Az áttekintő közlemény a jelenlegi ajánlások tükrében bemutatja a bé­ta-blokkolók szerepét az ischaemiás szívbetegség kezelésében. Az antiischaemiás hatásmechanizmusuk bemutatásán túl, kitér szerepükre a klinikum szempontjából fontos akut és krónikus coronaria-szindróma kezelésében.

A pitvarfibrilláció a klinikai jelentőséggel bíró arrhythmiák közül a leg­gyakrabban fordul elő és a prevalenciája a népesség öregedésével nő. Bár nem életveszélyes ritmuszavar, a morbiditást és mortalitást jelentősen befolyásolja, szívelégtelenséget okozhat, és markere egy organikus beteg­ségnek még akkor is, ha ezt bizonyítani nem tudjuk. 

Az orális antikoaguláns terápia kiválasztása pitvarfibrillációban a nagy randomizált kontrollált vizsgálatok alcsoportelemzései után az erre a betegkörre tervezett prospektív vizsgálatok eredményeire alapozható. ilyen az EMANATE¹ vizsgálat is, egy nemzetközi, randomizált, aktív-kontroll, openlabel study, amelybe olyan új keletű pitvarfibrilláló betegeket vontak be, akiknél kardioverziót terveztek. Az EMANATE vizsgálat eredményei jól tükrözik a mindennapi klinikai gyakorlatban tapasztaltakat és a tanulmány szerint az újkeletű pitvarfibrillációban szenvedő betegek kardioverziója során alkalmazott apixabankezelés, hasonlóan a konvencionális heparin/KVA kezeléshez, alacsony stroke- és szisztémás embolizációs, valamint vérzéses eseményekkel jár.

Ahogy a Föld lakosságának életkora növekszik, remélhetőleg egyre bővül az idősek speciális problémáival foglalkozó szakirodalom. A jelen közlemény is ide tartozik: szerzői a bizonyítékokon alapuló döntéshozatalt kívánták segíteni a 75 év feletti, pitvarfibrilláló betegekre vonatkozóan. Két területre összpontosítanak: a stroke kockázatának csökkentésére és a tünetek kontrollálására, és áttekintik az antikoaguláció és a thrombocyta-gátló kezelés mellett és ellen szóló érveket.

Journal of the American Geriatrics Society, 2017

A hipertrófiás kardiomiopátia a leggyakoribb monogénes kardiomiopátia. A hir­telen szívhalál elsődleges és másodlagos megelőzése, valamint a genetikai ta­nácsadás pontos diagnosztikát követel. Tünetekben megnyilvánuló lefolyás ese­tén a kezelés középpontjában a béta-blokkolók és a kalciumantagonisták állnak. Ugyancsak bevett kezelési mód a miektómia és a septum részeinek perkután al­koholos ablációja. Nehéz feladat az elsődleges megelőzés céljából implantálható kardioverter-defibrillátorral ellátandó betegek azonosítása. Ehhez az elterjedt koc­kázati tényezők mellett az új képalkotó eljárásokat is érdemes segítségül hívni.

A fejlődés a medicina egyes terüle­tein nem egyenletes, és néha nehéz is érzékelni a valódi fejlődést, ha csak a napról napra változó informáci­ókkal találkozunk. Ezért kiváló alka­lom a visszatekintésre a felkérés, ami a kardiológia elmúlt 20 évének be­mutatására érkezett. Végezhetnénk az elemzést az egyes területek kor­szakalkotó újdonságainak évenkén­ti áttekintésével, de úgy döntöttünk, hogy kiválasztjuk a leggyakoribb, leg­fontosabb kardiológiai kórképeket és megnézzük, hogyan kezelték a bete­get 20 évvel ezelőtt és hogyan most. Ez utóbbi nemcsak izgalmasabb­nak tűnik, hanem jobban is mutatja majd azt a hatalmas fejlődést, amin a kardiológia az elmúlt két évtized­ben átment.

Nonvalvuláris pitvarfibrillációban a szinuszritmust helyreállító kardioverzió mérsékli a tüneteket, de alvadásgátlás nélkül kb. 5%-ban tromboembóliás szövődményekhez vezet. Kevésbé közismert, hogy a kardioverzió a szokásos alvadásgátló kezelés mellett is növeli a stroke és a perifériás embólia veszélyét. Az új alvadásgátló gyógyszerek nagy klinikai vizsgálatainak kontrollcsoportjában (warfarin) havi 0,13–0,20%-nak mért tromboembóliás kockázat a kardioverziót követő 1 hónapban 3-6-szor akkora, mint kardioverzió nélkül.

Két munkacsoport különböző módszerekkel értékelte az AFFIRM tanulmány ered­ményeit, és a digoxin hatása szempontjából ellentétes eredményekre jutottak. Továbbra sem tudjuk biztosan, hogy a digoxinnal kezelt, pitvarfibrillációban szen­vedő betegek nagyobb halálozása toxikus gyógyszerhatás következménye-e, a két elemzés részletes összehasonlítása mégsem nélkülözi a tanulságokat.

Az AFFIRM tanulmány témája az életkor előrehaladtával mind gyakoribb pitvarfibrilláció optimális ellátása. A dolgozat azt igazolta, hogy a ritmuszavar kezelésére a szívritmuskontroll a szívfrekvencia megfelelő szinten tartásához képest nem javítja a túlélést, az utóbbi megoldás viszont csökkenti a mellék­hatások kockázatát. Az alvadásgátló kezelés folytatása mindkét esetben szük­séges az iszkémiás agyi katasztrófa lehető megelőzése végett.

Az isémiás szívbetegség változatos, esetenként veszélyes megjelenési formái aprólékos elemzéssel az EKG-ról leolvashatók. Bonyolultabb ritmuszavarok esetén a testfelszíni EKG értékelése során több lehetséges megoldás is születhet. Az ezek differenciálásához használt, általánosan elterjedt kapaszkodók, algoritmusok akár tévútra is vihetnek. Az alább bemutatott eset az EKG-diagnosztika nehézségei mellett az idős, multimorbid betegek kezelésének útvesztőire is rávilágít.