Visszatérhet a maszkviselés?

Az Egyesült Államokban több szakértő szerint „erősen ajánlott” maszkot viselni a következő hetekben, különös tekintettel a veszélyeztetettekre.

Az Egyesült Államok Járványügyi Hivatala (CDC) ismét a maszkviselésre buzdító ajánlást adott ki, amely szerint repülőgépeken, buszokon, vonatokon és egyéb tömegközlekedési eszközökön történő utazás alatt, valamint középületekben és közterületeken tartózkodás közben javasolják a maszk használatát. Ez csak egy ajánlás, tehát nem kötelező érvényű előírás, de Rochelle Walensky, a CDC igazgatója szerint az egyes területeken a közelmúltban meredeken emelkedő esetszámok tapasztalhatók, és nem csak a COVID-19, hanem az influenza és az RSV esetében is. Az Egyesült Államokban a Hálaadás napját (idén november 24., egyébként november negyedik csütörtöke) követően ugrottak meg egyrészt az esetszámok, másrészt a hospitalizált betegek száma is. Ezt az ünnepet az amerikaiak hagyományosan a családjuk körében töltik, ami azt jelenti, hogy több generáció képviselője ül egy asztalnál, tartózkodik huzamosabb ideig egy légtérben. A CDC felmérése szerint az amerikai népesség 5%-a még mindig magas COVID-fertőzöttségű régiókban él, december elején a legfertőzöttebb terület New York állam öt egymás mellett fekvő megyéje volt (Nassau, Suffolk, Queens, Kings (Brooklyn) és Bronx).

Priya Nori bronxi infektológus szerint a COVID-19 esetszámok már több hónapja fokozatos növekedést mutattak, de Hálaadást követően ugrottak meg igazán. Ez riasztó ugyan, ám ez a COVID már nem az a COVID: a betegek tünetei jóval enyhébbek, és általában felsőlégúti tünetek jelentkeznek a jóval problémásabb alsólégúti fertőzések helyett. Alig van példa arra, hogy pótlólagos oxigénellátásra lenne szükség, és igen ritka a nagyobb vérrögök képződése vagy a stroke is. Továbbra is aggasztó lehet viszont az esetszámok növekedése az immunhiányos és a 65 év feletti betegek szempontjából, valamint azoknál, akiknél a súlyos betegség kialakulásának bármilyen kockázata áll fenn: számukra mindenképpen ajánlott a maszkviselés, különösen a közterületeken és a tömegközlekedési eszközökön.

Kathy Hochul, New York állam kormányzója szerint az önhittség a legnagyobb veszély, mert az emberek jelentős része már deszenzitizálódott a folyamatos veszélyhelyzet miatt. Ezért valószínűtlen, hogy a Nagy Alma lakosai az ajánlások hatására vagy maguktól tömegesen kezdjenek el ismét maszkot hordani – erre csak akkor kerülhet sor, ha az esetszámok egyszer csak kirúgják a plafont, vagy valamilyen drámai súlyosbodás következik be. A téli járványszezonra történő felkészítő ülés során elhangzott, hogy nem csak a COVID-ra kell figyelni, hanem az influenza és az RSV is rohamosan terjed, sőt, valószínűleg az utóbbiak lesznek az idei télen a jelentősebbek. Bruce Farber epidemiológus szerint idén igen komolyan kell venni az influenzát, mert egyrészt a szokásosnál jóval korábban jelent meg, másrészt máris az utóbbi évtized legnagyobb esetszámait mérik New York környékén. Farber szerint nem elképzelhetetlen, hogy a téli influenzajárvány akár 50 ezer halálesetet eredményezhet országos szinten, ezért az oltások és a maszkviselés fontosságára hívta fel a figyelmet. Jelenleg az RSV terjedése is aggodalomra ad okot, mivel a fertőzöttek között nagyon sok az idős és a kisgyerek – olyannyira, hogy országos szinten terhelheti túl a kórházak pediátriai osztályait. Ráadásul még mindig nincs engedélyezett vakcina az RSV ellen (több oltóanyag is fejlesztés alatt áll, de hatósági jóváhagyást még egyikük sem kapott).

A járványügyi szakértők egyetértenek abban, hogy a következő néhány hétben a fegyelmezett maszkviselés kiemelt fontosságú a három légzőszervi betegség terjedésének megelőzése szempontjából.

 

Írásunk az alábbi közlemények alapján készült:

Return of the Mask? COVID, RSV, Flu Renew Calls to Cover Up

COVID-19 Integrated County View

 

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.