hirdetés

EBD - DISS

Az utóbbi időben megszoktuk, hogy a betűszóval jelzett tanulmányok általában gyógyszerekkel folytatott, nagyszabású vizsgálatok eredményeit közlik. Üdítő kivétel a DISS, amely arról tudósít, hogyan alakultak a diabetes szövődményei, s köztük az itt tárgyalt retinopathia egy olyan svéd kohorszban, amelynek 10 évre terjedő követését kielégítő módon meg lehetett valósítani. A vizsgálat legfontosabb eredménye, hogy a retinopathia kialakulásának gyakorisága – feltehetően az elmúlt évtizedben bekövetkezett terápiás fejlődés (a DCCT eredményeinek széles körű elterjedése) következtében – jelentősen csökkent azoknak a cukorbetegeknek a körében, akiknek az életkora a diabetes felismerésének időpontjában 15 és 34 év között volt.

A vizsgálat háttere

A szakirodalomban jól dokumentált tény, hogy a tartós hyperglykaemia összefügg a diabetes microangiopathiás szövődményeinek kialakulásával. Mióta a DCCT (Diabetes Control and Complications Trial) eredményeit ismerjük, azaz 10 éve teljesen egyértelmű, hogy a tartósan jobb anyagcserehelyzet (alacsonyabb HbA1c-érték) gátolja a retino-, nephro- és neuropathia kialakulását, illetve az enyhe kezdeti szövődmények progresszióját. Feltételezhető, hogy a normoglykaemiához közeli anyagcserehelyzetre való törekvés széles körű elterjedése következtében a microangiopathiás szövődmények gyakorisága az elmúlt években ténylegesen csökkent. Ez a kérdés jól vizsgálható azokban az országokban, ahol megfelelő diabetes-regiszter működik, a diabetológiai ellátás fejlett, s a betegek együttműködési készsége is megfelelő.

A skandináv országok jól ismert módon Európának a diabetológiai ellátás terén élenjáró országai közé tartoznak. Svédországban 1983-ban indították el a Diabetes Incidence Study in Sweden (DISS) elnevezésű vizsgálatot, melynek keretén belül regisztráltak minden 15–34 éves, újonnan felismert cukorbeteget. Ez a kohorszvizsgálat alkalmat adott arra, hogy megfelelő követés során adatot nyerjenek a retinopathia gyakoriságának alakulásáról is.

A teljes cikket csak regisztrált felhasználóink olvashatják. Kérjük jelentkezzen be az oldalra vagy regisztráljon!

A kulcsos tartalmak megtekintéséhez orvosi regisztráció (pecsétszám) szükséges, amely ingyenes és csak 2 percet vesz igénybe.
E-mail cím:
Jelszó:
Prof. dr. Jermendy György
a szerző cikkei

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.