hirdetés

Uszodában, strandon szerzett betegségek

Az uszoda, a strand, a vízi vidámpark, a wellness központ vagy a pezsgő­fürdő nemcsak felfrissülést, kikapcsolódást kínál, hanem számos betegség forrása is lehet. A vizes pihenések közben szerzett fertőzéseket együttesen közösségi vizekben szerzett fertőzéseknek nevezzük. Ilyen helyeken könnyen megbetegedhetünk, de számos módon magunk is tehetünk az ellen, hogy egy kellemes fürdőzés után betegen érkezzünk haza.

hirdetés

Fertőzések könnyen terjednek bárhol, ahol egyszerre sok ember fordul meg. Ráadásul a közösségi vizekben szerzett be­tegségeket maga a víz is terjesztheti, akár úgy, hogy bőrünk közvetlenül érintkezik a vízzel, melyben hemzsegnek a kóroko­zók, akár úgy, hogy véletlenül vizet nyelünk vagy a víz felett lebegő párát belélegezzük.

Sokakban él az a tévhit, hogy a víz klórozása elpusztít minden kórokozót, így elejét veszi mindenfajta betegség lét­rejöttének. Ez egyrészt koránt sincs így, hiszen számos mikroorganizmus igencsak jól viseli a klórvegyületek jelenlétét, más­részt – ugyanolyan úton, mint a mikro­organizmusok, azaz belélegzés, lenyelés vagy közvetlen bőrkontaktus révén − azok a vegyi anyagok is okozhatnak megbete­gedéseket az arra érzékenyeknél, me­lyeket a kórokozók elpusztítására adnak a fürdővízhez.

Kinek kell különösen vigyáznia fürdés közben?

A megbetegedések szempontjából külö­nösen veszélyeztetett csoportok közül ki kell emelni a gyermekeket. Ők azok, akik általában hosszabb időt töltenek a víz­ben, az önfeledt játék közben több vizet nyelnek, és rendszerint a sekély vizeket részesítik előnyben, amelyek egyébként is szennyezettebbek.

A gyermekeken kívül különösen óva­tosnak kell lenniük a várandósoknak és mindazoknak, akiknek immunrendszere bármilyen okból (akár immungyengítő gyógyszerek szedése, akár csökkent im­munvédekezéssel járó betegségek, pl. hu­mán immundeficiencia vírussal [HIV] tör­tént fertőzés következtében) nem látja el megfelelően a feladatát. A fertőzések iránt fokozottan érzékenyek az idős emberek és az idült betegségben szenvedők.

Közösségi vizekben szerezhető betegségek

A strandon vagy az uszodában a szerve­zetünkbe jutott kórokozók, vegyi anyagok egy sor problémát okozhatnak.

Gyomor-bél rendszeri panaszok. A gyomor-bél rendszer fertőződése vagy irritációja emésztőszervi tüneteket okozhat, leggyakrabban hányingert, há­nyást, hasmenést vagy hasi fájdalmat/ görcsöket. A kórokozók igen sokfélék lehetnek, a mi éghajlatunkon az egyik leggyakoribb a kólibaktérium, de sok más kórokozó is bekerülhet a fürdővízbe. Mai globalizált világunkban órák alatt el lehet jutni a Föld távoli pontjaira, így egzoti­kus vidékek kevéssé ismert kórokozói is megjelenhetnek a falusi strand vizében. A kólibaktérium-fertőzésen kívül a stran­don szerzett hasmenések gyakori okai a kriptosporidiózis, a sigellózis, a giardiázis és a norovírus-fertőzés.

A bőr és a nyálkahártyák megbete­gedései. A bőr és a nyálkahártyák érin­tettsége ugyancsak sokféle formában megnyilvánulhat. Klasszikus és gyakori tünetegyüttes a külső hallójárat gyulladá­sa, melyet „úszók fülgyulladásának” is ne­veznek. Ez különösen gyakori a gyermekek között, akik előszeretettel buknak le a víz alá, így a hallójáratukba víz kerül. A pana­szok általában néhány nappal a fürdőzés után jelentkeznek fülfájással, a hallójárat viszketésével, kivörösödésével. Kezelése a fül szárazon tartásával és antibiotikumos fülcseppekkel történik.

Fürdőzés után gyakori tünet a bőr visz­ketése, melyet sokan pusztán a víz szárító hatásának tulajdonítanak, ám a viszketés mögött gyakran bőrgyulladás (dermatitisz) áll, melyet a fürdővízbe jutott és ott elsza­porodott mikroorganizmusok, vagy éppen a vízhez adott fertőtlenítő szerek és egyéb kemikáliák okozhatnak. A jakuzzi haszná­lata különösen veszélyes ebből a szem­pontból, hiszen a viszonylag kis térfogatú medencében sokan megfordulnak, és az üzemeltetők is erősebben vegyszerezik a vizét, mint a nagyobb medencékét. A bőr­gyulladás speciális formája, amikor a bőr a különböző (általában madarak és egyéb állatok által terjesztett) parazitákra válaszol allergiás reakcióval.

A közösségi vizekben szerzett bőrbe­tegségek esetében nehezíti a helyzetet, hogy a bőr napégés és a felázás következ­tében egyébként is érzékenyebb a fertőzé­sek iránt. A hosszas pancsolás során a víz leoldja a bőr felszínén lévő védőréteget, így utat enged a kórokozók bejutásának.

Légúti megbetegedések. A légutak érintettsége általában megfázásra vagy inf­luenzára emlékeztető tünetekkel hívja fel magára a figyelmet, ezenkívül előfordulhat légszomj vagy köhögés is. Viszonylag gya­kori okozója a légúti megbetegedéseknek a legionellózis, mely végső soron súlyos tüdőgyulladást okozhat.

A fürdőkben szerzett betegségek megelőzése

• Fürdőzés előtt igyekezzünk meggyő­ződni arról, hogy az üzemeltetők gondoskod­nak-e a megfelelő körülményekről, betart­ják-e a szabályokat. Sok helyen kifüggesztik a vízminőséget jelző adatokat, ezeket tanul­mányozzuk figyelmesen. A személyzettől is érdeklődhetünk a körülményekről (milyen gyakran cserélik a vizet stb.).

• A víz minőségét vizuálisan is felmér­hetjük. Uszodavizek esetében jó jelző lehet, ha lelátunk a medence aljára (gyógyvizek esetében természetesen ez a módszer nem használható).

• Az egészen óvatosak számára teszt­csíkok is elérhetők a kereskedelmi forga­lomban, melyekkel ellenőrizhető a víz kém­hatása (optimális esetben a pH-értéknek 7,2 és 7,8 között kell lennie).

• Aki fertőző betegségben vagy tisz­tázatlan eredetű hasmenésben szenved, az a többi fürdőző egészségének óvása érdekében jobban teszi, ha a tünetek megszűnéséig lemond az úszásról vagy pancsolásról.

• Ne menjen közösségi vizekbe az, akinek a bőrén nyílt seb van. Különös óva­tossággal kell eljárniuk a műtéten vagy sugárkezelésen nemrég átesetteknek, illetve azoknak, akik testékszert viselnek vagy a közelmúltban készíttettek maguk­nak tetoválást.

• Medencébe lépés előtt mindig zuha­nyozzunk le. A mérések kimutatták, hogy már 1 perces zuhanyozással is sokat tehe­tünk a medence vizének tisztán tartása érdekében.

• Ha már a medencében vagyunk, ne végezzük szükségleteinket a vízbe. Külö­nösen fontos, hogy felhívjuk a gyermekek figyelmét a higiénikus fürdőzés szabályaira, és nagyjából óránként akkor is a mosdó­ba tereljük őket, ha nem jelzik ilyen irányú szükségleteiket.

• Ha pelenkás aprósággal megyünk für­deni, akkor mindig adjunk rá a fürdéshez kifejlesztett speciális nadrágpelenkát, és azt rendszeresen cseréljük. A pelenkacsere helyszíne soha ne a medence széle, hanem mindig a mosdó legyen.

• Ne nyeljük le a medence vizét, szánkat és orrunkat lehetőleg tartsuk mindig a víz felszíne felett.

• Felnőttként ne üljünk be a gyermek­medencébe. A gyermekmedence a kicsik játszóhelye, ahol a korábban leírtak miatt különösen fontos a higiénés szabályok be­tartása. Itt a víz sekélyebb, mint a felnőttek medencéjében, rendszerint melegebb is, és a magasabb hőmérséklet kedvez a kóroko­zók elszaporodásának. Ráadásul itt a gyerme­kek általában több időt töltenek, és a játékba belefeledkezve nemritkán vizet nyelnek.

• Ahogyan zuhanyozással kezdtük, úgy a zuhanyozóban is zárjuk a fürdőzést. Az alapos zuhanyozás után töröljük testünket szárazra, különösen a szem, az orr, a száj és a fül környékét. Soha ne hagyjuk magun­kon megszáradni a vizes fürdőruhát.

• Közvetve a fertőzések megelőzését is szolgálja, ha megfelelő napvédő termék­kel védjük bőrünket a napsugárzás károsí­tó hatásaival szemben. A közhiedelemmel ellentétben nem elegendő, ha a fürdőzés kezdetén egyszer bekenjük magunkat, hanem a naptej vagy napolaj használatát 1-2 óránként meg kell ismételni. Emellett fontos az elegendő folyadékpótlás is, op­timálisan szénsavmentes ásványvízzel.

Amennyiben ezeket az egyszerű higié­nés szabályokat betartjuk, nyugodtabbak le­hetünk afelől, hogy a kellemes fürdőzésnek nem lesznek kellemetlen következményei.

EZ A TÁJÉKOZTATÓ NEM HELYETTESÍTI AZ ORVOSI KEZELÉST. A BETEGEK SZÁMÁRA KÉSZÍTETT MÁSOLATOKTÓL ELTEKINTVE FELHASZNÁLÁSA CSAK A KIADÓ ÍRÁSOS HOZZÁJÁRULÁSA NYOMÁN ENGEDÉLYEZETT.

hirdetés

cimkék

Kapcsolódó fájlok

Cikk[227184] galéria
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.