hirdetés

Fogturizmus Magyarországon - miért éri meg ide utazni?

A fogturizmus az egészségügyi turizmushoz kapcsolódó, egyre ismertebbé váló jelenség. Lényege, hogy azok, akik valamilyen sebészeti beavatkozásra - vagy esetünkben, fogászati beavatkozásra - várnak, nem a saját országukban fogják a megfelelő szolgáltatást megtalálni, hanem Kelet-Európában, többek között Magyarországon, hiszen a nemzetközi jogszabályok már évtizedek óta lehetővé tették a nemzetközi gyógyturizmust.

hirdetés

Nem újdonság, hogy például a németek a kilencvenes években elözönlötték a Balatont, az osztrákok meg Sopronba jártak át fogorvoshoz, megtehették, egyszerűen olcsóbb volt az ország. A fogászat, és különösen a költségesebb kezelések, például egy implantátum esetén ez a mai napig így van, sőt, az ágazat egyre növekvő tendenciát mutat.

Ami azt illeti, ma már nemcsak az ország nyugati fogorvosai járnak jól, és nem csupán a szomszédos országokból jönnek, hanem Angliából, Svájcból, vagy akár az amerikai kontinensről is számos ember gondolja úgy, hogy megéri sok ezer kilométert elutazni egy idegen országba néhány hétre, mert még mindig jobban jár így, mintha otthon fizetné ki az ellátást.

A magyar fogászati rendelőknek, akár állami, akár magánkézben vannak, megéri, hiszen jól fizető vendégek jönnek és viszik a hírüket, míg ők maguk a szakma csúcsán “kénytelenek” folyamatosan maradni. Ez azt jelenti, hogy mivel a nyugatról érkező páciens ugyanazt a minőséget szeretné megfizetni, mint odahaza tenné, a rendelők a legkorszerűbb gépekkel és eszközökkel vannak felszerelve, az orvosok pedig a legjobban képzett, szakmailag a legmodernebb technikát használják, és mindeközben emberileg is a lehető legjobb szolgáltatást nyújtják. Az már alap, hogy egy orvos két-három nyelven jól beszél, hiszen a pácienssel való foglalkozásba az is beletartozik, hogy hatékonyan tudjanak kommunikálni, a kérdéseikre válaszolni, ne kelljen tolmácsot használni, vagy neadj’isten kézzel-lábbal mutogatni. A szakembereknek is megéri, hiszen itthon vannak, az ár, amiért dolgoznak, megéri nekik, magas szinten jelen vannak a szakmájukban, és folyamatosan jönnek hozzájuk a páciensek.

A messze földről ideutazó páciensek szintén csak nyernek azzal, ha ideutaznak, különösen, ha van egészségbiztosításuk, és az Európai Unión belülről érkeznek, mert akkor a biztosítójuk felé el tudják számolni az unión belüli szolgáltatást. A nyugati és a közép-európai árak között ugyanis annyira markáns különbség van, hogy sokaknak nem is kérdés, hogy ide jönnek. Még azzal együtt is, hogy minden kényelmetlenséget vállalnak, ami egy idegen országba való utazással jár, ahol nem az a fő cél, hogy klasszikus módon világot lássanak.

 

Miért éri meg Magyarországra jönni fogat csináltatni?

 

A fogturizmus célországai közül Magyarország messze a legelőkelőbb helyek egyikén van, Lengyelország és Szlovákia között. Ha azt mondjuk, Magyarországon egy átlagos foghiány pótlás, vagyis implantátum beültetése a legmodernebb technikával nagyjából 1200 CHF (480.000 jó magyar forint), Lengyelországban ugyanez 1550 svájci frank, Szlovákiában pedig körülbelül 1300. Ez nekünk a mostani infláció és alacsony fizetések mellett borsos árnak tűnhet, de nézzük, honnan indulnak az árak Nyugat-Európában!

Nagy-Britanniában ugyanez a kezelés már körülbelül 2450 CHF, Svájcban pedig 3000 CHF. Ami az amerikai kontinenst illeti, még súlyosabb a helyzet: az Egyesült Államokban egy ilyen kezelés 3250 CHF, vagyis 3500 USD, Kanadában 3900 CHF-re jön ki az 5300 kanadai dollár. Magyarul a legalacsonyabb ár (Magyarországon 481.000 HUF) és a legmagasabb ár (Kanadában 1.560.000 HUF) között több mint egymillió forintnyi különbség van. Pusztán ezért már megéri ideutazni, hiszen az utazás, a szállás és az étkezés plusz költségei összesítve is alacsonyabbak ennél a különbségnél.

Talán nem akkora ördöngösség megfejteni, hogy az azonos színvonalú ellátás miért olcsóbb mégis hazánkban: az alapvető különbség a bérekben és a bérleti díjakban van. Egy magyar fogorvos kevesebbért bérel rendelőt, kevesebbe kerül a fenntartása, és mivel az itteni életszínvonalhoz alacsonyabb árak tartoznak, megéri neki alacsonyabb árakkal dolgozni, hiszen ezt tudják megfizetni a hazai páciensek - és ezért jönnek ide Nyugatról.   

 

Mi fán terem a fogimplantátum szolgáltatás?

 

Hogy mi van ebben az árban, az talán nem olyan egyértelmű. A magas színvonalú szolgáltatáson és felszerelt rendelőn kívül az anyagköltség is ide számít: a fogpótlás komplex folyamat.

Egy fogimplantátumhoz ugyanis nemcsak egy fogba ültetett csavar alakú implantátum és az esztétikus korona szükséges. Ahhoz, hogy kielégítő legyen esztétikailag, és megfelelően működjön a rágás során, további alkatrészek beépítésére is szükség van. Többek között ínyformázó csavarra; lenyomati fejre (melyet az implantátumba csavarnak), technikai analógra (mely szintén egy átmeneti elem), és egy olyan ún. felépítményre, amely összeköti a koronát az implantátummal.

A fogpótlás egy összetett eljárás, de lehetséges azonnali implantálás és kétfázisú implantálás között választani - a külföldről érkező pácienseknek nyilván a minél hamarabb elkészülő implantátum éri meg.

Az első vizsgálat persze megelőzi a kezelést, de Svájcban például több klinikának van kihelyezett intézménye. Onnan igen sok fogturista érkezik, hiszen ott 3000 svájci frankba kerül a kezelés, szemben a magyar 1200 körüli összeggel, de nem kell rögtön ezer kilométert utazniuk, mert a helyi intézmény megvizsgálja a pácienst, aki ennek fényében tervezi meg az utazását.

 

Milyen színvonalú szolgáltatást nyújtanak Magyarországon?

 

Aki az egészségébe invesztál, annak számít, hogy milyenek a fogai, hiszen nemcsak az egészséget, de az arc karakterét is befolyásolja a fogsor. A közép-kelet-európai fogászati szolgáltatások éppen olyan magas színvonalúak, mint a fejlett nyugati országokban, ezért mernek idejönni uniós országokból és Amerikából.

A magyar, szlovák és lengyel fogorvosoknak megéri külföldiekre szakosodni, és a legmagasabb színvonalon végezni a munkájukat, beleértve a rendelők felszereltségét, a tapasztalt és a legmodernebb technikákat ismerő, képzett fogorvosokat és fogtechnikusokat. Mivel a páciens az esetek többségében csak néhány hétig tartózkodik az országban, a fogorvosnak gyorsan kell hoznia jó szakmai döntéseket, nem engedheti meg magának, hogy hibázzon, s ez is a szolgáltatás magas nívóját erősíti.

Az információ, hogy melyik fogorvosnak van aranykeze, a mai napig ajánlás és szájhagyomány útján terjed, ezért a fogászati klinikák gyakorlatilag egymásra licitálnak, kinek van profibb csapata, minőségibb alapanyaga, modernebb felszerelése, kényelmes várója, valamint több nyelven beszélő asszisztensei és orvosai.

Összességében elmondhatjuk, hogy a fogak aranyat érnek - van bennük üzlet. A hazai fogturizmus pedig nemcsak a benne szereplő orvosoknak, üzemeltetőknek és a nyugati pácienseknek jó, hanem a magyar gazdaságnak is, és nem utolsósorban a magyar pácienseknek is, hiszen nekünk sem kell még keletebbre utazni színvonalas ellátásért.

 

Szerző: Centrocc Dental Implantologische & Asthetische Zahnarztpraxis

hirdetés

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.