hirdetés

Egyenáram a bulimia ellen

Brit kutatások szerint transzkraniális egyenáramú stimulációval enyhíteni lehet a táplálkozási zavarok tüneteit.

hirdetés

Egy húsz perces egyenáramú agyi stimuláció segíthet a bulimiás betegeknek kordában tartani a táplálkozási zavaraikat. Erről brit kutatók számolnak be a PLoS ONE című szaklapban. A tudósok transzkraniális egyenáramú stimulációt alkalmaztak a megbetegedés tipikus tüneteinek csökkentésére. A bulimiával küzdő betegek szokásos kezelése eddig a viselkedésterápia volt, ami gyakran nem hozta meg a várt eredményt, ugyanis a páciensek fele esett vissza a kezelések befejezése után.

A szerény kezdeti eredmények szerint azonban már egyetlen transzkraniális egyenáramú kezelés után is egyértelműen javultak a tünetek és a döntéshozási képesség. A bulimiás betegek a hirtelen fellépő evési rohamok során kontrollálatlan mennyiségű ételt fogyasztanak el. Ennek maguk is tudatában vannak, és később hányással, vagy egyéb más (rendszerint egészségtelen) módon próbálják kompenzálni a bevitt hatalmas kalóriamennyiséget, például koplalással, hashajtóval, vagy túlzásba vitt sportolással. A zavart táplálkozási magatartás feltehetőleg együtt jár bizonyos, a jutalomfeldolgozás és az önkontroll szabályozásában résztvevő agyi régiók megváltozásával. A kutatók ezért azt feltételezik, hogy ezen területek egyenáramú stimulációjával befolyásolni lehet a betegség tüneteit.

Maria Kekic (King’s College, London) és munkatársai kettősvak tanulmányban 39 bulimiás beteget kezeltek. Közülük 37-en három alkalommal 20 perces transzkraniális egyenáramú stimulációt kaptak, az egyik kezelés azonban – sem a kutatók, sem a kísérleti alanyok nem tudták, melyik – csupán ingerlés nélküli kontroll volt. A kezelések előtt és után a páciensek különböző kérdéseket válaszoltak meg. Beszámoltak például a hangulatukról, arról, hogy mekkora késztetés van bennük nagy mennyiségű étel elfogyasztására, vagy hogy mennyire félnek a súlygyarapodástól. Illetve a kezelést követő 24 órában tapasztalt tipikus bulimiás viselkedésről is tájékoztatták a kutatókat.

 A kezelés valóban hatásos volt. A valódi transzkraniális egyenáramú stimuláció után a tipikus bulimiás tünetek egyértelműen jobban csökkentek, mint az áramstimuláció nélküli kontrollkezelés után. A kényszer, hogy nagy mennyiséget egyenek, enyhült, és fokozódott az önuralmuk. Különösen kifejezett volt a hatás akkor, ha az anódot a koponya jobb oldalára, a katódot a bal oldalára helyezték. A kutatók további vizsgálatokban keresik majd, hogy milyen hosszan tart a hatás, és hogy ez a módszer valóban alkalmas-e terápiás alkalmazásra.

 

Forrás: Wissenschaft aktuell

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.