A legfrissebb adatok szerint ígéretesnek bizonyul az 1-es típusú diabétesz kezelésében egy kísérleti fázisban lévő allogén őssejtterápia, mellyel a hasnyálmirigy szigetsejtjeit pótolják.

Az érbetegek a kardiovaszkuláris szövődmények csökkentése céljából gyak­ran kapnak kettős trombocitaaggregáció-gátló (TAGG) terápiát. Először japán populációban igazolták az intervenciók utáni kettős TAGG kezelés során alkalmazott cilostazol restenosist csökkentő hatását. Európai popu­lációban végzett vizsgálat hasonló hatást írt le a cilostazollal kezelt alsó végtagi betegekben. A magas restenosis gyakorisággal járó alsó végtagi intervenciók utáni kettős TAGG kezelés optimalizálására további vizsgála­tokra van szükség cilostazol bevonásával.

A koreai vizsgálat megállapította, hogy az összhalálozás kumulatív gyako­risága szignifikánsan magasabb volt az ARB-csoportban, mint az ACE-gátló-csoportban. 

A cikk új adatokat közöl a veseátültetést követő szteroidmentes vagy csök­kentett szteroidtartalmú immunszuppresszió lehetőségeiről, az élődonoros vesetranszplantációk donorait fenyegető perioperatív és hosszú távú koc­kázatok megítéléséről, valamint a dialízis szövődményeinek minimalizálá­sát segítő eszközökről és módszerekről.

Németországban a csökkenő szervadományozási hajlandóság és a műszívek fejlesztésének technikai újdonságai sokrétűen hatnak a klinikai gyakorlatra. A fejleményeknek nem csak a specialisták számára van nagy jelentőségük. Milyen eredményre számíthatnak az új szívre váró betegek? Mikor lehet célszerű a terminális szívelégtelenség kezelésében a műszívbeültetés stra­tégiáját követni, milyen szövődmények határozzák meg a szívátültetés és a műszíves ellátás hosszú távú lefolyását? Ezeket a súlypontokat tárgyaljuk az alábbiakban, abban a reményben, hogy olvasóink értékes információkat kaphatnak betegeik mindennapi kezeléséhez.

A bőrgyógyászatban a diagnosztikus lehetőségek rohamos fejlődése (in vivo képalkotás, molekuláris genetika, im­munológia) ellenére a klinikai tünetek ki­emelkedő jelentőséggel bírnak a diagnózis felállítása szempontjából. A vizsgáló orvos az anamnézis felvétele mellett a megtekin­téssel és tapintással megszerzett ismeretei, tapasztalatai alapján tudja meghatározni a tünetek elemi jelenségeit és felállítani a korrekt diagnózist.

A túlzott alkoholfogyasztás az egyik fő oka a cirrózisnak, a hepatocelluláris karcinómának és az akut májelégtelenségnek. Az alkoholos májbeteg­ség patogenezisében az alkohol (és az acetaldehid) direkt toxicitása, az oxidatív stressz, a gyulladás, a bélflóra diszbiózisa mellett a genetikai té­nyezők szerepe is egyre nyilvánvalóbb. A diagnózis általában nem igé­nyel májbiopsziát. A terápia része az absztinencia elérése és fenntartása, a malnutríció megszüntetése. A májbetegség gyógyszeres kezelésére ma is kevés az eszközünk. Dekompenzált cirrózisban májtranszplantációra 6 hónapos absztinencia után kerülhet sor. Nem megoldott a szteroidra nem reagáló súlyos alkoholos hepatitiszes betegek korai májtranszplantációja.

Az antifoszfolipid szindróma olyan szisztémás autoimmun betegség, melyet antifoszfolipid antitestek jelenlétében kialakuló vaszkuláris trombózis és terhességi patológia jellemeznek. A klinikai tünetek megjelenése, súlyos­sága változó. Emiatt az adekvát terápia meghatározásához rizikóbecslés szükséges. A magas trombóziskockázatú betegek esetében nagyobb a va­lószínűsége az ismételt tromboembóliás esemény bekövetkezésének, ezért ilyenkor kombinált, gyakran intenzív antitrombotikus kezelés, sőt egyes recidív esetekben immunszuppresszív kezelés bevezetésére is szükség van.

A szervtranszplantáció során alkalmazott krónikus immunszupresszív kezelés emeli a bőr melanoma malignum gyakoriságát.

A szervátültetést követően hosszú távon az átültetett szervvel összefüggő szövődmény, kísérő betegség, valamint az immungátlással kapcsolatos mel­lékhatás egyaránt kialakulhat.^1–3 Főleg a kardiovaszkuláris és a metabolikus megbetegedéseknek, valamint a daganatoknak van jelentős prognosztikai szerepük. A hosszú távú gondozásban központi szerepet tulajdonítunk a szűrővizsgálatoknak, a következményes betegségek korai felismerésének.