hirdetés

Gyermekek COVID-betegség után

A gyermekeknél a SARS-CoV-2 fertőzés után 2-6 héttel jelentkező multiszisztémás gyulladásos szindróma (MIS-C) gyakoribb, mint azt korábban gondolták.

hirdetés

Egy új tanulmány szerint 100 COVID-19 betegség miatt kórházi kezelésre szoruló gyermek közül 17-nél alakult ki MIS-C és vált szükségessé az emiatti intézetben történő gyógyítás. A viszonylag ritka betegség veszélyes többszervi diszfunkciót okoz, olyannyira, hogy az érintettek gyakran intenzív osztályra kerülnek. A CDC szerint az USÁ-ban legalább 9333 MIS-C eset fordult elő, és 76 gyermek halt bele a betegségbe.

A jelenlegi eredményeik ellentétben állnak a korábbi MIS-C kutatások eredményeivel, jóval több esetről tudósítanak, aminek valószínűleg az az oka, hogy a korábbi elemzések az önkéntesen bejelentett esetekre korlátozódtak. A JAMA Network Open által január 5-én közzétett elemzés a kórházi számlázási rendszerekből származó adatokon alapul.  

A tanulmányban 5,8%-os halálozási rátáról számoltak be a legsúlyosabb (6-8 szervet érintő) betegség esetén. A tanulmányhoz kapcsolódó szerkesztői kommentár szerint a halálozási arány alacsony, ha figyelembe vesszük, hogy "a MIS-C gyorsan visszafordítható" az időben indított megfelelő kezeléssel.

A MIS-C esetek etnikai különbségeket is mutattak. A fekete bőrű betegeknél nagyobb valószínűséggel fordultak elő súlyosabb esetek, amelyek több szervet érintettek, mint a fehér gyermekeknél. Erre az etnikai különbségre egyelőre nem találtak magyarázatot. A tanulmány a 21 évesnél fiatalabb (átlagéletkor 9 év volt) betegek 2021-es adatait, összesen 4107 MIS-C esetet tartalmazott.

"Törekedni kell a betegek biológiai vagy társadalmi-gazdasági tényezőinek azonosítására, mert ezek befolyásolhatják a megfelelő a kezelést vagy a megelőzést" - írták.

A CDC szerint a MIS-C -t a folyamatos láz mellett az alábbi tünetek jellemzik: gyomorfájdalom, véres szem, hasmenés, hányás, szédülés vagy feledékenység, szórakozottság (az alacsony vérnyomás jelei), bőrkiütés.

 

Forrás

William Encinosa W., Moon K., Figueroa J.et al: Complications, Adverse Drug Events, High Costs, and Disparities in Multisystem Inflammatory Syndrome in Children vs COVID-19 JAMA Netw Open. 2023;6(1):e2244975. doi:10.1001/jamanetworkopen.2022.44975

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.