Tizenéveseknél nem szűrik a depressziót, pedig kellene
Az Egyesült Államok preventív szolgálata már évekkel ezelőtt javasolta a serdülőkori depresszió szűrését az alapellátás körében, ennek ellenére a háziorvosok csupán fele alkalmazza a standardizált kérdőíveket a rutin gyakorlatban – állapította meg egy minnesotai felmérés.
„A klinikusok összességében gyakrabban használják a klinikai megfigyelést vagy az összegzett benyomást a depressziós serdülők azonosítására, mint bármely más módszert” – mondta el Lindsay Taliaferro, aki a Pediatric Academic Societies éves kongresszusán. A major depresszió becsült összegzett prevalenciája a serdülők körében 5,6 százalék, az alapellátásban 9 és 21 szákalék közötti pontprevalenciáról számolnak be.
Dr. Taliaferro és munkatársai internetes felmérést végeztek olyan orvosok és nővérek körében, akik közvetlenül részt vesznek a 12 és 18 év közöttiek ambuláns ellátásában. A kiküldött kérdőívek 20 százaléka érkezett vissza kitöltve – ez nem túl nagy arány, de a vizsgálat vezetője szerint tipikusnak mondható az ilyenfajta felmérések esetében.
Az elemzés alapját 127 gyermekgyógyásztól és 54, a gyermekgyógyászati ellátásban dolgozó nővértől, 260 háziorvostól, valamint 96, a háziorvosi ellátásban dolgozó nővértől kapott válaszok képezték. Arra a kérdésre, hogy gyakorlatában milyen módszert használ „rendszerint/majdnem mindig” a depresszió felismerésére, 80 százalék jelölte meg a klinikai megfigyelést/általános benyomást, 50 százalék standardizált írott szűrőeszközöket használ, 40 százalék az átfogó magatartási szűrőeszközök depressziószűrő tételét részesíti előnyben, 20 százalék pedig a pszichoszociális interjút (pl. HEADSS teszt, mely figyelembe veszi az otthoni körülményeket, az iskolázottságot, a foglalkozást, a tevékenységeket, gyógyszereket, szexualitást, öngyilkosságot/depressziót).
Az orvosok és a nővérek között nem mutatkozott szignifikáns különbség a tekintetben, hogy milyen módszereket alkalmaznak a depresszió felismerésére. A gyermekorvosok és családorvosok azonban különböznek abban, hogy mennyiben használják a pszichoszociális interjút és a klinikai megfigyelést/általános benyomást: a gyermekellátásban dolgozók (az orvosok és a nővérek is) szignifikánsan nagyobb arányban számoltak be e módszerek használatáról. A felmérés egy másik részébenn a gyermekellátásban dolgozók 75 százaléka nyilatkozott úgy, hogy rutin módon „rákérdez” a depressziós tünetekre az általános állapotfelmérés során. A családorvosi praxisban dolgozó orvosok és nővérek esetében ennek aránya mindösze 66 százalék. Arra a kérdésre, hogy használtak-e „valaha” standardizált írott eszközt a depresszió felismerésére, a megkérdezettek 76 százaléka válaszolt igennel.
A fentieket dr. Taliaferro úgy foglalta össze, hogy „az orvosok többsége nem végez szűrést minden betegnél, ehelyett csak a nagy kockázatú betegekre összpontosít, miután figyelmeztető jeleket vagy specifikus panaszokat észlelt”.
A USPSTF 2009-ben tette közzé ajánlásait a serdülőkori depresszió szűrésére, mely szerint a klinikusoknak el kell végezniük a szűrővizsgálatot a major depresszió felismerésére a serdülőknél (12−18 éveseknél), hogy megtörténhessen a korrekt diagnosztika, terápia és nyomonkövetés. „Tudjuk, hogy a lelki problémákkal küzdő serdülők jelentős része inkább orvosi problémák, mintsem pszichológiai tünetek miatt fordul orvoshoz, és a serdülők nem minden esetben verbalizálják érzéseiket vagy tárják fel lelki gondjaikat, amennyiben az orvos erre külön nem kérdez rá” – figyelmeztet a vizsgálat vezetője.
A serdülőkori depresszió szűrésére két eszközt, a PHQ-A-t (a Patient Health Questionnaire–9 serdülők számára módosított változata) és a BDI-PC-t (Beck Depression Inventory for Primary Care) javasolják, melyek igazoltan jó szenzitivitással és specificitással jelzik a serdülőkori depressziót az alapellátásban.
A mostani vizsgálatban azt is elemezték, milyen tényezők befolyásolják, hogy egy egészségügyi dolgozó használja-e az írott depressziószűrő eszközöket. Nagyobb arányban élnek ezzel a lehetőséggel a nők, a családorvosok, valamint azok, akik világos potokollal rendelkeznek a depressziós betegek nyomonkövetésére, illetve akik felkészültebbnek érzik magukat a depressziós serdülők ellátására. A depressziós tünetekre való rákérdezés módszerével ezzel szemben leginkább azok élnek, akik szilárdabban hisznek abban, hogy az egészségügyi dolgozóknak felelősséggel kell viseltetniük a depresszióban szenvedő serdülők sorsa iránt, illetve akik tisztában vannak a szűrővizsgálati ajánlásokkal.
