A differenciált pajzsmirigyrák incidenciája az elmúlt években jelentősen növekedett, a daganatspecifikus halálozás azonban ér­demben nem változott. A daganatok több­sége korai stádiumú, jó prognózisú, ezért a nemzetközi irányelvek a kevésbé radikális ellátás mellett foglaltak állást.

Az ischaemiás stroke az esetek egy részében nem thromboemboliás, hanem inkább hemodinamikai jellegű, mely – kompenzatórikus kollaterális keringés hiányában – folyamatosan rosszabbodó vérátáramlással jár. A hemodinamikai ischaemiás stroke éves előfordulási aránya 25%, mely a becslések szerint évente 2%-kal emelkedik, és e betegek tipikusan nem reagálnak megfelelően a gyógyszeres kezelésre. A nyaki verőér ellátási területén létrejövő átmeneti ischaemia okozta agyi infarktusok 5−15%-ában az arteria carotis interna (ICA, internal carotid artery) teljes elzáródása jön létre. Gyógyszeres kezelést követően a rekurrens stroke 2 évre számított kockázata a stroke összes típusát figyelembe véve évente 5−9%, míg az ipsilateralis ischaemiás strokeokra vonatkozóan évente 2−8%. ennél is nagyobb a rizikó azokban az esetekben, amikor a képalkotó vizsgálatok hemodinamikai zavart igazolnak. Az ICA okklúziója esetén a rekurrens stroke előfordulási aránya az indexeseményt követően 1 év elteltével 4,8%, 3 év múltán 12,2%, míg 5 év elteltével 17,1%.

Az agyat ellátó erek ateroszklerotikus makroangiopátiája fontos oka az iszkémiás stroke-nak, de gyakran diagnosztizálják ideggyógyászati szempontból tünetmen­tes betegeknél is. Ez számos kérdést vet föl a követendő terápiás elvek, mindenek­előtt a revaszkularizációs terápia javallatai terén.

Bár továbbra sincs igazolt bizonyíték a mobilozás és az agydaganatok összefüggésére, egy svéd vizsgálat állítása szerint a hosszú mobil telefonálások növelik az agydaganatok kockázatát. 

Ötven százalékot meghaladó, tünetmentes carotis-szűkület az átlagpopuláció körülbelül 3,6%-ában áll fenn, idősebb korban és férfiaknál valamivel nagyobb arányban. Az elváltozás jelenlétében nagyobb a későbbi stroke előfordulásának esélye, bár úgy tűnik, hogy két évtized elteltével a kockázat csökken. A jövőbeni neurológiai események szempontjából nagy kockázatú szűkületek azonosítása segítséget nyújthat az intenzívebb terápiára és invazívabb stratégiákra szoruló betegek kiválasztásához.

Az a. carotis interna szűkülete az isémiás stroke egyik vezető oka. Ez a gyakori elváltozás gyógyszerekkel, endarterektómiával vagy sztent beültetésével kezelhető. Az utóbbi években mindhárom terápiás területen jelentős fejlődésnek lehettünk tanúi, ezért a korábbi vizsgálatok eredményei nem alkalmazhatók a döntésekben kritikátlanul.