hirdetés

Az autizmus új CDC kritériumainak haszna

Az új CDC kritériumok alapján sokkal pontosabb az autizmus spektrum betegség gyermekkori diagnosztizálása az USÁ-ban.

hirdetés

A rendellenesség mértékét 2000 óta követő CDC tegnap megjelent adatai szerint a gyermekkori autizmusok száma az eddigi csúcsra emelkedett.

A növekedés valójában nem jelenti az új esetek gyakoriságának növekedését, inkább az autizmus spektrum betegség (ASD-nek) diagnosztikája és azonosítása javul. A tanulmány szerzői, a CDC Autism and Developmental Disabilies Monitoring (ADDM) hálózat tagjai, egy új megfigyelési módszer alkalmazásával az USA 11 államában kimutatták, hogy a 8 éves gyermekeknél a 2016-ban észlelt 1,9%-ról 2018-ra 2,3%-ra emelkedett az autizmus aránya. A korai észlelésre koncentráló másik beszámoló szerint a 2014-ben született gyermekeknél (4 éves korban) 50%-kal több a speciális fejlesztési képzést igénylő ASD diagnózisa, mint a 2010-ben született 4 éves korúaknál.

A tanulmányok a Morbidity and Mortality Weekly Report-ban 2021. december 3-án jelentek meg. Ezekben használták először képzett klinikusok segítségével az új ASD felügyeleti protokollt, mely az ASD diagnózisára, a speciális nevelés szükségességére támaszkodik.

A CDC által 2000-ben alapított ADDM Network az USA egyetlen olyan programja, mely az ország különböző közösségeiben követi az ASD-s gyermekek számát és jellemzőit. Az ADDM 2007-ben adta ki első beszámolóját (igaz, csak hat államról), mely szerint 2000-ben az ASD prevalenciája 1000 gyermekenként 6,7 volt, azaz 150 gyermek közül 1 volt a spektrumon.  A legutóbbi beszámoló 2018-ban már azt írta, hogy 1000 gyermekenként 23,0-nál, azaz 44 gyermekenként 1-nél lehet ASD-t kimutatni. Az adatok közel állnak a National Survey of Children’s Health és a National Health Interview Survey adataihoz, amelyek a szülők által jelzett tünetekre támaszkodnak.

Az egyik tanulmányban 11 USA államban (Arizona, Arkansas, Kalifornia, Georgia, Maryland, Minnesota, Missouri, New Jersey, Tennessee, Utah és Wisconsin) a 2010-ben született gyermekek orvosi és speciális tanulmányi adatait értékelték. Azokat tekintették autistának, akik egészségügyi dokumentációjában bármikor említésre került az ASD, ily módon a mintából összesen 5058 gyermeket emeltek ki. Az ASD mértéke a Missouri-ban mért 1,7%-tól a Kaliforniában észlelt 3,9%-ig változott és összességében 4,2-szer több volt közöttük a fiú, mint a lány. Az ASD-s gyermekek csaknem felét már 36 hónapos korban diagnosztizálták. Bár az ASD prevalenciája hasonló volt a fehérek, feketék, hispánok, ázsiaiak/csendes óceániak között, mégis számtalan különbségre derült fény: pl. az ASD-seknél összességében ≤70 alatt volt az intelligencia kvóciens (IQ), de nem egyenletesen: a feketék 49,8%-ánál, a hispánok 33,1%-ánál, a fehér gyermekek 29,7%-nál volt az érték ≤70 alatt, bár a különbség okáról egyelőre még feltételezések sincsenek.

A 2007-es első ADDM beszámoló idején az autizmus diagnózisa még szerfelett hiányos volt, holott képzett klinikusok értékelték a 8 éves gyerekek orvosi és tanulmányi adatait és keresték az autizmusra utaló jellemzőket. A művelet munka- és időigényes volt, és ezért mintegy 4 évet vett igénybe. 2019-ban felgyorsították a folyamatot: a folyamat könnyebb, gyorsabb és olcsóbb lett – bár az anyagiak nem voltak döntő tényezők. Még az új protokoll sem jelzi pontosan a rendellenesség gyakoriságát, hisz kimaradhatnak olyan gyerekek, akik hiányoznak az egészségügyi- és tanulmányi nyilvántartásokból. De még azokban az államokban is, ahol részletes információkat tartalmazó feljegyzések vannak (mint pl. New Jersey), ott is alá lehet becsülni a számokat. Ezt bizonyítják az adatok: 2016-ban a régi módszerrel az ASD prevalenciája 3,1%-os volt New Jersey-ben, az új protokollal vizsgálva a prevalencia 2018-ban 2,84%-ra csökkent, ami egyértelműen a klinikus bírálók hiányának tulajdonítható. (New Jersey volt az egyetlen állam, ahol 2016 és 2018 között az ASD prevalencia csökkent, a többi 8 államban emelkedett).

A folyamat felgyorsításán kívül más előnyei is vannak az új módszernek, pl. régebben azokat a gyerekeket nem vették számításba, akiknél az egészségügyi, vagy tanulmányi feljegyzésekben nem szerepelt az ASD meghatározás. Egy 2019-es vizsgálatban kimutatták, hogy ez aránytalanul érintette a fekete és a hispán gyerekeket, akiknél nehezebb volt az egészségügyi szakemberekhez való hozzáférés, mint a fehér gyerekeknél. Dr. Maureen Durkin (University of Wisconsin-Madison, az ADDM vezető kutatója Wisconsinban), a tanulmány társszerzője szerint a régi módszerbe beépített torzítások jó részét valószínűleg sikerült kiiktatni az új módszerrel, amelynek segítségével már a 4 éveseknél is korai diagnózisra lehet jutni.

Az idén a 11 állam részt vesz a korai diagnózis értékelésében, háromszor annyi gyermek kerül a vizsgálatba. Ennek köszönhetően először szerepelnek az értékelésben az ázsiai/csendes óceáni gyermekek is. Régebben a fehér gyermekek körében magasabb volt az ASD prevalenciája a többi etnikumhoz képest. Az új adatok szerint a 4 éveseknél a fehér gyermekek körében jelentősen alacsonyabb volt (12,9/1000 gyermek) az ASD prevalencia, mint a fekete, hispán, vagy ázsiai/csendes óceáni gyermekek körében (16,6, 21,1 és 22,7/1000 gyermek). Az indián/alaszkai bennszülött gyermekeknél volt a legalacsonyabb prevalencia: 11,5/1000 gyermek, bár nincs olyan jel, ami ezeket a magasabb incidenciákat a fekete, hispán, ázsiai/óceániai gyermekeknél igazolná, nincs bizonyíték, ami azt támasztaná alá, hogy egyes népcsoportokban magasabb az autizmus aránya.

 

Burton JW. Record-breaking autism rates reported with new CDC criteria. Medscape Medical News. December 02, 2021

Centers for Disease Control and Prevention. Prevalence and characteristics of autism spectrum disorder among children aged 8 years – Autism and Developmental Disablities Monitoring network, 11 sites, Unites States, 2018. Morbidity and Mortality Weekly Report (MMWR) Surveillance Summaries /December 3, 2021 / 70(11);1–16.

Centers for Disease Control and Prevention. Early identificatzion of autism spectrum disorder among children aged 4 years – Autism and Developmental Disabilities Monitoring Network, 11 sites, United States, 2018. Morbidity and Mortality Weekly Report (MMWR) Surveillance Summaries / December 3, 2021 / 70(10);1–14Surveillance Summaries / December 3, 2021 / 70(10);1–14

Imm P, White T, Durkin MS. Assessment of racial and ethnic bias in autism spectrum disorder prevalence estimates from a US surveillance system. Autism 2019 Nov;23(8):1927-1935.

Dr. N. T.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.