A robot jobban enyhíti a magányt, mint a kutya

A világ legtöbb részén, Európában is öregszik a társadalom: mind több az idős ember, aki segítséget vár, gyakori betegsége miatt szakszerű ápolást igényel. Az Európai Unió államaiban 2011-ben az életkor középértéke 41,2 év volt, de ez 2060-ban 47,6 esztendő lesz, a 65 évesnél idősebbek száma pedig csaknem megduplázódik, elérve a népesség 29,5 %-át. A 80 évesek, sőt annál is idősebbek létszáma 2060-ra megtriplázódik.

Hét európai állam – Egyesült Királyság, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Olaszország és Svájc – kutatóintézetek hálózatát szervezte meg olyan robotok előállítására, amelyek segíthetnek az idősödő és beteggé váló emberek életén.

Japánban ugyancsak évek óta folyik az ezirányú munka. A Paro névre keresztelt robotlény 2003 óta nyolcadik generációját éli és a robottal végzett, megfelelően kontrollált vizsgálat első eredményeit az American Medical Directors Association tudományos folyóirata, a JAMDA legújabb száma ismertette.

Ez a kutatás valóban nemzetközi tevékenység: a japán konstrukciót Új Zélandi kutatók tanulmányozták. A dolgozatot Hayley Robinson neve jegyzi, de a munkacsoport vezetője Elizabeth Broadbent. A tudományos tevékenység főszereplője azonban Paro, a robot.

Paro a grönlandi fókakölykök külsejét viseli. Ezek az állatok sárgának születnek, de bundájuk három nap múlva kifehéredik, néhány héttel később, levedlés után pedig rövid, ezüstös szőr borítja testüket, kis fekete foltokkal. A fekete szemű, gömbölyded, csillogóan fehér bundájú állatkákat ilyen képekről ismerik a világ minden olyan országában is, melynek lakói nem ott élnek, ahol ezek a fókák a valóságban, a jégtáblákon tízezrével láthatók.

Parot a nem túl erős, idős emberek is karjukba vehetik: súlya 2,7 kg. A robotnak ötféle érzékelője van: érintésre reagál, hall, figyel a fényre, a hőmérsékletre és a testhelyzetre. Érzi, ha megsimogatják, fölemelik, hallja, fölismeri, ha gazdája nevén szólítja és arra reagál is. Akihez tartozik, annak a mozgását, gesztusait ismétli, utánozza. Valóban igen kedves, barátságos személyiség.

A kutatók 40, gyógyintézetben, illetve öregek otthonában élő, 55-100 éves embert találtak a vizsgálatra, akiket fele-fele arányban randomizáltak a robottal kezelt és a kontroll csoportba.

Paro 12 héten keresztül, hetenként két alkalommal, egy órán át volt a vizsgálati csoport tagjaival. Ilyenkor a kontrollok a szokásos intézeti programokkal: kirándulással, társasjátékkal, mozival voltak elfoglalva.

Az épületben lakott egyik munkatárs kutyája is, aki a vizsgálati alatt az abban résztvevők közelében volt, szabadon mozgott a csoporton belül. A résztevők kognitív állapotát, magányosság érzését, esetleges depresszióját és életminőségét a legkorszerűbb tesztekkel mérték fel és a mérést a program közben is megismételték.

A vizsgálati program közben figyelték, hogy a résztevők mennyit és milyen módon foglalkoztak a robottal és a kutyával, illetve egymással. A kontroll csoport tagjaihoz képest, a robot kezelés szignifikánsan csökkentette a magányosság érzését. Mind Paro, mind a kutya javította a társas kapcsolatokat. A robotot viszont sokkal többször simogatták, érintették, mint a kutyát. Paro személyéről többet beszéltek, mint az ott lakó kutyáról: a robot kifejezetten kedvező hatású volt az idősek gyógyintézetének hangulatára. A kísérleti robotlény egyértelműen javította a vizsgálat résztvevőinek közérzetét, életének minőségét, különösen a magány érzését csökkentette hatásosabban, mint a kutya.