Két új COVID-19 gyógyszert fejleszt a Sinopharm

A kínai Sinopharm két új vizsgálati fázisban levő készítményt jelentett be, amelyek elsősorban enyhe COVID-19 fertőzés kezelésére, a súlyosabb betegség kialakulásának megakadályozására lehetnek alkalmasak.

A Sinopharm szeptember 13-án két új COVID-19 kezelésére szánt gyógyszer fejlesztését jelentette be, amelyek csökkenthetik a SARS-CoV-2 hatását a fertőzött, de még nem súlyos állapotú betegeknél. A Global Times információi szerint a jelenleg még fejlesztési szakaszban lévő két gyógyszer emberi immunglobulin és monoklonális antitest alapú. A Sinopharm leányvállalata, a China National Biotech Group (CNBG) alelnöke és vezető tudósa, Zsang Juntao szerint a gyógyszerek "a vírus semlegesítésére és az emberi szervezetben lévő vírusmennyiség csökkentésére szolgálnak majd." Zsang hozzátette, úgy tűnik, hogy ezek a kezelések a korábbi sürgősségi alkalmazásukból származó adatok alapján hatásosak az enyhe vagy mérsékelt tünetekkel rendelkező Covid-19 betegek esetében.

Az egyik készítmény az első, kifejezetten a COVID-19 ellen kifejlesztett gyógyszer, amely a betegségből felépült betegek plazmájából nyert emberi immunglobulinon alapul. Annyit máris tudni lehet, hogy nagy mennyiségben tartalmaz neutralizáló antitesteket, és hogy a klinikai vizsgálatok egyelőre még nem kezdődtek meg.

A másik gyógyszer egy monoklonális antitest, amely hatékonyan képes megakadályozni a vírus kötődését az ACE-2 enzimhez (angiotenzin-konvertáló enzim 2), így hatásmechanizmusa szerint elvileg a vírus sejtbe jutását gátolja.

A hónap elején a Sinopharm a delta és béta variánsok ellen kifejlesztett négy második generációs COVID-19 vakcinát is bemutatott. Az oltóanyagok három különböző típusba tartoznak: van köztük inaktivált vírus, rekombináns fehérje és mRNS alapú vakcina is. Ezek közül a széles spektrumú rekombináns fehérje alapú vakcina már túl van a fázis I és II vizsgálatokon is. A vállalat szerint a delta és béta variánsok ellen kifejlesztett oltóanyagok eddig mutatott hatásossága igen magas.

A Sinopharmhoz kapcsolódó további hír, hogy Szerbiában ünnepélyes keretek között megtörtént egy kínai vakcinát gyártó üzem alapkőletétele, miután júliusban a Group42, a Sinopharm CNBG és a szerb kormány közös szándéknyilatkozatot írt alá az új oltóanyaggyár építéséről.

 

Írásunk az alábbi közlemények alapján készült:

Sinopharm develops two drugs for mild Covid-19

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.