hirdetés

Több nő hal meg pitvarfibrillációban, mint férfi

A nők körében a pitvarfibrilláció 12%-kal nagyobb mortalitással jár, mint a férfiaknál. A fölismerés 4 milliónál több szívbeteg adatainak összesítéséből származik, és a kutatók hangsúlyozzák, hogy a nőknél az eddiginél is nagyobb figyelmet kell fordítani a kardiovaszkuláris betegségek kockázati tényezőire.

hirdetés

A pitvari fibrilláció az egyik leggyakoribb szívritmuszavar, és a kor előrehaladása mind több idősödő emberben idézi elő ezt a kórképet. A nemzetközi statisztikák szerint 2010-ben világszerte mintegy 33,5 millió ember szenvedett ebben az aritmiában, melynek életkorral korrigált halálozási rátája 2010-ben 1,7/100 000 volt.

A hazai adatok is igen elszomorítóak. A nyilvántartott betegek száma becslés szerint kb. 100 000, de a fibrilláló betegek mintegy fele nem tudja, hogy ebben a veszélyes kórképben szenved, ezért a szakemberek szerint az ilyen hazai betegek száma 200 000 körül lehet.

Január végén a BMJ közölte azt a metaanalízist, amely 30 dolgozat eredményeit dolgozta fel az 1966 januárja és 2015 márciusa közötti időszakból. A hatalmas munka 4 371 714 beteg adatain alapult. Connor A. Emdin és munkatársai tanulmánya a pitvari fibrilláció okozta összhalálozást, az agyi katasztrófa esetek számát, a kardiális mortalitást, a nem fatális infarktus gyakoriságát és a szívelégtelenség előfordulását foglalta össze. A pitvarfibrilláció következtében észlelt mortalitás nők körében 12%-kal volt nagyobb, mint a férfiak között.

A nők csoportjában az agyi katasztrófa kockázata csaknem kétszeres (1,99) volt az erősebb nemhez képest, a kardiovaszkuláris mortalitás rizikóját 1,93-szorosnak, a kardiális eseményekét 1,55-szorosnak, a szívelégtelenségét 1,16-szorosnak találták. A munkacsoport az Oxfordi Egyetem George Institute for Global Health kutatóit jelentette.

Hangsúlyozták, hogy klinikai eredményeik alapján a nők számára speciális kockázati faktorokat kellene összegyűjteni, és ezek listája lényegesen szigorúbb kell hogy legyen, mint ami az American Heart Association (AHA) jelenlegi irányelveiben szerepel.

Dr. M. L.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.