A háziorvosi rendelőbe érkező beteg ellátásával kapcsolatban az első kér­dés, hogy merjem-e magam kivizsgálni és kezelni, vagy tovább kell őt küldenem. 

Az életvégi döntéseket egyre inkább befolyásolják a betegjogok, elsősor­ban az önrendelkezési jog. Az emberek szeretnének egyénileg dönteni a saját sorsukról az életük végén. 

Az élet végén alkalmazandó kezelések előre történő eltervezése – legalábbis az USÁ-ban -megakadályozhatja a haldokló beteg akarata ellen való beavatkozásokat.

Az „új paternalizmus” irányzata arra kínál új megoldásokat, hogy miként lehetne hatékonyabban érvényesíteni az emberek valós igényeit. Az alapvető koncepció szerint a legújabb empirikus pszichológiai felismerések fényében újra kell gondolnunk azt, hogy mit is jelent az ember autonómiája és ennek helyénvaló tiszteletben tartása. Amennyiben az derül ki, hogy az emberek/betegek/orvosok döntéseikben nem igazán tudnak mit kezdeni a döntési lehetőségek növekvő számával és nem is tudják érvényesíteni a preferenciáikat, talán érdemes elgondolkodni a hagyományos paternalizmus és a szabadságelvű bioetika előnyeit ötvöző megoldási lehetőségeken.

Főbb tézisek A Jonsen–Siegler–Winslade-modellben központi helyet foglal el az arányosság elve, amely magába foglalja a haszon és a kár mérlegelését a hasznosság elve szerint meghatározott terápia alapján. A rákos megbetegedés és a terhesség együttes előfordulása megköveteli a beteg igen alapos, interdiszciplináris jellegű tájékoztatását. Az orvosi etikai problémák megoldásában mindenekelőtt a beteg autonómiájának érvényesülésére kell helyezni a hangsúlyt. A várandós állapotban kialakuló rákbetegség minden érintett számára kiemelkedően fontos orvosi és etikai probléma, hiszen egy fiatal nőt életveszélyes megbetegedés fenyeget. A várandós anya betegsége és a magzat élete egymással elválaszthatatlanul összekapcsolódik, ami csaknem feloldhatatlan konfliktushoz vezet. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy gyakran a terhességmegszakítás kérdése is felmerül. Mivel a probléma meglehetősen ritka (az összes terhesség 0,02–0,1%-a), csak kevés orvos rendelkezik elegendő klinikai tapasztalattal a kezelést illetően.12 Mind a kezelőorvos, mind a beteg számára hasznos, ha a döntésben segítséget kap. Jelen cikkben bemutatjuk a kazuisztikus bioetika módszerét. Megvizsgáljuk, hogy ez a kezdeményezés mennyiben segíti elő a várandós nők rákbetegségével kapcsolatos döntések meghozatalát.