A hallucinogének csoportjába tartozó anyagok, például bizonyos gombák, a lizergsav-dietil-amid (LSD) és a fenil-ciklohexil-piperidin (PCP) megváltoztatják az észlelést, a gondolkodást vagy a hangulatot.

A diagnosztikai képalkotó vizsgálatok elrendelésekor – a sugárexpozíció csökkentése érdekében – az orvosoknak tartaniuk kell magukat felnőtt betegek esetében az Image Wisely, gyermekek esetében az Image Gently útmutatóhoz, valamint az American College of Radiology (ACR) megfelelő­ségi kritériumaihoz. Ez utóbbiak 193 diagnosztikai képalkotási és interven­ciós radiológiai témát, ezen belül 942 klinikai változatot és több mint 1680 klinikai szituációt ölelnek fel. A cikk a legfontosabb szakmai ajánlásokat tekinti át.

A cikk bemutatja a csökkent ejekciós frakcióval járó szívelégtelenség (HFrEF) standard terápiájára vonatkozó adatokat a krónikus vesebetegség különböző stádiumaiban levő betegek esetében, majd az újabb kezelési lehetőségeket veszi szemügyre. Csak a HFrEF kórjóslatának javítása cél­jából alkalmazott készítményekre koncentrál. A tünetek kontrollálására alkalmazott kiegészítő szereket – főleg a kacs- és a tiazidszerű vízhajtókat, valamint a digitalis-készítményeket – nem tárgyalja.

A kontrasztanyag-nephropathia az egyik leggyakoribb vesét érintő iatrogén ártalom. Megelőzésében fontos szerepet játszik a megfelelő hidráltsági állapot fenntartása, az acetil-cisztein alkalmazása azonban nem csökkenti a kontrasztanyag-nephropathia kialakulásának kockázatát.

A krónikus veseelégtelenséghez számos betegség vezethet el. A vesekáro­sodás és annak tünetei nagyon gyakran lappangva alakulnak ki, s ha már klinikai tünetek is észlelhetők, sokszor visszafordíthatatlan szövődmények is jelen vannak. A vesekárosodás, a krónikus veseelégtelenség felismerése ezért nehézségekbe ütközhet, vagy éppen egy rutinvizsgálat során derül csak fény a veseműködés beszűkülésére. A nefrológiai ellátás és rendszeres gondozás legfontosabb szerepe az, hogy a vesekárosodás gyanúja, rizikó­faktorainak fennállása esetén időben megtörténjen a szakorvosi vizsgálat, előrehaladott veseelégtelenségben megfelelő terápiával csökkenteni kell a kialakuló szövődmények súlyosságát.

A májbetegségek többféle kórélettani folyamaton keresztül járulhatnak hozzá a vesék megbetegedéseihez. A krónikus vagy akut májbetegségek mellett fellépő vesefunkció-zavarok gyakran gyorsan progrediálnak, rövid időn belül akár akut veseelégtelenség is kialakulhat. A jelen cikk áttekintést ad e két szerv működésének klinikailag legfontosabb összefüggéseiről.

Alapvetően fontos, hogy a háziorvos is tisztában legyen a kontrasztanyagok típusaival, kockázataival és ellenjavallataival, valamint azokkal a gyakori klinikai szituációkkal, amikor kontrasztanyagos CT-vizsgálatra van szükség. A CT-technikában többféle kontrasztanyag használatos: orális, intravénás, rektális és intratekális. A kontrasztanyag adásával végzett CT-vizsgálat ellenjavallatai a korábbi kontrasztanyag-reakció, a terhesség, a pajzsmirigybetegség miatti radiojód-kezelés, metformin szedése, illetve krónikus vagy akutan súlyosbodó vesebetegség. A legmegfelelőbb vizsgálómódszer kiválasztásához fontos a klinikus és a radiológus közti kommunikáció.

A kóroktanilag heterogén glomerulonefritiszek definitív diagnózisa vesebiopsziával állítható fel. A primer és szekunder formák megkülönböztetésének nagy klinikai jelentősége van, mert a legtöbb szekunder glomerulonefritisz gyógyítható a kiváltó ok kezelésével. Az optimális kezelés kiindulópontja az adott beteg egyéni prognózisa. Optimális „szupportív” terápiával – a vérnyomás beállításával, a proteinúria csökkentésével, a dohányzás elhagyásával és étrendi előírások érvényesítésével – a vesefunkció romlása lassítható, esetleg megállítható.

Az Orvostovábbképző Szemle októberi számában három közleményt olvashatnak a nefrológia témakörében. Az első cikk témája a víz- és elektrolitháztartás zavarai, a második a genetikai eredetű vesebetegségek kutatásának új eredményeiről szól, a haramdik pedig a hosszú távú lítiumkezelés renális mellékhatásáival foglalkozik.

Ma már mintegy 3000 veseátültetett beteg él Magyarországon, és egyre inkább érzékelhető ennek a betegcsoportnak a jelenléte az alapellátásban és az akut belgyógyászati, neurológiai, traumatológiai ellátásban éppúgy, mint a különféle elektív beavatkozásokra szoruló páciensek között.