Végstádiumú szívelégtelenségben a nők halálozása magasabb?
A visszafordíthatatlanul súlyos szívelégtelenségben már csak a szívátültetés segíthet. Egy új vizsgálat eredménye szerint a várólistán lévő nők egy esztendei halálozási aránya magasabb, mint a férfiaké.
Az utóbbi években több jelentős vizsgálat foglalkozott azzal a különbséggel, ami a nők és a férfiak szívpanaszai, szívbetegségének lefolyása között figyelhető meg. A heveny szívinfarktus miatt kórházba kerülő hölgyek másképp mondják el szívrohamuk tünetet, más panaszokat emelnek ki, így a háziorvos, sőt az őrzőszobai kardiológus is később érzékeli a tényleges diagnózist, ezért az érdemi terápia ugyancsak később kezdődik.
A keringési elégtelenség kezelésével foglalkozó tanulmányok egy része azt sugallta, hogy a nőbetegek életkilátásai a megfelelő kezelés esetén jobbak, mint a férfiaké. Ezek a vizsgálatok azonban az enyhébb, NYHA I-II. stádiumban alkalmazott kezelésekre vonatkoztak. Atlantában Alanna A. Morris, az Emory University School of Medicine kutatója és munkatársai úgy találták, hogy a súlyos, halálveszélyben lévő betegek mortalitási adataival kapcsolatos adatgyűjtés egyelőre igen hézagos, munkájukat ezért erre a kérdésre irányították.
A munkacsoport 2000 és 2012 között 26 872, 18 évesnél idősebb, szívátültetésre váró beteg adatait gyűjtötte össze. A transzplantációs várólistán szereplők 23 %-a volt nő. A nők és a férfiak között számos különbség derült ki.
A nők fiatalabbak voltak: életkoruk átlagértéke 52 év, míg a férfiaké 56 esztendő (p=0,001). Glomeruláris filtrációs rátájuk ritkábban volt normális értékű: 49,5 % vs 53 %. Kevesebb nő volt cukorbeteg, mint férfi (21 % vs 27 %), de ez statisztikailag nem volt szignifikáns. A nőknek gyakrabban volt alacsonyabb pulmonális nyomása: 20 Hgmm vs 21 Hgmm (p=0,001).
A nőbetegek a férfiakhoz képest rövidebb időt töltöttek a szívátültetési várólistán: középértékben 67 nap vs 84 nap (p=0,001). Ez a különbség azonban nem azt jelentette, hogy gyorsabban érkezett a transzplantációra alkalmas szív a nőbetegek számára, hanem abból adódott, hogy a várólistára került nők egy éven belüli halálozása szignifikánsan nagyobb volt, mint a férfiaké. Ha az értékelésbe az életkort, az etnikai különbségeket, a vércsoportot, a testtömeg indexet, a cukorbetegséget, a glomeruláris filtrációs rátát, a pulmonális nyomást, az inotrop szerek adását, az extrakorporeális membrán oxigenizációt vagy intra-aortális ballon pumpa kezelést is bevették, azt az eredményt kapták, hogy a nőknek 10 %-kal nagyobb kockázattal estek ki a transzplantációs várólistáról halál vagy komorbiditás következtében (95 % CI: 1,01-1,20, p=0,026).
Az implantálható kardioverter defibrillátor (ICD) és a kamrai kisegítő eszközök (Ventricular Assist Device =VAD) alkalmazása szempontjából nem volt különbség a nők és a férfiak között, a két csoport túlélési esélyei azonosak voltak (hazárd ráció 1,06, 95% CI 0,97-1,15, p=0,20).
„A nők szívtranszplantációra váró nők férfiaknál nagyobb egy éves mortalitása abból ered, hogy ritkábban részesülnek ICD vagy VAD kezelésben” – mondotta Dr. Morris, a Heart Failure Society of America idei kongresszusán. „Ez azt igazolja, hogy az életmentő eszközös terápia idejében történő, megfelelő alkalmazása megszüntetheti transzplantációra váró nők és a férfiak haláozása és komorbiditása közötti különbséget”.
