A csípő-keresztcsonti vagy sacroiliacalis ízület diszfunkciója a deréktáji fájdalom gyakori kiváltó oka, azonban pontos diagnózisa nem könnyű feladat. A konzervatív kezelés egy multimodális programból áll, amely ma­gában foglalja a betegoktatást, valamint a medenceöv stabilizálását célzott nyújtással és manuálterápiával kombinálja. A stabilizáló övek szülést köve­tő alkalmazása is hasznos lehet. Azoknál a betegeknél, akiknél a tünetek konzervatív kezeléssel nem javulnak, előnyösek lehetnek az intervenciós kezelési lehetőségek.

A Zollinger–Ellison-szindróma a gastrin-termelő neuroendokrin daganatok klinikai megjelenési formája. Ez a fokozott savtermeléssel járó kórálla­pot leggyakrabban fekélybetegség, gastro-oesophagealis reflux beteg­ség, valamint hasmenés képében jelentkezik. Ritka kórkép, mely jelentős malignizálódási potenciállal bír. Az atípusos tünetek következtében lassan, gyakran már metasztatikus formában kerül felismerésre, mely jelentősen ront a betegek életkilátásán.

Az antikoaguláns kezelés az elmúlt évtizedben óriási fejlődésen ment ke­resztül, köszönhetően a direkt orális antikoagulánsok megjelenésének. Az alvadásgátló kezelés a medicina talán minden szegletét érinti, ennek meg­felelően a korábbi K-vitamin-antagonista és heparinszármazékokra épült terápiákat újra kell gondolni. Ez azonban óriási és hosszadalmas munka napjaink evidenciára épülő medicinája mellett.

A regionális mozgásszervi fájdalmak leggyakrabban adott mozgásokat végrehajtó anatómiai struktúrák degeneratív és gyulladásos elváltozásaiból származnak. Eredményes gyógyszeres kezelésükhöz a fájdalom patomechanizmusának (nociceptív, neuropathiás, centrális) megfelelő hatóanyag kiválasztása szükséges. E választás során a helyi hatású hatóanyagok és készítmények (elsősorban gélek és tapaszok) kínálnak kedvező, hatásos és biztonságos lehetőséget.

Az osteoporoticus csonttörés kockázatai: a gyenge csontminőség, osteopo­rosis és sarcopenia, komplex mozgászavar. Ezek az esendőség-szindróma fő komponensei. Az esendőség (frailty) önálló kockázata az elesés, amely a fragilitási törés leggyakoribb oka.

Az erőkifejtéshez és az erőbehatásoknak való ellenálló képességhez meg­felelő ellenállási (tehetetlenségi) nyomatékkal rendelkező csontozatra van szükség. Ezt a mechanikai feltételrendszert a mozgásérzékelés alapján kialakuló csontminőségnek kell biztosítania.

A Guillain–Barré-szindróma és variánsai heterogén, akut neurológiai betegségcsoport. Patomechanizmusuk összetett és nem egyértelműen tisztázott. A diagnózist a klinikai tünetek, az azokat megelőző infekció, a liquor-vizsgálat és az elektroneurográfia segítségével állapítjuk meg. A kezelésére alkalmas immunmodulánsok adását javasolt mielőbb elkezdeni; de adható még IVIG és plazmaferezis. A betegség korai felismerése és kezelése, valamint a szövődmények gyors észlelése és ellátása meghatá­rozza a hosszú távú kimenetelt. 

A hipermobilis Ehlers–Danlos-szindróma (EDS) és a hipermobilitási spekt­rum zavarok a klinikai gyakorlatban leggyakrabban előforduló, tüneteket okozó ízületi hipermobilitási állapotok. A háziorvosok kulcsfontosságú szerepet játszanak az ilyen állapotú betegek ellátásában, a kezdeti diag­nózistól egészen a folyamatos gondozásig.

A felső gasztrointesztinális traktusból származó akut vérzés kórházi ellátást igénylő életveszélyes állapot. A varix és nem varix eredetű akut vérzések ellátása több szakma összefogását igényli. A komplex ellátási program fel­öleli a keringést stabilizáló sürgősségi ellátást, a szakszerű transzfundálást, a savszekréció-gátló és vazoaktív farmakológiai terápiát, az endoszkópos diagnosztikát és kezelést, továbbá esetenként az invazív radiológiai és a sebészeti beavatkozást is.

A kar csontjai közül az alkarcsontok törnek a leggyakrabban, többnyire disztálisan, kinyújtott kézre esés miatt. A diagnózist röntgen vagy ultrahang erősítheti meg. Ha az első vizsgálat nem igazol törést, a gyanú azonban fennáll, 7–14 nap múlva újabb felvételt kell készíteni. Gyermekeknél gyakori az elhajlásos törésnek is nevezett inkomplett kompressziós fractura, mely nem jár a corticalis állomány folytonossághiányával, illetve a zöldgallytörés, amikor a corticalis is sérül. Felnőtteknél a radius disztális törése a leggya­koribb. Az ulna diaphysisének izolált („gumibot”) töréseit gyakran az alkart ért közvetlen erőbehatás idézi elő. A mindkét alkarcsontot érintő kombinált törések általában sebészeti repozíciót igényelnek.