hirdetés

Lázgörcs és epilepszia

A gyermekkori lázas görcsrohamok növelik a későbbi mentális betegségek és az epilepszia kockázatát.

hirdetés

Dán kutatók úgy találták, hogy a három, vagy több lázas görcsrohamon átesetteknél 30 év múlva 15%-ban jelentkezik epilepszia és 30%-ban különféle pszichiátriai betegségek, míg a görcsrohamok által nem érintetteknél 2% és 17%-ban. A tanulmány kutatója, Dr. Julie Werenberg Dreier (National Center for Register-based Research, Aarhus University, Dánia) elmondta a Medscape Medical News-nak, hogy „ezek az eredmények nagyon fontosak, mivel mind az epilepszia, mind a pszichiátriai betegségek jelentősen befolyásolják az érintettek és családjaik életminőségét, és jelentős szociális kiadásokkal járnak”. A tanulmányban kimutatták azt is, hogy az ismétlődő lázas görcsrohamok miatt epilepsziás betegeknél magasabb a halálozás is.

A lázas görcsrohamok elég gyakoriak gyermekkorban, a gyermekek 3%-4%-át érintik, de rendszerint benignusak. Azonban egy görcsrohamon átesett gyermek esetén nagy a valószínűsége annak, hogy a roham megismétlődik. A korábbi vizsgálatok kis esetszámai miatt azonban nem lehetett a görcsrohamok hosszútávú hatásait értékelni . Werenberg Dreier és munkatársai az European Academy of Neurology (EAN) kongresszusán előadott kutatásukban a dán regiszterből 2.1 millió, 1977 és 2011 között született gyermek adatait emelték ki, közülük 75.593 (3,6%) gyermeknél diagnosztizáltak lázas görcsrohamot. Az első roham kb. 6 hónapos korban következett be, és a rohamok száma nagyjából 16 hónapos korban volt a legnagyobb, utána viszont csökkent, de az összes görcsroham kb. 90%-a 3 éves kor előtt zajlott le, a 75.593 gyermek mintegy 90%-a tehát 3 éves kora előtt nyilvántartásba került. A kutatók csak azoknak a gyermekeknek az adatait elemezték, akiknél a görcsök idején nem volt kimutatható epilepszia, cerebrális bénulás, koponyaűri daganat, súlyos koponyasérülés vagy intrakraniális fertőzés. Ezeket a gyermekeket három csoportba osztották:az első csoportba azok kerültek, akiknél egy, a másodikba azok, akiknél legalább kettő, a harmadikba pedig azok, akiknél legalább három lázas görcsroham fordult elő. Az 5 éves kor előtti ismétlődő görcsroham valószínűsége 22,7%, és ez a valószínűség minden további görcsrohammal egyre emelkedik.

Az epilepsziára és a pszichiátriai megbetegedésekre utaló adatokat egy másik nemzeti regiszterből gyűjtötték be. Különféle statisztikai módszereket használtak életkorok szerint a kumulatív gyakoriság, a Cox regresszió, a kockázati arányok (HR) megítélésére. A születéstől számított 30 év során az epilepszia kumulatív incidenciája 2%-nál indul, de minden lázas görcsroham elszenvedése után lépcsőzetesen emelkedik, mégpedig olyan mértékben, hogy a három, vagy több görcsrohamot elszenvedett gyermekeknél 30 év alatt eléri a 15%-ot. Kiszámították, hogy egyetlen lázas görcsroham után az 5 évesnél fiatalabb gyermekeknél hétszeresére emelkedik az epilepszia kockázata (HR: 7,11), ha viszont a gyermek három, vagy annál több görcsrohamon esik át, a kockázat már 42-szeresre nő (HR: 42,06)!

A kutatók szerint a pszichiátriai eltérések kialakulásának 30 éves kockázata a görcsrohamok által nem érintett gyerekek esetén 17%, azoknál viszont, akik kiskorukban lázgörcs jelentkezett, ez a kockázat - az epilepszia kockázatához hasonlóan- a görcsrohamok számának függvényében szintén lépcsőzetesen emelkedik, legmagasabb értéke a 30%-ot is elérheti. E pszichiátriai eltérések leginkább a schizophreniát is magába foglaló pszichotikus betegségek képében jelentkeznek.  

A halálozási statisztikák elemzése azt mutatta, hogy a mortalitás csak azokban az esetekben emelkedett, akiknél a többszörös gyermekkori  lázas görcsrohamok következtében epilepszia alakul t ki.

A megbeszélés társelnöke, Dr. Marte-Helene Bjørk (University of Bergen, Norvégia) nagyon érdekesnek tartotta a tanulmányt. Úgy vélte, hogy a pszichiátriai betegségek oka a temporális lebenyt érintő lázas görcsrohamokban keresendő. „Ez lehet közvetlen hatás, de lehet olyan genetikai ok is, mely miatt emelkedik a lázas görcsrohamok és egyben a pszichiátriai betegségek kockázata is.” Dr. Hanna Cock (St. George’s University Hospital, London) szerint a szülői szorongás is szerepet játszhat a lázas görcsrohamok nyomán kialakuló pszichiátriai eltérések arányának növekedésében, ugyanis a gyermek életének első hónapjait övező szociális háttér jelentős befolyással lehet a későbbi pszichiátriai állapotra.

 

Forrás: 

1. Medscape Medical News > Conference News > EAN 2019

2. Congress of the European Academy of Neurology (EAN) 2019

Dr. N. T.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.