Megnövelt vízbevitel krónikus vesebetegségben

Sokszor halljuk, hogy fokozni kell a folyadékbevitelt, pontosabban sok vizet kell inni, hogy a vesék jól „át legyenek mosva”. Régebbi megfigyeléses vizsgálatok is arra utaltak, hogy a fokozott napi vízbevitel javít a vesefunkciókon. A JAMA-ban most megjelent Chronic Kidney Disease Water Intake Trial (CKD WIT) vizsgálatban kanadai kutatók arra kívántak választ kapni, hogy a fokozott vízbevitel valóban változtat-e a krónikus vesebetegségben szenvedő betegek vesefunkciós értékein.

A vizsgálatot 2013 és 2017 között Ontario tartományban, Kanadában végezték kilenc centrum betegein. Az összes betegnek harmadik stádiumú krónikus vesebetegsége volt: eGFR-jük átlagosan 43 ml/min/1,73 testfelület m² volt, mikro-vagy makroalbuminuriában szenvedtek (átlagosan 123 mg/nap), 24 órás vizeletük mennyisége nem érte el a 3 litert. Két csoportra osztották a betegeket: 316 betegnek a fokozott vízbevitelt írtak elő („hidrációs” csoport), 315 betegtől azt kérték, hogy az eddig szokásos napi folyadékbevitellel éljenek.

A vizsgálat elsődleges végpontjának a vizsgálat kiindulása és a 12. hónapja közötti eGFR változást tekintették. A másodlagos végpontot a plazma copeptin (a vasopressin markere) koncentráció változása, a kreatinin clearance változása, a 24 órás vizelet-albumin értékek változásai, és a beteg egészségi állapotának változásai jelentették (ez a betegek egy 0-tól 10-ig tartó szubjektív skála segítségével értékelték). A 631 randomizált beteg átlagos életkora 65,0 év volt, 63,4%.uk volt a férfi. A hidrációs csoportban 5, a kontroll csoportban 7 beteg halt meg a vizsgálat ideje alatt.. A megmaradt 619 beteg közül 590 túlélőt lehetett legalább egy évig követni (95%). A hidrációs csoportban a 24 óra alatt ürített vizelet mennyisége 0,6 literrel haladta meg a kontroll csoportban mérhető értéket (95%CI 0,5-0,7, P<0,001). 

Az elsődleges végpont (az eGFR változás) a következőképpen alakult: a hidrációs csoportban 12 hónap múlva 2,2 ml/min/1,73m²-rel, a kontroll csoportban 1,9 ml/min/1,73m²-el csökkent az eGFR értéke, a különbség azonban nem volt szignifikáns (igazított értékben P=0,74). Mint az várható volt, a vizelet ozmolaritása drámai módon csökkent a hidrációs betegek csoportjában. Érdekes módon statisztikailag szignifikáns változás következett be a kreatinin clearance-ben, ami a tubulusokon átáramló nagyobb vizeletmennyiségnek köszönhető (3,6 ml/min/1,73m², 95%CI 0,8-6,4, P=0,01).  A beteg által tapasztalt egészségi állapot csak minimálisan változott (0,2 pont, 95%CI -03-tól 0,3-ig, P=0,22).

A vizsgálat során biztonságossági probléma nem merült fel. A hidrációs csoportban 3 betegnél alakult ki jelentős hiponatrémia, a kontrollcsoportban csak egy esetben. A hidrációs csoportban észlelt három hiponatrémia spontán rendbejött. A szerzők sem igazán értik, hogy miért nem statisztikailag szignifikáns különbséget a két betegcsoport között. Úgy vélik, talán a napi 0,6 liternél többel kellett volna emelni a hidrációs csoport vízbevitelét. Felmerült az is, hogy talán a viszonylag kis betegszám, miatt hiányzott a klinikai különbségeket igazoló statisztikai erő, és végül azt is lehetségesnek tartják, hogy bár a fokozott vízbevitel csökkentette a vasopressin szintet, de ez nem befolyásolta lényegesen a vesefunkciót (plazma copeptin -02,2 pmol/l, 95%CI -3,9-től -0,5, P=0,01).

A tanulmány szerint a vizeletbevitel 0,6 literrel való emelésének nincs feltétlenül pozitív hatása a krónikus vesebetegek egyre romló vesefunkcióira. Ami sajnálatos tény, hiszen a fokozott vízbevitel egy egyszerű, veszélytelen beavatkozás lehetne egy igen széles körben elterjedt probléma javítására. Sajnos e tanulmány alapján a fokozott vízbevitel jelenleg nem sorolható a krónikus vesebetegséget lassító gyógymódok közé. 

Forrás:

1. Medscape Nephrology > Szczech on Nephrology

2. JAMA