Vesesejtes karcinómában szenvedők tirozin-kináz-gátló kezelésének megszakítása nem rövidíti meg a betegek túlélését.

Az áttétes vesedaganat első vonalas kezelése három nagy szakaszra osztható. A citokinérát 2006-ban a célzott terápiák váltották fel a tirozinkináz-inhibitorok bevezetésével. Egészen 2018-ig a standard terápiát első vonalban a szunitinib és pazopanib alkalmazása jelentette. Az elmúlt évtizedben számtalan próbálkozás történt a már törzskönyvezett, illetve fejlesztés alatt álló készítmények kombinációjával, ezek a vizsgálatok azonban nem hoztak eredményt, leginkább az elviselhetetlen toxicitás miatt. A metasztatikus vesedaganat kezelésének újabb állomásához érkeztünk 2018-ban. Ebben az évben törzskönyvezték az ipilimumab és nivolumab immunterápiás kombinációs kezelést. Az azóta eltelt időszakban az immunterápia és a célzott kezelések együttes alkalmazása vezetett sikerre. Összefoglalónk elsődleges célja az Európában már törzskönyvezett, továbbá a legújabb fázis III-as kombinációs kezelések klinikai vizsgálatainak bemutatása alkalmazásuk időrendjében. További célja a vizsgálatok eredményeinek ismeretében rövid gyakorlati útmutatás arra vonatkozóan, hogy miként dönthetünk az első vonalas terápiáról.

A tirozin-kinázok a sejtműködésben alapvető szerepet játszó enzimek, me­lyek a sejtek közötti kommunikációban és olyan komplex széles spektrumú biológiai funkciók kontrollálásában játszanak szerepet, mint a sejtnöveke­dés, a sejtosztódás, a differenciáció és a metabolizmus. A tirozin-kinázok egyes receptorok (pl. növekedési faktorok receptorai) intracelluláris régióját képezik, melyek a receptor–ligand kötődés alkalmával aktiválódnak és indítanak be a sejt további sorsában lényegi eltérésekhez vezető kaszká­dokat. Ilyen kaszkád lehet például a sejtosztódást vagy apoptózist előidéző egymást erősítő folyamatok részjelensége, melyek circulus vitiosusként daganatos sejtdifferenciációt idézhetnek elő.

Az előrehaladott vagy áttétes vesekéreg-daganatos betegek kezelésében a terápiás lehetőségek a 15 éve tartó tirozin-kináz-inhibitor- (TKI-) éra után jelentősen bővültek az új típusú immunterápiák megjelenésével, valamint a korábbi standard nephrectomia szerepének és időzítésének átértékelődésével. Különösen kedvező eredmények érhetők el, ha első vonalban az immunonkológiai készítményeket kombináljuk CTLA4-gátlóval vagy VEGFR-gátlóval. Az eddig mértékadó terápiák (sunitinib, pazopanib) a jó prognózisú betegek kezdeti terápiájában továbbra is opciók. Közleményünkben ismertetjük napjaink modern terápiás lehetőségeinek alapjait és a legújabb kezelési irányokat. 

A vesesejtes veserák igen gyakori, ezért is kíséri megkülönböztetett figyelem e daganattípus különböző szövettani és molekuláris változataival foglalkozó kutatásokat.

A fejlett nyugati társadalmakban a petefészek daganatai az ötödik leg­gyakoribb rosszindulatú megbetegedésnek számítanak, nőgyógyászati tumorok közül mortalitás tekintetében az első helyen állnak,^1,2 összessé­gében pedig a hatodik leggyakoribb, daganatos megbetegedéssel kap­csolatos haláloknak számítanak. Mindez elsősorban annak tudható be, hogy a betegség sokszor tünetmentes, és már csak előrehaladott FIGO stádiumban diagnosztizálják. A szerzők áttekintik a petefészek-daganatok főbb kezelési elveit, valamint a korszerű terápiás lehetőségeket, különös tekintettel a PARP-inhibitor fenntartó kezeléssel kapcsolatos irodalmi ada­tok bemutatására.

A tumorimmunológiai ismeretekben az utóbbi 30 évben bekövetkezett jelentős előrelépés vezetett a napjainkban egyre inkább tért hódító új immunterápiás ágensek kifejlesztéséhez. Az ezzel párhuzamosan folyó genomikai vizsgálatok pedig több daganattípusban azonosítottak a tumorgenezist irányító onkogén mutációkat. Ez elvezetett a személyre szabott, precíziós medicina korszakába, melyben a betegek a tumoruk mutációs státuszán alapuló specifikus, molekulárisan célzott szerrel kezelhetők. A célzott terápiákkal magas válaszarány érhető el, de a betegek nagy részében egy idő után rezisztencia alakul ki. Az immunterápiák ugyanakkor tartós betegségkontrollt képesek előidézni, mely hosszú távú, kezelésmentes túlélést eredményez egyes betegekben.

Az mRCC másodvonalú everolimus kezelése utáni túlélést jelző prognosztikai faktorok az amerikai onkológiai gyakorlatban. 

A másodvonalú everolimuskezelés utáni túlélést jelző prognosztikai faktorok metasztatikus vesesejtes rákban az amerikai onkológiai gyakorlatban.

A tirozin-kináz-inhibitorokat ma már széles körben alkalmazzák szolid tumo­rok és hematológiai betegségek terápiájában. Óriási előnyük, hogy elkerülhe­tővé teszik a hagyományos kemoterápiák mellékhatásait, de lehetnek speci­fikus toxikus hatásaik – leggyakrabban dermatológiai és gasztrointesztinális területen; hipotireózis és kardiotoxicitás ritkábban fordul elő. A betegek túlélése és a célzott terápiák alkalmazása között egyértelmű összefüggés van, így a mellékhatások megfelelő ellátása igen fontos a felesleges terápialeállítások és dóziscsökkentések elkerülése érdekében.