hirdetés

Fiatalabb apa esetén eredményesebb az IVF

Egy most megjelent vizsgálat adatai szerint meddőségi kezelést követően az élveszületések arányát a férfi partner életkora is befolyásolja.

hirdetés

A férfiak esetében – a nőkkel ellentétben nem adható meg olyan pontosan a termékenység hanyatlásának kezdete, mint amit a nőknél a menopauza kijelöl. Éppen ezért a nő életkorát alapvető faktorként veszik figyelembe a fogamzás esélyének prognosztizálásakor – függetlenül attól, hogy az természetes úton vagy mesterséges megtermékenyítés nyomán jön-e létre. Korábban már több tanulmány felvetette, hogy a férfi partner életkora nem közömbös a fogamzás esélye szempontjából, különösen ami a hímivarsejtek genetikai épségét illeti.

Az Egyesült Államokban végzett, most napvilágra került kutatás szerint az in vitro fertilizáció (IVF) segítségével fogant terhességek kapcsán az élevszületések arányát egyértelműen befolyásolja az apa életkora. A fiatalabb anyák csoportjában – ahol az anyai életkor kevésbé játszik szerepet a kimenetelekben – az élveszületések aránya észrevehető csökken az apa életkorának előrehaladtával. A dr. Laura Dodge (Beth Israel Deaconess Medical Center és Harvard Medical School, Boston, USA) vizsgálat eredményeit az ESHRE Genfben megrendezett 33. éves konferenciáján hozták nyilvánosságra.

A vizsgálat során az összes IVF ciklusra vonatkozó adatokat feldolgozták egy nagy bostoni IVF centrum 2000 és 2014 közötti betegforgalma alapján. Ez 7753 pár esetében összesen csaknem 19000 IVF ciklust jelentett. A női partnerek életkora alapján különböző életkori csoportokat alkottak: 30 évesnél fiatalabb, 30−35 éves, 35−40 éves és 40−42 éves. A férfiakat hasonló életkori csoportokba sorolták azzal a különbséggel, hogy esetükben volt egy 42 évesnél idősebb korcsoport is.

Ahogyan az várható is volt, a kumulatív születési alapján (legfeljebb 6 IVF ciklus alapján számítva) abban a csoportban bizonyult a legalacsonyabbnak, ahol az anyák életkora 40 és 42 év közé esett, és ebben a csoportban a férfi partner életkora nem befolyásolta észrevehetően az eredményeket. Ez azt jelzi, hogy ebben a csoportban a kedvezőtlen hatás túlnyomórészt az anya életkorából adódik. Az anyai életkor szerinti többi csoportban ugyanakkor az élveszületések kumulatív incidenciáját szignifikánsan befolyásolta a férfi partner életkora oly módon, hogy az élveszületések aránya az idősebb apák csoportjában jelentősen csökkent.

Azokban az esetekben például, amikor a női partner 30 évesnél fiatalabb volt, míg a férfi partner életkora 40 és 42 év közé esett, lényegesen alacsonyabbnak − 46 százaléknak − találták a kumulatív szülési arányt, szemben az ugyanilyen életkorú nők és 35−40 éves partnereik esetében regisztrált 73 százalékos aránnyal. A 35 és 40 év közötti nők esetében ugyancsak azt találták, hogy az apai életkor előrehaladtával csökken a születési incidencia.

Dr. Dodge így magyarázza tapasztalataikat: „Általánosságban azt mondhatjuk, hogy nem észleltünk szignifikáns hanyatlást a kumulatív születési arány tekintetében, ha a nő férfi partnere vele egykorú vagy nála fiatalabb volt. A 35 és 40 év közötti nők számára azonban mindenképpen jelentős előnnyel jár, ha férfi partnerük 30 évesnél fiatalabb, ami csaknem 30 százalékos relatív javulást eredményez az élveszületések kumulatív incidenciájában (70 százalék), azokkal a hasonló életkorú nőkkel összehasonlítva, akiknek férfi partnere 30 és 35 év közötti (54 százalék).

„Ahol az élveszületések kumulatív incidenciájának szignifikáns csökkenését tapasztaltuk, az az idősebb férfi partnerekkel IVF kezelésre vállalkozó nők csoportja. Azon 30−35 éves nők csoportjában, akik náluk idősebb férfi partnerrel próbálkoznak gyermekvállalással, 70 százalékról 64 százalékra csökken az élveszületések kumulatív incidenciája (ami körülbelül 11 százalékos relatív csökkenést jelent) azon nőkkel összehasonlítva, akiknek életkora megegyezik férfi partnerükével” – magyarázza a vizsgálat vezetője.

Dr. Dodge azt is megjegyzi, hogy természetes úton fogant terhességek esetében az idősebb apai életkor kisebb terhességi aránnyal társul, hosszabb időbe telik a sikeres fogamzás létrejötte, és növekszik a vetélések és halvaszülések aránya. Ennek mechanizmusa még nem pontosan tisztázott, de valószínűleg szerepet játszik benne a hímivarsejtek minőségének hanyatlása, a DNS-károsodások számának megszaporodása, valamint a sperma epigenetikai módosulásai, melyek mind befolyásolják a fogamzást, a beágyazódást és az embrió fejlődését.

„Ugyanakkor mind a mostani vizsgálat, mind a korábbi kutatások eredményei arra utalnak, hogy az anyai életkor jelentősebben befolyásolja a fertilitást, mint a férfi partner életkora. Miközben az anyai életkor ilyen irányú hatása túlnyomórészt a kromoszómaeltérések számának növekedésére vezethető vissza, az apai életkornak a terhességi kimenetelekre gyakorolt hatása ennél finomabb és összetettebb. Csak az anyai életkor tekintve, a 30 évesnél fiatalabb és a 40−42 éves korcsoport között 46 százalékos relatívcsökkenést észleltünk, a férfi partnerek körében végzett hasonló összehasonlítás mindössze 20 százalékos relatív csökkentést jelzett” – figyelmeztet a vizsgálat vezetője.

Felmerülhet a kérdés, hogy az idősebb férfiak kompenzálhatják-e az életkorukból az IVF sikeressége szempontjából adódó hátrányokat oly módon, hogy fiatalabb partnert választanak. Dr. Dodge szerint erre a kérdésre nehéz megbízható választ adni addig, míg nem pontosan ismerjük a háttérben meghúzódó mechanizmusokat. Ennek tisztázásáig az a legjobb fogamzás előtti tanácsadás, amit adhatunk, hogy a pár mindkét tagja törekedjen egészséges életmódra.

Ez volt az első vizsgálat, melyben mind az anyai, mind az apai életkor szerint rétegezve elemezték az élveszületések kumulatív incidenciáját.

Dr. S. I.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.