Tudnivalók a Novavax COVID-19 vakcinájáról

Fázis III eredmények szerint csaknem 90%-os hatásosságot mutatott a Novavax oltóanyaga, ám a dél-afrikai variáns ellenében jóval szerényebb eredményeket produkált.

A Novavax január 29-én hozta nyilvánosságra fázis III vizsgálati eredményeit, melyek szerint NVX-CoV2373 vakcinájuk 89,3%-os hatásosságot mutatott az Egyesült Királyságban bevont betegeknél a koronavírus B.1.1.7 variánsával szemben. Ugyanakkor egy kisebb betegszámú fázis IIb vizsgálat eredményei szerint az oltóanyag sokkal kevésbé (60%), bizonyult hatásosnak azzal a variánssal szemben, amit először Dél-Afrikában azonosítottak. Ez az eredmény is erősíti azokat az aggodalmakat, amelyek szerint a folyamatosan változó vírus elleni profilaxisban a későbbiekben új oltóanyagokra lehet szükség.

A Pfizer, a Moderna és az Oxfordi Egyetem klinikai vizsgálatai már azelőtt véget értek, hogy a B.1.1.7 és a B.1.351 variánsokat azonosították volna, így ezekben a vizsgálatokban nem is szerepeltek ilyen variánsokkal fertőzött betegek (vagy nem tudunk róla). A Moderna a közelmúltban hozott nyilvánosságra in vitro vizsgálati adatokat, amelyek szerint oltóanyaguk a B.1.1.7 variánssal szemben ugyanolyan hatásos, mint a korábbi variánsoknál, viszont a B.1.351 variáns neutralizálásánál a hatásosság jelentősen lecsökken.

A Novavax klinikai vizsgálata az első kontrollált vizsgálat amelyet a két újabb variánssal végeztek, és az eredmények összességében azt mutatják, hogy NVX-CoV2373 vakcinájuk a régebbi variánsokkal szembeni profilaxis céljára nagyjából pont annyira hatásos, mint az eddig vizsgált vakcinák.

 

Az NVX-CoV2373 oltóanyagról

Az NVX-CoV2373 egy fehérje alapú oltóanyag-jelölt, amelyet a SARS-CoV-2 vírus genetikai kódjának felhasználásval készítettek a Novavax rekombináns nanopartikulumokat alkalmazó technológiájával (érdekesség, hogy magát a tisztított fehérje hatóanyagot rovarsejtek termelik). Az oltóanyag ugyanúgy a koronavírus „S” tüskefehérjéjéből származó antigént termelteti a szervezettel, mint a korábban ismertetett és engedélyezett vakcinák, az immunválasz erősítésére pedig a Novavax szabadalmaztatott, szaponinbázisú Matrix-M™ vivőanyagát tartalmazza, hogy a képződő neutralizáló antitestek mennyisége minél magasabb legyen. Az NVX-CoV2373 tisztított fehérje antigént tartalmaz, amely egyrészt nem képes szaporodni, másrészt nem okoz COVID-19 fertőzést. Eddig öt országban négy klinikai vizsgálatot folytattak le az oltóanyaggal, összesen 37 ezer beteg bevonásával, jelenleg pedig két pivotális fázis III vizsgálat van folyamatban: az egyik az Egyesült Királyságban, ahol novemberben fejezték be a betegek bevonását, a másik pedig az Egyesült Államokban illetve Mexikóban, ahol decemberben kezdődött meg a betegek bevonása. A vakcina 2-8°C közötti hőmérsékleten, azaz hűtött körülmények között stabil, és azonnal felhasználható folyékony formában kerül kiszállításra, így a már meglévő oltóanyag-ellátási láncokon keresztül szállítható, nem igényel különleges szállítási vagy tárolási eljárásokat.

 

Az angol és a dél-afrikai vizsgálatokról részletesebben

Az Egyesült Királyságban, összesen több mint 15 ezer, 18-84 év közötti résztvevő (melynek 27%-a 65 év feletti volt) bevonásával végzett fázis III vizsgálat elsődleges végpontja a PCR teszttel igazolt szimptomatikus (enyhe, közepes vagy súlyos tünetek) COVID-19 megjelenésének aránya volt a vakcina második adagjának beadását követően legalább 7 nappal (ekkortól számítható a teljes hatásosság elérése) későbbi időponttól számítva. A betegek a vakcina első adagjának beadásakor negatív szerológiai tesztet kellett felmutatniuk. Az első köztes adatelemzés során 62 fertőzöttet azonosítottak, ezek közül 56 a kontroll, 6 pedig a beoltott csoportba tartozott. Ennek alapján a vakcina hatásossága 89,3%-ra (95% CI: 75,2-95,4) becsülhető. A 62 esetből 61 enyhe vagy közepes tünetekkel jelentkezett, az egyetlen súlyos eset a placebo csoportban következett be. Az előzetes elemzések szerint az egyre jobban terjedő angol variánst azonosították a PCR-rel igazolt szimptomatikus esetek 50%-ában (32 angol variáns, 24 változatlan és 6 ismeretlen). Az egyes vírustörzsek szerinti bontásban elvégzett PCR-elemzés szerint a vakcina hatásossága 95,6% volt az eredeti vírustörzs, és 85,6% az angol variáns ellenében (post hoc elemzés). A köztes elemzés biztonságossági adatai szerint súlyos mellékhatások igen alacsony számban fordultak elő, és hasonló arányban jelentkeztek a placebo és a kezelt csoportban. Amint további adatok is rendelkezésre állnak, a Novavax azok elemzéseit is közölni fogja, illetve január közepén megkezdték a dokumentáció gördülő rendszerű egyeztetését az Egyesült Királyság gyógyszer-engedélyeztetési hatóságával, az MHRA-vel.

 

A Dél-Afrikai Köztársaságban végzett fázis IIb vizsgálat eredményei 60%-os (95% CI: 19,9 – 80,1) hatásosságot mutattak az enyhe, közepes és súlyos COVID-19 megelőzésében a HIV-negatív vizsgálati populáció 94%-ában. Augusztus közepétől kezdve valamivel több, mint 4400 résztevőt vontak be a vizsgálatba, és ez azért fontos, mert eközben a tripla-mutáns variáns (mely három kritikus mutációt tartalmaz a receptorkötő doménben, és több mutációt a doménen kívül is) széles körben, szabadon terjedt Dél-Afrikában. Az eredmények szerint 29 beteget azonosítottak a placebo, és 15 beteget a beoltott csoportban. Egyetlen súlyos eset fordult elő (a placebo karon), az összes többi esetben enyhe vagy közepes súlyosságú fertőzés jelentkezett. A vizsgálatban mérték a teljes populáción (HIV-pozitív és –negatív betegek összesen) értelmezett hatásosságot, amely így 49,4% volt (95% CI: 6,1 – 72,8). Az összesen 44 fertőzött betegből 27 beteg előzetes szekvenálási adatai állnak rendelkezésre, ezek szerint a fertőzések 92,6%-át, azaz a 27 esetből 25-öt a dél-afrikai variáns okozott. Fontos még megemlíteni, hogy szemben az Egyesült Királyságban végzett vizsgálattal, itt a bevont résztvevők körülbelül egyharmada már a vizsgálat megkezdésekor szeropozitív volt, azaz már a kiinduláskor korábbi COVID-19 fertőzés jeleit mutatta, de ezen résztvevők adatai a fenti elemzésben még nem szerepeltek, később várhatók. Az adott időpontokra vonatkozó epidemiológiai adatok alapján valószínűsíthető, hogy a vizsgálat megkezdése előtti fertőzéseket még az eredeti koronavírus-törzs okozta, míg a vizsgálati időszak során bekövetkező fertőzések már túlnyomórészt a dél-afrikai variáns következtében léptek fel. Ezek az adatok azt sugallják, hogy a dél-afrikai variáns ellen a korábbi fertőződés sem nyújt teljes körű védelmet, viszont az NVX-CoV2373 vakcina hatásos, bár az eredeti variánsnál kevésbé jelentős profilaxist biztosít. Nem szabad elfelejteni, hogy mindezidáig ez az egyetlen oltóanyag, mely igazolt hatásosságot mutat a dél-afrikai variáns ellen, tekintettel arra, hogy a többi vakcinát erre még nem tesztelték. A Novavax tervei között szerepel, hogy a lehető leghamarabb megkezdje egy kifejezetten a dél-afrikai variánssal szemben védettséget biztosító vakcina kifejlesztését, sőt, nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a második oltás egy ún. booster vakcina lesz, vagy hogy esetleg egy bivalens vakcinát fejlesszen ki. Ezen megoldási lehetőségek tesztelését várhatóan a következő negyedévben kezdi meg a cég. Tehetik ezt annál is inkább, mert szabadalmaztatott platformjuk igen kis mennyiségű antigént igényel, ezért gyorsan létre lehet hozni, illetve fel lehet skálázni a kombinált vakcinákat, vagyis aránylag gyorsan reagálhatnak egy esetlegesen időközben feltűnő új variánsra is.

Időközben jól halad az Egyesült Államokban és Mexikóban indított fázis III klinikai vizsgálat, a PREVENT-19 is, amelybe eddig már 16 ezer résztvevőt léptettek be, és már randomizálásuk is megtörtént. A várakozások szerint február közepére sikerül elérni az eredetileg tervezett 30 ezres betegszámot. A PREVENT-19 vizsgálathoz az Operation Warp Speed program keretében támogatást nyújt az amerikai kormány, a védelmi minisztérium, valamint a BARDA (Biomedical Advanced Research and Development Authority) is. A vizsgálat elsődleges végpontja a Novavax által végzett másik vizsgálattal harmonizálásra került, azaz itt is a PCR-teszttel igazolt, szimptomatikus COVID-19 fertőzés profilaxisa a cél, míg másodlagos végpontként a pozitív PCR-teszttel megerősített közepes vagy súlyos szimptomatikus COVID-19 megelőzése szerepel. 

Írásunk az alábbi közlemények alapján készült:

Novavax COVID-19 vaccine 90% efficacious in phase 3, but protection plummets against one variant

Novavax COVID-19 Vaccine Demonstrates 89.3% Efficacy in UK Phase 3 Trial

A Study Looking at the Efficacy, Immune Response, and Safety of a COVID-19 Vaccine in Adults at Risk for SARS-CoV-2

Evaluation of the Safety and Immunogenicity of a SARS-CoV-2 rS Nanoparticle Vaccine With/Without Matrix-M Adjuvant

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

blog

Egy 57 éves, frissen kezelni kezdett hypertoniás, dohányzó férfibetegnél korábban, hegymenetben jelentkezett már anginaszerű panasza, ami miatt kardiológushoz előjegyezték. Most favágás közben jelentkezett retrosternalis szorító-markoló fájdalom.

Amennyiben a képalkotó szakemberek számára rendelkezésre áll egy iPhone vagy egy iPad készülék, rengeteg minőségi radiológia-orientált alkalmazás közül választhatnak. A más operációs rendszert használók számára jelenleg sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Úgy látszik, a fül- orr- gégészetet egyre szorosabb szálak fűzik össze a babasamponnal. Most kiderült, hogy alkalmas nasenendoscopia, azaz orrtükrözés során páramentesítésre is, legalábbis thaiföldi kollégák szerint.

Azok számára, akik tudják, mik a gyógyszer hatóanyagai, a mélyvénás trombózis miatti halálesetekről szóló hír nem annyira meglepő. A Diane kombinációban tartalmaz ciproteron-acetátot és az etinil-ösztradiolt.