Bevezetés Az Egyesült Államokban és Európában a májtranszplantáció leggyakoribb javallata a hepatitis C vírus (HCV) okozta máj-cirrhosis. A műtéten átesettek akár 95%-ában ismételten megjelenhet a HCV, a betegek 50%-ában progresszív hisztológiai jelenségek tapasztalhatók, 15–30%- ban 5 éven belül cirrhosis alakul ki, és ez 10%-ban a transzplantáció kudarcához vezet. A progresszió antivirális kezeléssel lassítható. A májtranszplantációt követően rekurráló HCV-fertőzés kezelését azonban az 1-es genotípus túlsúlya, viraemia és/vagy thrombocytopenia nehezíti, ami gyakran a kezelés gátja, vagy annak idő előtti felfüggesztését teszi szükségessé. A recidív HCV-infekció kezelésére alkalmazott pegilált interferon (PEG-IFN) és ribavirin (RBV) kombinációjával kb. 30% gyakorisággal érhető el tartós virológiai válasz (SVR). Az eddigi vizsgálatok zömében azonban viszonylag kevés beteg szerepelt, akiket a kezelés után csak rövid ideig követtek. A virológiai válasz hatékonyságának és időtartamának meghatározásához hosszabb követési időket alkalmazó, nagyobb, prospektív tanulmányok szükségesek. Tisztázásra vár az antivirális terápia kezdetének időzítése, az egyidejű immunszuppresszív terápia optimális formája, a genotípus hatása, és elmaradó terápiás válasz esetén a kezelés felfüggesztésének időpontja is.   Harminchat olyan beteg esetében számolunk be az antivirális kezelés (szokványos IFN vagy PEG-IFN + RBV) tapasztalatairól, akiknek HCV-fertőzése a májtranszplantációt követően fellángolt. Retrospektív elemzésünk célja a tartós virológiai válasszal, illetve a kezelés korai megszakításával kapcsolatos tényezők azonosítása a virológiai válasz elmaradása alapján.