hirdetés

Egészségügyi drónok

Az egészségügy is használni kezdte az eredetileg katonai, felderítési célokra kifejlesztett távirányítású repülő szerkezeteket: gyógyszert, orvosi leleteket, sőt defibrillátort szállítanak velük nehezen megközelíthető helyekről vagy helyekre.

hirdetés

Az eredeti, angol szó (drone) a mézelő méh hímjét jelenti, a herét, aki nem dolgozik, sőt az etetéséről is a dolgozók gondoskodnak. A ma elterjedő “drón” kifejezés azokra a repülő szerkezetekre vonatkozik, amelyek először pilóta nélküli, távirányítású fegyverként, majd felderítési, légi fényképezési céllal kerültek forgalomba, és világszerte népszerűvé váltak.

Az orvosi szakirodalomban az év elején jelentek meg információk arról, hogy a drónok a levegő után a medicinát is meghódítják. A beszámolók részletesen ismertették, hogy egy játékhelikopter méretű légi jármű az Északi-tenger fölött tavaly húsz alkalommal tett meg egy kb. 12 kilométeres utat, hogy létfontosságú gyógyszert vigyen Juist szigetére. Ennek az apró földdarabnak nincs semmiféle rendszeres járműközlekedése, s a tenger legtöbbször igen barátságtalan.

A DHL Parcelkopter elnevezésű drón megbízhatóan szállította a gyógyszereket, orvosi küldeményeket, és a cikkek azt is hangsúlyozzák, hogy ez az összeköttetés igen gazdaságos, a komp pedig a hullámok miatt meglehetősen kiszámíthatatlan. Baleset miatt sürgős fájdalomcsillapítóra volt szükség, egy szigetlakó számára pedig alvadásgátló készítményt kellett hirtelen orvosi döntés alapján odaszállítani.

Hollandiában a Delfti Egyetem műszaki karán egy hallgató, Alec Momont légi szállítóeszközt tervezett, amivel defibrillátort szállíthatnak olyan helyekre, ahol ilyen életmentő eszközre van szükség. Eredetileg a defibrillátor túlságosan nehéz csomagnak bizonyult, ezért 4 kilósra kicsinyítették. A „Defikopter” 100 km távolságra tudja vinni a műszert, 100 km/óra sebességgel. A defibrillátort úgy alakították ki, hogy megérkezéskor ki kell bontani, és azonnal használható. Ez azt jelenti, hogy még az is tudja alkalmazni, aki akkor találkozik először ilyen szerkezettel. A sajtótájékoztató szerint az újraélesztési eredmények jelenleg 8%-os reanimációs sikerről szólnak. Ezt a remények szerint az új eszköz elterjedésével akár 80%-ra is lehetne növelni.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a különböző célokra forgalomba kerülő drónok ugrásszerű terjedésével számol. Az Egyesült Államokban is úgy vélik, hogy 5 éven belül az USA területén mintegy 7500 drón teljesít majd valamilyen egészségügyi szolgálatot.

Dr. Parimal Kopardekar, a NASA illetékese úgy nyilatkozott, hogy a légteret biztonságossá kell tenni az emberi pilóták nélküli repülőgépek számára is. „Véleményem szerint minden háztartásnak lesz drónja, magánhasználatra – mondotta. – A kórházak számára nagy előnyt jelent pl., hogy különböző anyagokat küldhetnek egyik laboratóriumból a másikba.”

 

Dr. M. L.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.