabban volt kardiovaszkuláris betegsége, szívrohama, szélütése, és sűrűbben kerültek intervenciós kardiológiára műtét vagy koszorúér-tágítás céljából. Ez az összefüggés akkor is érvényes volt, ha az értékelésben a kockázati tényezőket is figyelembe vették.

Amit a British Medical Journal által közölt tanulmány szerzői kiemeltek: a migrén előfordulása a kardiovaszkuláris mortalitást is növelte. Ez akkor is érvényesült, ha az életkort, dohányzást, hipertóniát, menopauza utáni hormonkezelést vagy a szájon át szedett kontraceptívumokat figyelembe vették. Statisztikai értékelés alapján, a migrénmentes nőkhöz képest a migrént rendszeresen elszenvedők csoportjában a kardiovaszkuláris kórképek, az agyi katasztrófa kockázata 50%-kal nagyobb, életkortól függetlenül.

A kérdés jelentősége miatt a vizsgálathoz szerkesztőségi közleményt is csatoltak. Rebecca C. Burch és munkatársai hangsúlyozzák, hogy „a kockázatot nem tanácsos túlértékelni, mert ez az egyén szempontjából meglehetősen szerény, de népességi szinten figyelemreméltó, ha hozzáadjuk a migrén társadalmi előfordulását. Ideje, hogy a migrént is hozzátegyük a kockázatot jelző tényezőkhöz, melyek megjósolhatják a beteg későbbi sorsát.”

Dr. M. L.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.