Adenovírusokkal specifikusan megjelölt agyi hálózatot aktivál az új módszer az L-Dopa terápia mellékhatásai nélkül.

A Pennsylvaniai Egyetem kutatói azt vizsgálták, lehetséges-e, hogy a bélrendszer egészsége befolyásolja, hogy van-e motivációnk a testmozgásra.

A cikk összefoglalja két összefonódó éberségfüggő mozgás-rendellenes­ség, a nyugtalan láb szindróma és a periodikus lábmozgás zavar tüneteit, kórlefolyását, a komorbiditásukra, diagnosztikájukra, patofiziológiájukra, kezelésükre vonatkozó ismereteket és gyakorlatot. A két, egymást átfedő szindróma résztüneteinek megértésében az utóbbi 15 évben előrehaladás tapasztalható. Mind a háziorvosok, mind a neurológusok és belgyógyászok képzettségét növelni kell a gyakori, jelentős szenvedéssel járó, még nem kel­lőképpen diagnosztizált tünetegyüttes egyre szélesebb körű ismertetésével. Bár a megfelelő diagnózis csak alváslaboratóriumban állítható fel, a gyanúnak a háziorvosban is fel kell merülnie ahhoz, hogy javuljon a felismerési arány.

Korai Parkinson-betegségben (PD) a kezdő terápia meghatározása individualizált formában, a gyógyszerek mellékhatásait és a beteg állapotát is figyelembe véve történik. A betegség korai fázisaiban leggyakrabban monoamin-oxidáz-B- (MAO-B) gátlóval vagy dopaminreceptor-agonistával (DA) kezdjük a kezelést, ami késleltetheti a levodopaterápia bevezetését és ezzel a motoros fluktuációk bekövetkeztét.

Az alvászavar az egyik legtöbb problémát okozó panasz a Parkinson-betegség sokszínű nem motoros tünetei közül. Akár a betegek 96%-ában előfordulhat és a betegséget okozó degeneratív folyamat velejárójának tekinthető. Az alvászavarok részben a dopaminreszponzív motoros deficit következményének tarthatók, nagymértékben azonban olyan speciális eltérések állnak a háttérben, amelyeknek a hagyományos terápiára való reagálása egyelőre nem ismert. Az utóbbi évtizedben a poliszomnográfia (PSG) elfogadott eljárás lett az alvás szerkezetének tanulmányozásában és a Parkinson-betegségben előforduló alváshomeosztázis fogalmának meghatározásában. A PSG hozzájárul az alvásmintázat és a gyógyszeres kezelés közötti kapcsolat vizsgálatához is. 

A fájdalom a Parkinson-kór (PD) gyakori (prevalenciája 40−85%), azonban alulkezelt tünete, amit a betegek 10%-a a betegség legzavaróbb velejárójaként említ. Patofiziológiája még nem teljesen feltárt, társulhat a motoros tünetekhez (szekunder fájdalom), és lehet a betegség során csökkent fájdalomérzékelési küszöb következménye is. Erőssége mérhető a 11 pontos Likert fájdalomskála és egy PD-specifikus skála, a jelen pilot vizsgálatban validált King-féle PD fájdalomskála (KPPS) segítségével is.

A pszichiátriai osztályra sürgősséggel beutalt, beszállított betegek egy részé­nek hospitalizálása elkerülhető. Ennek érdekében kialakítottunk egy néhány ágyas Központi Pszichiátriai Betegfelvételi Részleget, amelynek fő feladata a diagnosztika és a sürgősségi ellátás. Itt kell kiszűrni a szomatikus okból zavart tudatállapotú pácienseket, és itt megoldhatók a krízisszituációk, az akut szorongásos állapotok és az acting out reakciók jó része is 24 órán belül. 

A bemutatott vizsgálatban DSM-IV szerint diagnosztizált 2276 szkizofréniában szenvedő járóbetegnél hat hónapig tartó, második generációs antipszichotikummal történt kezelés során bekövetkező állapotváltozást követték, különös tekintettel a kísérő affektív tünetekre. Az állapot sú­lyosságát és a javulást a Clinical Global Impression Scale súlyosság (CGI-S) és javulás (CGI-I) skálán mérték, míg a depressziós tünetek megítélésére a Raskin-skálát alkalmazták. A vizsgálat kezdetén a betegek több mint egyharmada mutatott egyértelműen depressziós tüneteket (36,7%), és közöttük arányaiban jelentősen több volt a közepesnél súlyosabb állapo­tú szkizofréniában szenvedők száma, összehasonlítva a nem depressziós szkizofrén csoporttal (19,8% vs. 12,2%). A hat hónapos, multicentrikus, követéses, beavatkozással nem járó vizsgálat során a második generációs szerek egyaránt szignifikánsan javították a szkizofrén betegek általános klinikai állapotát és a depressziós tüneteket.

Az alkoholfogyasztás megváltoztatja a dorzomediális striatum egyes neuronjainak struktúráját és működését; az agynak ez a része fontos szerepet játszik a célra irányuló viselkedésben.

A betegek zöme „elégedett” vagy „nagyon elégedett” volt a kezeléssel, ami a tapaszra váltás után 6 héttel fennálló GI panaszok javulását illeti.