Az egyre bővülő kardiológiai indikációs kör miatt a thrombocyta-aggregáció-gátlás reflektorfénybe került az elmúlt évtizedekben. A vérlemezkék ki­tapadása és aktivációja a véralvadási folyamat egyik kulcseseménye: a vérlemezkék kontrollálatlan aggregációja az éren belül thrombus-képződéshez, következményes érelzáródáshoz vezethet.

A pitvarfibrilláció antikoaguláns terápiája hatással van a veseműködésre. A CALLIPER vizsgálatban a szerzők tanulmányozták a vesefunkció romlását közepesen súlyos és súlyos vesebetegségben és pitvarfibrillációban szenve­dő betegeknél napi 15 mg rivaroxaban- és warfarinkezelés összevetésével. A rivaroxaban – 7368 beteg adatai alapján – szignifikánsan csökkentette a vesefunkció romlásának rizikóját a warfarinhoz képest, cukorbetegség fennállásától függetlenül.

A 20. század 60-as éveiben drámai hatású felismerés volt, hogy a váran­dósság első trimeszterében a thalidomid-tartalmú gyógyszert szedő vá­randósok újszülöttjei között szignifikánsan gyakoribbak a végtagfejlődési rendellenességek. E megfigyelés hívta fel a figyelmet arra, hogy a terhesség alatti gyógyszeres kezelés és bizonyos veleszületett fejlődési rendellenes­ségek között ok-okozati összefüggés állhat fenn. Azóta folyamatosan bő­vül és gazdagodik a reproduktív toxikológia és a teratológia tudománya, melyek közül az előbbi a teljes reprodukciós ciklusban megjelenő, károsító tényezők hatását és azok következményeit vizsgálja, míg az utóbbi a követ­kezményesen kialakuló veleszületett fejlődési rendellenességekre fókuszál.

A célzott terápiák jelentősen javították a gyulladásos és autoimmun reuma­tológiai kórképek, így a rheumatoid arthritis kezelését. A betegek kezelése során elsődleges a terápiaválasztás, melynek során mérlegre kell tenni a kitűzendő célt, a hatás és kockázat viszonyát és a betegpreferenciákat. Cikkünk az ezzel kapcsolatos legfontosabb megfontolásokat tárgyalja.

Az osteoarthrosis az ízületi porc mennyiségi és minőségi károsodásával jellemzett degeneratív ízületi megbetegedés, mely a porcon túl érinti a subchondralis csontot, az ízületi tokot, a környező lágyrészeket és izmo­kat. A betegség lefolyása progresszív és funkciókárosodáshoz, rokkantság­hoz vezethet. A nemzetközi szakirodalomban a kórfolyamat elnevezése az osteoarthritis, mely a gyulladás szerepére is utal a patogenezisben.

Ahogy a sebészet elengedhetetlen része az egészségügyi ellátásnak, a fájdalomcsillapítás sem nélkülözhető ellátási kategória. A mai modern aneszteziológiai technikák és a szakmai felkészültség lehetővé teszik a multimodális fájdalomcsillapítás érvényre jutását a közvetlen műtét körüli időszakban. A műtőből és a kórházból távozás után a megfelelően körültekintő, a fájdalom minden dimenziójára és az ellátás minden szempontjára kiterjedő fájdalomcsillapításnak ugyanilyen fontos szerepet kell kapnia.

Az akut és sok esetben intenzív fájdalom csillapítása a fájdalomcsillapítási algoritmusok ismeretében a kórkép jellegéhez, a fájdalom nagyságához, a beteg egyéni kockázataihoz igazodó kell, hogy legyen. Számos esetben analgetikum is elégséges, más esetekben a gyulladáscsökkentés is fontos szempont a kórfolyamat jellege alapján. A leggyakrabban alkalmazott gyógyszercsoport a nem szteroid gyulladáscsökkentőké (NSAID). Ismert mellékhatások miatt a cél az NSAID dózis és alkalmazás időtartamának a lehető legrövidebbre való csökkentése. A fájdalom nagysága és intenzitása, a kórkép jellege alapján, az egyéni rizikótényezők mérlegelésével adhatók opioidok vagy ezekkel kombinált készítmények. 

A mozgásszervi fájdalmak túlnyomó része akut, nociceptív fájdalom, ami a mozgásszerv különböző részeinek betegségeként jelentkezik, és kisebb része krónikus fájdalom szindróma. Az akut fájdalom kezelésében elsődleges szempont a beteg panaszainak gyors csökkentése mellett a mozgásfunkciók helyreállítása és megőrzése, az életminőség, munkaképesség megtartása. A megfelelően választott gyógyszeres és nem gyógyszeres fájdalomcsillapító kezelések biztosítják az akut fájdalom szanálását, aminek célja a krónikus fájdalom szindrómába való átmenet megelőzése is. A jelen összefoglaló az akut reumatológiai fájdalmak hátterében álló okokat és kezelésüket részletezi.

A regionális mozgásszervi fájdalmak leggyakrabban adott mozgásokat végrehajtó anatómiai struktúrák degeneratív és gyulladásos elváltozásaiból származnak. Eredményes gyógyszeres kezelésükhöz a fájdalom patomechanizmusának (nociceptív, neuropathiás, centrális) megfelelő hatóanyag kiválasztása szükséges. E választás során a helyi hatású hatóanyagok és készítmények (elsősorban gélek és tapaszok) kínálnak kedvező, hatásos és biztonságos lehetőséget.

A primer mitochondrialis betegségek talán a leggyakoribb metabolikus kórképek. A klinikailag igazolt primer mitochondrialis betegségek mini­mális prevalenciája földrajzi régiótól függően 1:4300 és 1:8000 közötti értékre tehető. A betegség gyakorisága vélhetően jóval több, és a fejlődő diagnosztika miatt várhatóan a felismert esetek száma nőni fog. A primer mitochondrialis betegeknél multiszisztémás és sokszor nehezen értelmez­hető tüneteik miatt sok esetben hosszú diagnosztikus út végén születik meg a kórisme. A betegség felismeréséhez elengedhetetlen a holisztikus szemlélet.