Egy új vizsgálat eredményei szerint az allopurinol még 5 évvel a kezelés megkezdése után sem növeli a köszvényes és krónikus vesebetegségben szenvedők halálozását.

Egy új vizsgálat szerint az allopurinol ugyanolyan hatékony volt köszvényben még 3. stádiumú krónikus vesebetegségben szenvedők esetén is.

Egy új vizsgálat szerint előrehaladott vesebetegségben a klórtalidon eredményesen csökkenti a terápia-rezisztens vérnyomást.

A köszvény autoinflammatórikus betegség, kialakulásában az NLRP3 inflammaszóma és az interleukin-1 kiemelt szerepet játszik. A diagnosztiká­ban legfontosabb a mononátrium-urát kristály kimutatása, de érzékenyebb képalkotókkal a kristálylerakódás és a tofuszképződés is vizualizálható. A gyógyszeres kezelésre – a rohamoldásra és a fenntartó kezelésre – vo­natkozóan 2016-ban két új ajánlás is megjelent. A lényeg a húgysavszint célértékére való törekvés. A húgysavszintcsökkentés középpontjában ma is a xantin-oxidáz-gátlók (allopurinol, febuxostat) állnak. Nem szabad elfelej­tenünk az életmódi, diétás megfontolásokat sem, s tekintettel kell lennünk a vaszkuláris és metabolikus társbetegségekre.

Egy 16.000 személy genetikai és táplálkozási adatainak meta-analízise szerint hibás az a feltételezés, hogy a köszvény leginkább a táplálkozás következménye lenne. 

A hipertónia – a felnőttkorban leggyakoribb kardiovaszkuláris beteg­ség – gyakran szövődik diabetes mellitusszal. A diabéteszben kialakuló patofiziológiai (endokrin, kardiovaszkuláris, renális, neurális) eltérések hozzájárulnak a vérnyomás emelkedéséhez és gátolhatják a vérnyomás­csökkentő szerek hatását, ezért ilyenkor gyakran alakul ki terápiarezisztens hipertónia. A közlemény a terápiarezisztens hipertóniára vonatkozó legfon­tosabb ismereteket tekinti át, különös tekintettel a diabéteszes betegekre.

A súlyos és progresszív betegségként kezelendő köszvény terápiájában je­lentős változások léptek életbe. A tartós urátcsökkentő kezelést meghatáro­zott célérték alapján (súlyosságtól függően 360 vagy 300 μmol/l) végezzük, melynek része a rendszeres laboratóriumi monitorozás és szükség szerint a terápia módosítása. A jelenleg rendelkezésre álló és a patomechanizmus jobb megértése nyomán a jövőben várható gyógyszeres terápiák érdemi áttörést jelenthetnek a sokszor alulkezelt betegségben mind mozgásszervi szempontból, mind a komorbiditások terén.

A visszatérő epilepsziás rohamok fő kockázati tényezői a két spontán görcsroham között eltelő >24 órás időköz, epileptiform eltérések az EEG-n, kóros agyi képalkotási eltérés, éjszakai görcsrohamok vagy epilepsziás tünetegyüttes. Gyermekkorban kulcsfaktor a kóros EEG, az epilepsziás tünetegyüttes, a súlyos koponyasérülés és a központi idegrendszeri bé­nulás. Az antiepileptikumok befolyásolhatják a kognitív teljesítményt és a viselkedést. Elhagyásuk 2–5 éves rohammentesség után megfontolha­tó. Ha a görcsrohamok nem kontrollálhatók velük, szóba jöhet a görcsro­ham gócának kimetszése, ketogén diéta, a n. vagus ingerlése vagy agyi neurostimulátor beültetése.

Azt találták, hogy a ketogén diéta (sok zsír, kevés szénhidrát) a köszvényt kiváltó inflammaszómát gátolva akadályozza meg a betegség kialakulását.

A tiazid típusú vízhajtók adhatók a legtöbb hipertóniás betegnek, aki­nek a köszvényre vonatkozó megbetegedési kockázata csak minimálisan emelkedett (B szintű ajánlás, egy RCT-n alapul). Nem fokozott a kockázat a 60 évesnél idősebb férfiak, továbbá a nők esetében, ugyanakkor eny­hén fokozott (1% körüli) a 60 évesnél fiatalabb férfiak körében (B szintű ajánlás, egy RCT-n alapul). A tiazidok szokásos adagja (< 25 mg) nem nö­veli a köszvény kockázatát, a 25 mg-os és nagyobb adagok viszont igen. A hydrochlorothiazid és a chlorthalidon nem különbözik a köszvény kocká­zata szempontjából. A tiazidok adhatók tünetmentes hiperurikémia esetén, mert az ilyen betegeknél nem fokozzák a köszvény kockázatát (C szintű ajánlás, retrospektív kohorszvizsgálatokon alapul).