hirdetés

Előszó

Az Előszót azzal kezdem, hogy megjelent az új szülészet-nőgyógyászati tankönyvem A SZÜLÉSZETNŐGYÓGYÁSZAT TANKÖNYVE – ÖTÖDIK KIADÁS címmel. A Semmelweis Kiadó 10 évvel a harmadik és 8 évvel a negyedik kiadás megjelenése után határozott úgy, hogy felkér egy egyszerzős új didaktikus tankönyv megírására a korábbi kötetekre építve, naprakész információkkal és gazdag képanyaggal. Bár rövidíteni akartam, mégis 100 oldallal hosszabbra sikerült, mint az előzőek, viszont gyakorlatilag a tankönyv 70%-a teljesen új ismeretanyag. Jóllehet könyvemet döntően orvostanhallgatóknak írtam, mégis ajánlom szakorvosaink figyelmébe, hiszen soha nem árt ismételni, és ami ennél is fontosabb, új, rendezett, lényegre törő ismeretekhez jutni. Bár sok esetben hivatkozom az evidenciaszintekre is, meggyőződésem, hogy az orvos azért tanul élete végéig, hogy a szakmai kereteken belül saját tapasztalata és judíciuma alapján gyógyítson. Az orvos-beteg kapcsolatot és az individuális megítélést soha nem helyettesítheti, csak kiegészítheti a számítógépes információhalmaz és a képalkotó diagnosztika. Ez a könyv tehát tankönyv kitisztult ismeretekkel irodalmi hivatkozások nélkül, aki viszont az egyes részletek sokszínűségére kíváncsi, annak továbbra is ajánlom a múlt évben általam szerkesztett trilógiát (A VÁRANDÓSGONDOZÁS KÉZIKÖNYVE, A PERINATOLÓGIA KÉZIKÖNYVE és A NŐGYÓGYÁSZAT KÉZIKÖNYVE). Az ismereteket többszínűvé teszi a már közel 20 éve rendszeresen megjelenő NŐGYÓGYÁSZATI ÉS SZÜLÉSZETI TOVÁBBKÉPZŐ SZEMLE, melynek jelen számában is a kurrens témákkal foglalkozunk, bemutatva a nemzetközi trendeket és a hazai szakemberek kommentárjaikban kifejtett megfontolandó állásfoglalásokat.

A teljes cikket csak regisztrált felhasználóink olvashatják. Kérjük jelentkezzen be az oldalra vagy regisztráljon!

A kulcsos tartalmak megtekintéséhez orvosi regisztráció (pecsétszám) szükséges, amely ingyenes és csak 2 percet vesz igénybe.
E-mail cím:
Jelszó:
Prof. dr. Papp Zoltán, professor emeritus, főszerkesztő, Semmelweis Egyetem Kútvölgyi Klinikai Tömb
a szerző cikkei

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.