Napjaink gasztroenterológiai gyakorlatában egyre többször találkozunk antithromboticus terápiában részesülő betegekkel. Az endoszkópos be­avatkozásokat megelőzően ebben a betegcsoportban az antithromboticus terápia optimalizálása válhat szükségessé. A megfelelő terápiamódosí­táshoz alapvetően az endoszkópos beavatkozás okozta vérzéses és az alapbetegség okozta thromboticus rizikót kell figyelembe vennünk. Jelen közlemény a rutin gasztroenterológiai gyakorlatban leginkább előforduló esetekhez hivatott részletes szakmai segítséget nyújtani.

A klinikusok egyik legnehezebb feladata a vizsgálatokból származó bizo­nyítékok alkalmazása a rendelésen megjelenő betegekre. Ezt a problémát jelzi az Európai Kardiológiai Társaság (ESC) kongresszusának legnagyobb érdeklődéssel kísért előadása, melynek során a FRAIL-AF vizsgálat meglepő és váratlan eredményeit ismertették. Azt, hogy a K-vitamin-antagonisták (VKA) szedése mellett jól funkcionáló, idős pitvarfibrilláló betegeket át kell-e állítani közvetlen hatású orális antikoagulánsokra (DOAC).

Mára a direkt orális antikoagulánsok (DOAC) jelentik pitvarfibrilláció vagy vénás thromboemboliák esetén az elsőként választandó véralvadásgátló terápiát. Hasonló vagy jobb hatékonysági/biztonságossági profillal ren­delkeznek a K-vitamin-antagonistákhoz képest, bár a vérzési kockázat te­kintetében vannak eltérések a különböző hatóanyagok között. Ballestri és munkatársai egy kritikus, narratív, összefoglaló tanulmányban vizsgálták a rendelkezésre álló tudományos eredmények alapján a különböző DOAC-okhoz köthető vérzési kockázatot, valamint azok ellátásának és a véral­vadásgátló kezelés újraindításának kérdésköreit. Jelen referátum az op­timális, egyéni tulajdonságokat és vérzési rizikót figyelembe vevő DOAC kiválasztásra vonatkozó ajánlásokat emeli ki a hivatkozott közleményből.

Jelenleg viszonylag kevés adat áll a klinikus rendelkezésére, amikor vá­lasztani kíván a direkt orális alvadásgátlók között pitvarfibrillációval élő betegének stroke-prevenciója céljából. Jelen vizsgálat ehhez a döntéshez kíván újabb információkkal szolgálni hosszabb távú utánkövetés alapján. Az adatok összegzése során olyan különbségek mutatkoztak a rivaroxaban javára, melyek a korábbi, rövidebb utánkövetést alkalmazó vizsgálatokban nem mutatkoztak meg. A halálozásban és az ischaemiás stroke előfordulá­sában megfigyelt különbségek életkorfüggőnek bizonyultak.

Atartós antikoaguláns terápiában ré­szesülő betegek esetében az elektív invazív beavatkozásra, műtétre való felké­szülés része az antikoaguláns kezelés gon­dos perioperatív megtervezése. A direkt orális antikoagulánsok (DOAC) megjele­nése változást hozott a perioperatív me­nedzsmentben is, hiszen a kumarinokétól eltérő farmakokinetikai tulajdonságok miatt a DOAC-kezelt betegek elektív be­avatkozásai során a jól ismert, megszokott, hagyományos LMWH-bridging nemcsak felesleges, de kifejezetten kerülendő el­járás. 

Ismételten igazolták, hogy 85 évesnél idősebbeknek pitvarfibrilláció és stroke után a thromboemboliás események megelőzésében a direkt orális antikoagulánsok előnyösebbek. 

Kiterjedt, nagy esetszámú vizsgálatokban sem a colchicin, sem az aszpirin, sem az új típusú orális antikoagulánsok nem csökkentették a betegek halálozását.

A pitvarfibrilláció antikoaguláns terápiája hatással van a veseműködésre. A CALLIPER vizsgálatban a szerzők tanulmányozták a vesefunkció romlását közepesen súlyos és súlyos vesebetegségben és pitvarfibrillációban szenve­dő betegeknél napi 15 mg rivaroxaban- és warfarinkezelés összevetésével. A rivaroxaban – 7368 beteg adatai alapján – szignifikánsan csökkentette a vesefunkció romlásának rizikóját a warfarinhoz képest, cukorbetegség fennállásától függetlenül.

Az alábbiakban ismertetett vizsgálatban újonnan antikoagulált, meg­tartott vesefunkciójú, pitvarfibrilláló betegeket követtek nyomon, és 2,5 éves utánkövetéssel vizsgálták a vesefunkció-romlást jellemző pa­ramétereket. Napi 20 mg rivaroxabankezelés mellett – összehasonlítva a warfarinkezeléssel – a kreatininérték duplázódása 37%-kal, a 30%-ot meghaladó eGFR-érték-romlás pedig 24%-kal csökkent.

Ha végigkísérjük az alvadásgátló gyógyszerek „életpályáját” a felfedezésük­től napjaink mindennapi gyakorlatáig, mindenképpen észre kell vennünk, hogy az indikációk fejlődése és új indikációkra történő törzskönyvezésük bizonyos szabályokat követ.