hirdetés

Zöld tea Alzheimer-kór ellen?

Egy most közzétett vizsgálat szerint a zöld tea egyik alkotóeleme megakadályozza a betegség létrejöttében jelentős szerepet játszó toxikus plakkok kialakulását.

hirdetés

Az Alzheimer-kór progresszív neurodegeneratív betegség, melynek jellegzetessége a memória és a gondolkodási képességek csökkenése. A becslések szerint világszerte csaknem 50 millió embert érint, és ez a szám 2050-re előreláthatólag 131,5 millióig emelkedik. Az Alzheimer-kór pontos etiológiája nem ismert, de a jelenlegi álláspont szerint kialakulásában szerepet játszanak a béta-amiloid plakkok. Ez a „tapadós” fehérje képes összeragadni, és az így keletkező plakkok megszakítják az egyes idegsejtek közötti összeköttetéseket.

A kanadai McMaster Egyetemen a Giuseppe Melacini által vezetett kutatócsoport nemrégiben a Journal of the American Chemical Society című lapban publikálta eredményei szerint a zöld teában lévő EGCG (epigallokatekin-gallát) polifenol a béta-amiloidok funkciójának befolyásolása révén képes megállítani a béta-amiloid plakkok képződését.t.

A Melacini munkacsoportja magmágneses rezonancia segítségével pontosabb információkat tudott nyerni arról, hogy az EGCG miként befolyásolhatja a béta-amiloid plakkok képződését. A béta-amiloid monomerekből – azaz az kisméretű kötő molekulákból – béta-amiloid oligomerek keletkeznek. Idővel ezek az oligomerek összetapadva alkotják a toxikus béta-amiloid plakkokat. A szerzők azt találták, hogy az EGCG remodellálja a béta-oligomereket, így leállítja a káros plakkok kialakulását. „Molekuláris szinten – magyarázza Melacini − az EGCG beborítja a toxikus oligomereket, ezáltal megváltoznak azok tulajdonságai oly módon, hogy képesek interakcióba lépni az egészséges sejtekkel.”

A most közzétett adatok nemcsak megerősítik azokat a korábbi megfigyeléseket, melyek szerint az EGCG megelőzheti a béta-amiloid plakkok képződését, de részben rávilágítanak a preventív hatás mechanizmusára is.

Adataik alapján a szerzők azt javasolják, hogy a zöld tea kivonatát alkalmazzák az Alzheimer-kór prevenciójában.

„Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy az Alzheimer-kór kezelésében jelenleg nem rendelkezünk kuratív gyógymóddal, ezért a korai intervenció az egyetlen, amitől eredményeket remélhetünk. Ez jelentheti például a zöld tea kivonatának vagy származékainak fogyasztását már nagyon korán, akár 15−25 évvel a tünetek jelentkezése előtt” – fogalmaz Giuseppe Melacini.

A szerzők ugyanakkor megjegyzik, hogy nem könnyű feladat az EGCG-t eljuttatni közvetlenül az agyba, ezért a későbbi kutatások fő céljának annak kell lennie, miként lehet úgy módosítani a vegyületet, hogy ez a probléma áthidalhatóvá váljon.

Dr. S. I.
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.