A nervus vagus trans-auricularis stimulációja (ta-VNS) könnyen kivihető, jól tolerált eljárás, ami a motoros funkciók jelentős javulását eredményezheti Parkinson kórban.

Az akut és sok esetben intenzív fájdalom csillapítása a fájdalomcsillapítási algoritmusok ismeretében a kórkép jellegéhez, a fájdalom nagyságához, a beteg egyéni kockázataihoz igazodó kell, hogy legyen. Számos esetben analgetikum is elégséges, más esetekben a gyulladáscsökkentés is fontos szempont a kórfolyamat jellege alapján. A leggyakrabban alkalmazott gyógyszercsoport a nem szteroid gyulladáscsökkentőké (NSAID). Ismert mellékhatások miatt a cél az NSAID dózis és alkalmazás időtartamának a lehető legrövidebbre való csökkentése. A fájdalom nagysága és intenzitása, a kórkép jellege alapján, az egyéni rizikótényezők mérlegelésével adhatók opioidok vagy ezekkel kombinált készítmények. 

Christoph Diener ( Duisburg-Essen Egyetem) összefoglalta az általa legjelentősebbnek tartott 2ről. Az év végével szeretném átvezetni Önt a 2021-ben megjelent neurológiai tanulmányok néhány legfontosabb eseményének havi összefoglalóján.

A cikk hangsúlyozza a major opioid terápia indikációjának feltételeit kró­nikus fájdalom betegségekben. Kiemeli, hogy a mellékhatások megelőzé­sének legfontosabb momentuma a korrekt indikáció és a jól felépített, jól kontrollált terápia. Röviden említi az opioidreceptorokat és az opioidok hatásait, majd részletesen taglalja a tartósan alkalmazott major opioid terápia korai és késői mellékhatásait.

Egy csuklón viselhető idegstimulátor segítségével csökkenthetők az esszenciális tremorban szenvedő betegek tünetei.

A visszatérő epilepsziás rohamok fő kockázati tényezői a két spontán görcsroham között eltelő >24 órás időköz, epileptiform eltérések az EEG-n, kóros agyi képalkotási eltérés, éjszakai görcsrohamok vagy epilepsziás tünetegyüttes. Gyermekkorban kulcsfaktor a kóros EEG, az epilepsziás tünetegyüttes, a súlyos koponyasérülés és a központi idegrendszeri bé­nulás. Az antiepileptikumok befolyásolhatják a kognitív teljesítményt és a viselkedést. Elhagyásuk 2–5 éves rohammentesség után megfontolha­tó. Ha a görcsrohamok nem kontrollálhatók velük, szóba jöhet a görcsro­ham gócának kimetszése, ketogén diéta, a n. vagus ingerlése vagy agyi neurostimulátor beültetése.

Egyre gyakrabban ismerik fel, hogy sclerosis multiplexben (SM) előfordulhat fájdalom. A fájdalom számos forrásból eredhet: jelentkezhet fejfájás, arcfájdalom, Lhermitte-jel, neuropátiás fájdalom szindróma, valamint fájdalmas spaszticitás. A szerzők egy SM-es beteg esetét ismertetik, akinek atípusos arcfájdalma hátterében spontán kóros idegkisüléseket okozó dorzolaterális nyaki gerincvelői demielinizációs léziót állapítottak meg. Spontán kóros gerincvelői kisülések okozta gerincvelői konvulziót leírtak spinális harántlézióban, traumás gerincvelői sérülésnél és a gerincvelő gliómáinál is. A leírt klinikai képet dominálóan fokális motoros tünetek, mioklónusok és tónusos spazmusok jellemzik, melyeket időnként fájdalmas dizesztézia és viszketés is kísér. Ezzel szemben primer fájdalom szindrómáról sokkal ritkábban számolnak be.

Az egyedfejlődés során kialakult ideghálózatok kb. 300 milliárd idegsejtje kémiai ingerületátvivő anyagok és elektromos impulzusok segítségével létesít kapcsolatot, „beszélget” egymással. Sérülékeny, számtalan külső hatásnak kitett hálózat ez. Az emberi magatartást, viselkedést nagymérték­ben befolyásolhatják különféle gyógyszerek, élvezeti szerek, a környezetet és az élelmiszereket szennyező anyagok, ipari mérgek. Toxikológiai cikk­sorozatunk első része a perifériás és a központi idegrendszert érő toxikus hatások formáit és pato-biokémiai mechanizmusait tekinti át.

A nyaki radikulopátia a nyaki ideggyökök összenyomatása vagy irritációja miatt fellépő felső végtagi fájdalom, melyhez nyaki fájdalom és motoros, szenzoros vagy reflexdeficit is társulhat. A kórállapot kiindulópontja gyak­ran a nyaki gerinc degeneratív megbetegedése. Jellegzetes vizsgálati lelet a nyak mozgatása által kiváltott fájdalom és izomgörcs. Képalkotó vizsgá­latra alapesetben nincs szükség. 

A nők életének második évtizede végén, a harmadik elején a dysmenorrhoea az iskolai és munkahelyi hiányzások leggyakoribb oka. Ebben a korcsoportban a dysmenorrhoea előfordulási aránya akár a 70%-ot is elérheti, ezen belül az érintettek fele is úgy érezheti, hogy nem képes megfelelni mindennapi feladatainak.¹ A dysmenorrhoea valódi összegzett incidenciájának pontosabb megadása nem könnyű feladat, de a szerzők többsége 50 és 90 százalék közé teszi azon nőbetegek arányát, akik reproduktív éveik alatt legalább egy alkalommal funkciócsökkenést tapasztalnak (azaz normális aktivitásuk vagy tevékenységeik zavart szenvednek).