hirdetés

Hibás gén is okozhat téli depressziót

Bizonyos génváltozatok megzavarhatják a biológiai óra normális működését, ezzel alvászavart és a napok rövidülésekor hangulatromlást okozhatnak.

hirdetés

Az alvászavarban szenvedők hajlamosabbak a depresszióra. Amerikai kutatók szerint az alvászavart génhiba is előidézheti. A PER3 gén közreműködik az alvás-ébrenlét ritmus szabályozásában, aktivitása a napfénytől függ. E gén két mutáns változatának hatására az elalvási- és felébredési időpont jelentősen eltolódik, és emellett többnyire depressziós zavarok is jelentkeznek, elsősorban az őszi-téli hónapokban. A kutatók egerekbe ültették ezeket az emberi géneket,  a  Proceedings of the National Academy of Sciences (PNAS) című szaklapban arról számoltak be, hogy ezeknél a genetikailag módosított állatoknál depresszív viselkedést, valamint a cirkadián ritmuszavart figyeltek meg.

A kutatás célja, hogy az alapvető biológiai mechanizmusok feltárása révén  célzottabban keressünk gyógyszereket a téli depresszió kezelésére, mondja Louis Ptáček (University of California, San Francisco), a munkacsoport egyik vezető kutatója. Három,  „előrehaladott alvási fázis szindrómában” szenvedő beteg örökítő anyagában a PERIOD3 (PER3) gén normális változatának két eltérő variánsát azonosították. A PER3 egy belső óra gén. A belső óra gének a szervezet működésének napszakos ritmusát szabályozzák: elsősorban az alvás-ébrenlét ritmusát, ami normál esetben összhangban van a nappalok és éjszakák természetes váltakozásával. A tudósok a megváltoztatott génvariánsokat egerek genomjába juttatták be. Megfigyelésük szerint 12 órás nappali megvilágítás mellett ez nem gyakorolt hatást az állatok futókerék-aktivitására. Azonban a megvilágítás napi 4 órára csökkentése után a génmanipulált egerek alvás-ébrenlét ritmusa több órával eltolódott, míg a kontrollcsoport egyedeinél semmilyen változást nem tapasztaltak.

Az állatok viselkedése az emberi depresszív hangulatra emlékeztetett: kevésbé tiltakoztak, amikor számukra kellemetlen szituációba kerültek, a kihelyezett extra adag cukros víz iránt pedig kevésbé lelkesedtek, mint más egerek. A genetikailag módosított, PER3 génnel nem rendelkező egerekben ezek a tulajdonságok még kifejezettebbek voltak. Sejtkultúrákkal végzett kísérletek igazolták, hogy a hibás PER3 gén, a normális variánssal összehasonlítva, a PER3-fehérjék csökkentett termelését eredményezi. A kutatók valószínűsítik, hogy ez zavarja meg a biológiai óra működését. Az azonban még nem ismert, hogy ez milyen módon befolyásolja a hangulatot.

A téli depresszió, vagy „szezonális-affektív zavar” az egyik leggyakoribb depresszív rendellenesség. A szerzők adatai szerint akár a lakosság 9 százaléka szenvedhet ettől, attól függően, hogy a lakóterület melyik szélességi körön fekszik, vagyis milyen mértékű a nappalok őszi és téli rövidülése. Tipikus tünetek a nyomott hangulat mellett a fáradtság, szorongás, és édesség után sóvárgás.

*Az „előrehaladott alvási fázis szindrómában” szenvedő betegek rendkívül korán,  többnyire már 5 óra előtt felébrednek és korán lefekszenek. Ősszel és télen a megrövidülő nappalokra depresszív zavarokkal reagálnak.

 

Forrás: Wissenschaft aktuell

 

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.