Vizsgálatunkban a második emlőmegtartó műtét és szövetközi sugárkezelés eredményeit hasonlítottuk össze a „salvage” masztektómiával szemben, azonos oldali emlődaganat ki­újulása esetében. Emlőtumor lokális kiújulása miatt 195, korábban emlőmegtartó kezelésben részesült betegünknél végeztünk második emlőmegtartó műtétet perioperatív szö­vetközi sugárkezeléssel (n=39) vagy masztektómiát (n=156). A tumorágy és biztonsági zónájának területére összesen 5×4,4 Gy-t adtunk le, három egymást követő napon. 59 és 56 hónap átlagos követési időnél emlőmegtartás után 4 alkalommal (10,2%), masztektómia után 28 alkalommal (17,9%) fordult elő második lokális kiújulás. Az 5 éves második lokális ki­újulástól mentes túlélés, regionáliskiújulás-mentes túlélés, távoliáttét-mentes túlélés, betegségmentes túlélés, daganat­specifikus túlélés és teljes túlélés vonatkozásában nem volt szignifikáns különbség a kezelések között. A második emlő­megtartó kezelés után a kiváló és jó kozmetikai eredmények együttes aránya 70% volt. Eredményeink alapján a második emlőmegtartó kezelés jó kozmetikai eredmények és kevés késői mellékhatás mellett biztosít a sztenderd „salvage” masztektómiával megegyező 5 éves onkológiai kimenetelt. Magy Onkol 68:86-88, 2024

Egy új kutatás az emlőrák kialakulásának legkorábbi jeleit vizsgálja a preventív és korai beavatkozási stratégiák kifejlesztéséhez.

Emlőrákban a műtét és a kemoterápia közötti késlekedés veszélyezteti a túlélést.

Az amerikai sebészek véleménye jelentősen különbözik a tekintetben, hogy korai emlőrákban szükséges-e a hónalji nyirokcsomó-disszekció. 

Aspirációs biopsziák gyakoriságát az emlőrákos beteg posztoperatív követése során az eltávolított daganat és a műtét fajtája határozza meg. 

A fiatal emlőrákos nők túlélését nem befolyásolja BRCA státuszuk.

A sugárterápiás szakértői bizottság a II. Emlőrák Konszenzus Konferencián (2009) elfogadott sugárterápiás irányelveket az azóta megjelent új tudományos bizonyítékok alapján vizsgálta felül és frissítette. A maradék emlő sugárkezelése in situ duktális karcinóma (St. 0) esetén indokolt, mivel a besugárzás 60%-kal csökkenti a helyi daganatkiújulás kockázatát. Korai invazív (St. I-II) emlőrákban, emlőmegtartó műtét után a besugárzás továbbra is standard eljárás, de idősebb (≥70 év) betegeknél, I. stádium és hormonreceptor-pozitív daganat esetén az egyedüli hormonterápia és a sugárkezelés elhagyása mérlegelhető kezelési alternatíva. A hipofrakcionált (15×2,67 Gy) teljesemlő besugárzás és válogatott esetekben a gyorsított részleges emlőbesugárzás egyenértékű alternatívája a hagyományos öthetes (25×2 Gy) teljesemlő-sugárkezelésnek. Masztektómia után, 1–3 (pN1a) vagy ≥4 (pN2a, pN3a) hónalji nyirokcsomóáttét esetén a besugárzás jelentősen csökkenti a lokoregionális recidíva kockázatát és a teljes túlélést is javítja. Egy-két pozitív őrszemnyirokcsomó esetén a komplettáló hónalji disszekciót válogatott esetekben helyettesítheti az axilláris régió besugárzása. Neoadjuváns szisztémás kezelés és emlőmegtartó műtét után a maradék emlő sugárkezelése minden esetben indokolt, míg masztektómia után kezelés előtti III-IV. stádium és ypN1 státusz esetén indokolt a posztoperatív lokoregionális radioterápia. Magyar Onkológia 60:229–239, 2016

Kulcsszavak: emlőrák, sugárkezelés, irányelvek

BEVEZETÉS Bár a korai kezdetű emlőrák viszonylag ritka, a 40 évesnél fiatalabb nők körében a rákos megbetegedés leggyakoribb okát jelenti, incidenciája 4,5%, továbbá a rákos halálozás leggyakoribb oka is ebben az életkori csoportban. A 25–39 éves korosztályban az áttétes emlőrák incidenciája 1976 és 2009 között majdnem megduplázódott (1,53/100 000-ről 2,9/100 000-re nőtt). 

Az egyre több fiatal emlőrákos nőnél végzett BRCA mutációs vizsgálatok eredményei azt mutatják, hogy a genetikai szűrést minden emlőrákos beteg számára elérhetővé kellene tenni.

70 fölötti nőknél a kisméretű, hormonérzékeny emlőtumor kimetszése utáni adjuváns sugárkezelés elhagyható lenne, ennek ellenére bevett gyakorlat.