hirdetés

Ha függőleges helyzetben percekig szédül, az veszélyt jelezhet

Pillanatnyi megszédülés felálláskor szinte bárkivel előfordulhat, de ha gyakran ismétlődik, az ortosztatikus hipotenziót jelezhet. Egy új amerikai vizsgálat szerint az ún. késleltetett ortosztatikus hipotenzió veszélyei sem elhanyagolhatók.

hirdetés

Ha valaki ellazult állapotból, fekvésből hirtelen fölpattan, függőleges testhelyzetbe kerül, gyakran megszédül. Ez általában a vérnyomás átmeneti csökkenésének következménye, és mind a közvélemény, mind az orvosi szakirodalom természetes, veszélytelen jelenségként értékeli. Ám ha gyakran ismétlődik, az egy súlyosabb állapot, az ortosztatikus hipotenzió (OH) jele lehet. Arról az OH-hoz hasonló állapotról, amelyben a tünet 3 percnél nagyobb késéssel jelentkezik, részletes tudományos elemzés jelent meg szeptember végén az American Academy of Neurology folyóiratában.

Christopher Gibbons és munkacsoportja, a Harvard Medical School munkatársai megfigyelési eredményeiket így foglalták össze: „Adataink szerint a késleltetett OH eseteinek több mint a fele a betegség súlyosabb (nem késleltetett) formájába megy át. Ez az első tanulmány, amely arra utal, hogy a késleltetett OH enyhébb változata a gyakoribb és súlyosabb, 3 percen belül tüneteket okozó OH-nak.” Az ortosztatikus hipotenzió utóbbi, jobban ismert formájával a közelmúltban olasz szakorvosok foglalkoztak, és beszámoltak arról, hogy ennek a neurológiai tünetcsoportnak milyen kardiológiai következményei lehetnek.

Az amerikai kutatók most 165, átlagosan 59 éves beteg részletes neurológiai vizsgálatának eredményeit foglalták össze, és állapotukat tíz esztendeig követték. A nemzetközi konszenzusnyilatkozat úgy határozza meg az ortosztatikus hipotenziót, hogy az a szisztolés vérnyomás legalább 20 Hgmm-es, a diasztolés tenzió legalább 10 Hgmm-es, illetve hipertónia esetén a szisztolés vérnyomás (>160 Hgmm) legalább 30 Hgmm-es csökkenésével jár 3 percen belül, ha a páciens fekvő helyzetből feláll, vagy a fejét legalább 60 fokos szögben megemeli. A késleltetett OH az a jelenség, amikor a vérnyomás csökkenése több mint 3 perccel a felállás vagy felülés után jelenik meg. A 165 betegből 48-an szenvedtek késleltetett OH-ban, 42-en nem késleltetett OH-ban, 75-en pedig kontrollként vettek részt a vizsgálatban.

A megfigyelés évtizede alatt a késleltetett hipotenzió tüneteit mutató betegek 54%-a az ortosztatikus hipotenzió állapotába került, és 31%-uknál degeneratív cerebrális kórkép (Parkinson-kór vagy diffúz Lewy-sejtes demencia) alakult ki. A késleltetett OH tüneteit mutató csoport egy évtizedes mortalitása 29% volt, ez OH esetén 64%-nak, a kontrollcsoportban 9%-nak bizonyult. A késleltetett hipotenziónak a nem késleltetett formába való progressziója tíz év alatt 50%-os halálozással járt. A diabéteszben is szenvedő betegek késleltetett OH-ja gyakrabban progrediált, mint a nem cukorbetegeké. A késleltetett OH csoport nem progrediáló betegei közül viszonylag sokan szedtek diuretikumot, más antihipertenzív gyógyszert vagy antidepresszívumot.

Az olasz munkacsoporttal összhangban Dr. Gibbons és munkatársai is hangsúlyozzák, hogy az ortosztatikus hipotenzió az eddiginél sokkal nagyobb figyelmet és lehetőleg kezelést igényel. Ezért is olyan fontos a felismerés, hogy a késleltetett ortosztatikus hipotenzió a betegség korai stádiumának tekinthető.

Dr. M. L.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.