A virtuális IACFS/ME konferencián a poszt-COVID szindróma kezelésére szolgáló öt terápia vizsgálati eredményeit vitatták meg, melyek között már használatban levő (mód)szerek is helyet kaptak.

A regionális mozgásszervi fájdalmak leggyakrabban adott mozgásokat végrehajtó anatómiai struktúrák degeneratív és gyulladásos elváltozásaiból származnak. Eredményes gyógyszeres kezelésükhöz a fájdalom patomechanizmusának (nociceptív, neuropathiás, centrális) megfelelő hatóanyag kiválasztása szükséges. E választás során a helyi hatású hatóanyagok és készítmények (elsősorban gélek és tapaszok) kínálnak kedvező, hatásos és biztonságos lehetőséget.

A HPV oltóanyag az EMA álláspontja szerint nem okoz sem komplex regionális fájdalom szindrómát, sem poszturális ortosztatikus tachycardia szindrómát.

Bár a CDC után az EMA is kijelentette, hogy a HPV oltás biztonságos és nem hozható összefüggésbe bizonyos krónikus tünetek kialakulásával, Dánia újabb vizsgálatot indított a témában.

Összefüggés lehet egyes nehezen diagnosztizálható, fájdalmas autonóm idegrendszeri problémák – paresztézia, fejfájás, kimerültség, ortosztatikus vérnyomásproblémák – és a HPV oltás között.

   A neuropathiás fájdalom a környéki vagy a központi idegrendszer afferens rendszereinek sérülése nyomán keletkezik (1. táblázat). Tipikus példái a posztherpeszes neuralgia, a cukorbetegek polyneuropathiás fájdalma, a mechanikus idegsérülés utáni fájdalom (poszttraumás neuropathia), az amputáció utáni fájdalom (fantomfájdalom vagy csonkfájdalom), valamint a komplex regionális fájdalomszindrómák (CRPS, korábbi nevük: szimpatikus reflexdisztrófia, kauzalgia). A centrális neuropathiás fájdalomszindrómák közé tartozik például az ischaemiás agyi (különösen a thalamus- és agytörzsi) infarktus és a gerincvelői sérülést követő fájdalom, valamint a sclerosis multiplexben fellépő fájdalom. A neuropathiás fájdalomtól szenvedő betegek nyugalmi fájdalomról (spontán fájdalom, pl. állandósult, gyakran égő fájdalom, vagy hirtelen fellépő fájdalomrohamok) és külső inger által kiváltott (provokált) fájdalomról (hyperalgesia és/vagy allodynia) számolnak be. Deafferentációs fájdalomról beszélünk, ha a fájdalmat nagy idegtörzsek vagy pályarendszerek teljes megszakadása okozza (pl. amputáció, illetve teljes harántlézió esetén). A trigeminus neuralgia és más neuralgiák is a klasszikus neuropathiás fájdalomszindrómák közé tartoznak.    A sérülés hatására a környéki és központi idegrendszerben bekövetkező plasztikus változások idővel önállósulnak és visszafordíthatatlanná válhatnak.

A metabolikus szindróma (MS) körül 2005-ben fellángolt vitának számos oka van. Kérdés, hogy az MS kiknél és mennyiben informatív, illetve használható mint diagnózis, továbbá, hogy az alapjául szolgáló kritériumok kategorikusak-e, vagy folytonosan változók, illetve, hogy milyen ezek kockázati ereje. Ez utóbbit Scott Grundy, az MS nagy tekintélyű szószólója, számos tanulmány alapján kardiovaszkuláris vonatkozásban kétszeresnek tekinti, ami viszont alapvetően nem nagyobb, mint magában egy-egy erős kockázati tényezőé (hypertonia, dohányzás, hypercholesterinaemia, depresszió, emelkedett CRPszint stb.), viszont nem függ az ateroszklerotikus kardiovaszkuláris betegség progressziójának aktuális stádiumától. Az MS mint entitás koncepcióját leginkább indokoló axiómát – hogy a valódi kockázat a nem mérhető, rejtett tényezők hatása révén meghaladja a részek egyszerű összegét – egyes vélekedések szerint nem sikerült meggyőzően igazolni. Összefoglalónk elsősorban az etiológiával kapcsolatos vita hátterében álló bizonytalanságok és bizonyosságok szövevényét szeretné illusztrálni.