Az akut és sok esetben intenzív fájdalom csillapítása a fájdalomcsillapítási algoritmusok ismeretében a kórkép jellegéhez, a fájdalom nagyságához, a beteg egyéni kockázataihoz igazodó kell, hogy legyen. Számos esetben analgetikum is elégséges, más esetekben a gyulladáscsökkentés is fontos szempont a kórfolyamat jellege alapján. A leggyakrabban alkalmazott gyógyszercsoport a nem szteroid gyulladáscsökkentőké (NSAID). Ismert mellékhatások miatt a cél az NSAID dózis és alkalmazás időtartamának a lehető legrövidebbre való csökkentése. A fájdalom nagysága és intenzitása, a kórkép jellege alapján, az egyéni rizikótényezők mérlegelésével adhatók opioidok vagy ezekkel kombinált készítmények. 

Az acromegalia a növekedési hormon (GH) túltermelése következtében kialakuló betegség, amely megfelelő kezelés nélkül a mortalitás növekedé­séhez vezet. A kezelés célja a biokémiai kontroll mellett a tumor eltávolítása vagy a méretének csökkentése és a társbetegségek kezelése.

A cikk összefoglalja két összefonódó éberségfüggő mozgás-rendellenes­ség, a nyugtalan láb szindróma és a periodikus lábmozgás zavar tüneteit, kórlefolyását, a komorbiditásukra, diagnosztikájukra, patofiziológiájukra, kezelésükre vonatkozó ismereteket és gyakorlatot. A két, egymást átfedő szindróma résztüneteinek megértésében az utóbbi 15 évben előrehaladás tapasztalható. Mind a háziorvosok, mind a neurológusok és belgyógyászok képzettségét növelni kell a gyakori, jelentős szenvedéssel járó, még nem kel­lőképpen diagnosztizált tünetegyüttes egyre szélesebb körű ismertetésével. Bár a megfelelő diagnózis csak alváslaboratóriumban állítható fel, a gyanúnak a háziorvosban is fel kell merülnie ahhoz, hogy javuljon a felismerési arány.

A tremor az egyik leggyakoribb neurológiai tünet, melynek fiziológiás és patológiás megjelenési formái is léteznek. Bár az orvosi köztudatban álta­lában a Parkinson-kórhoz társítják, leggyakrabban gyógyszer által indukált és belgyógyászati kórképekhez kapcsolható remegéssel találkozhatunk. A legtöbb esetben megfelelő fizikális vizsgálattal nagy valószínűséggel azonosítható a háttérben meghúzódó ok. Amennyiben a tremor a beteg életvitelét zavarja, úgy megfelelő gyógyszeres és idegsebészeti (mély agyi stimulációs) kezeléssel a legtöbb esetben jól kontrollálható.

Az alvászavar az egyik legtöbb problémát okozó panasz a Parkinson-betegség sokszínű nem motoros tünetei közül. Akár a betegek 96%-ában előfordulhat és a betegséget okozó degeneratív folyamat velejárójának tekinthető. Az alvászavarok részben a dopaminreszponzív motoros deficit következményének tarthatók, nagymértékben azonban olyan speciális eltérések állnak a háttérben, amelyeknek a hagyományos terápiára való reagálása egyelőre nem ismert. Az utóbbi évtizedben a poliszomnográfia (PSG) elfogadott eljárás lett az alvás szerkezetének tanulmányozásában és a Parkinson-betegségben előforduló alváshomeosztázis fogalmának meghatározásában. A PSG hozzájárul az alvásmintázat és a gyógyszeres kezelés közötti kapcsolat vizsgálatához is. 

A Parkinson-kór a második leggyakoribb neurodegeneratív megbetegedés az Alzheimer-kór után. Terápiája a dopamin folyamatos fiziológiás felszabadulását utánzó helyettesítő kezeléssel történik, ezért a terápiás adherencia, az előírt dozírozás és gyógyszerbevételi időpontok betartása alapvető fontosságú. A nem elégséges adherencia következtében romlik a terápiás válasz és a beteg, valamint gondozója életminősége, továbbá növekednek az egészségügyi költségek. Mivel a Parkinsonkór progresszív betegség, és a tünetek enyhítése érdekében élethosszig tartó kezelést igényel, különösen fontos azon faktorok megállapítása, amik előre jelezhetik a különböző módszertanú tanulmányok által 10 és 67% közöttinek talált elégtelen terápiás együttműködést, illetve azon beavatkozási lehetőségek megtalálása, amelyek bizonyítottan növelik az adherenciát.

Az elmúlt évtizedben alapvető mértékben megnőtt a gasztrointesztinális (GI) diszfunkció Parkinson-kórban játszott szerepével kapcsolatos tudásunk. A GI rendszer zavarai egyrészt a betegség tüneteiként jelentkezhetnek, másrészt részt vehetnek a Parkinson-kór patogenezisében, harmadrészt befolyásolhatják az antiparkinson szerek felszívódását. A Parkinson-kóros betegek GI diszfunkciójának diagnosztizálása és evidencia alapú kezelése ezért igen fontos, és megfelelő módszereinek kifejlesztése a jövőben további alapvető kutatásokat igényel.

A leggyakoribb hipofízisadenómák a prolaktinómák és a hormont nem termelő adenómák. A kezdeti tünetek lehetnek az endokrin diszfunkció jelei (pl. terméketlenség, csökkent libidó, tejcsorgás) vagy neurológiai tünetek (pl. fejfájás, látászavarok). Ha a diszfunkciós hipofízis hormont termel, a klasszikus klinikai szindrómák alakulhatnak ki, pl. hiperprolaktinémia, akromegália vagy Cushing-kór. Fontos a teljes hipofízisfunkció kivizsgálása, mivel gyakori a mirigy alulműködése. A kezelést végző teamnek az esetleges endokrinológiai vagy idegsebészeti kezelésre is felkészültnek kell lennie. A kis méretű, hormont nem termelő adenómák és a prolaktinómák nem feltétlenül igényelnek azonnali beavatkozást.

A Parkinson-kór diagnózisát korai stádiumban nehéz felállítani, mivel számos más neurológiai betegség utánozza ezt a kórt. A kezelést akkor kell elkezdeni, amikor a beteg funkcionális hanyatlást tapasztal. Az alapterápia (carbidopa/levodopa) mellett hatásosak a dopaminagonisták és a monoamin-oxidáz B gátlók. Ha a kezelés motoros szövődményekkel jár, az említett szereken kívül katechol-O metiltranszferáz-gátlót is adhatunk. Az optimális gyógyszeres kezelés gyengülő hatása a mély agyi stimuláció javallatát képezheti. A foglalkoztatási, a fizio- és a beszédterápia lehetőségei sem elhanyagolhatók.

A nyugtalan láb szindróma a felnőttek kb. 10%-át érinti. A betegek harmadának tünetei tesznek szükségessé orvosi kezelést. A szindróma lehet primer vagy (vashiánnyal, terhességgel, veseelégtelenséggel, bizonyos gyógyszerek szedésével összefüggő) szekunder állapot.