A klinikai gyakorlatban a nem K-vitamin-antagonista antikoagulánsok (NOAC) dózisai gyakran nem felelnek meg az ajánlásoknak. Ez a terápiás gyakorlat kedvezőtlenül befolyásolhatja a jelentősen károsodott vesefunk­ciójú betegek NOAC-kezelésének biztonságosságát, illetve normális vagy mérsékelten károsodott vesefunkció esetén az apixaban terápiás hatását.
Journal of the American College of Cardiology, 2017. június

A teljesítőképesség fokozásának nem titkolt célja a koncentrálóképesség és nem utolsósorban a fizikai erő és izomtömeg növelése. Az egyéni telje­sítőképesség – koncentrálóképesség, fizikai erő – fokozása gyógyszerekkel vagy egyéb terápiás eszközökkel széles körben elterjedt és nem kockáza­tok nélküli eljárás. Ilyen célból sokszor minden kontroll nélkül juttatják a szervezetbe a terápiás dózis többszörösét, és az egészségkárosító hatás kiszámíthatatlan. A cikk nem az egyes izomnövelő készítmények élettani vagy terápiás hatásait kívánja összefoglalni, hanem a dopping célú felhasz­nálás mellékhatásaira fókuszál, érintve az egyre elterjedtebb táplálék- és étrend-kiegészítők ilyen irányú felhasználását.

A fejlett nyugati társadalmakban a petefészek daganatai az ötödik leg­gyakoribb rosszindulatú megbetegedésnek számítanak, nőgyógyászati tumorok közül mortalitás tekintetében az első helyen állnak,^1,2 összessé­gében pedig a hatodik leggyakoribb, daganatos megbetegedéssel kap­csolatos haláloknak számítanak. Mindez elsősorban annak tudható be, hogy a betegség sokszor tünetmentes, és már csak előrehaladott FIGO stádiumban diagnosztizálják. A szerzők áttekintik a petefészek-daganatok főbb kezelési elveit, valamint a korszerű terápiás lehetőségeket, különös tekintettel a PARP-inhibitor fenntartó kezeléssel kapcsolatos irodalmi ada­tok bemutatására.

A mindennapi munkánk során folyamatosan alkalmazunk olyan készítmé­nyeket, melyek a QT-intervallum megnyújtását okozhatják. Amellett, hogy ez nem gyakori mellékhatás, egyre több gyógyszer, közöttük a célzott rák­ellenes szerek kapcsán derült ki, hogy megnyújthatják a QT-intervallumot, így szükségessé válhat e mellékhatás részletesebb áttekintése. Jelen dol­gozat célja a QT-megnyúlással kapcsolatos ismeretek összefoglalása, kü­lönös tekintettel a daganatos betegekre, mivel megfelelő körültekintéssel ez az állapot elkerülhető, korán felismerhető, kezelhető. Szem előtt kell tartani azt is, hogy mivel a malignitás általában jelentős morbiditással és mortalitással jár, a célzott terápiák hatékonyságából származó előnyök meghaladják a veszélyes kamrai ritmuszavarok kockázatát.

A humán ateroszklerózis kialakulása során zajló kis intenzitású gyulladást a magasabb CRP-szint megbízhatóan jelzi. A nagy érzékenységű (hs) mód­szerrel mért CRP erős független prediktora az adverz kardiovaszkuláris eseményeknek, ideértve a miokardiális infarktust, az iszkémiás stroke-ot és a kardiovaszkuláris halálozást. A jelenlegi irányelvekben a kardiovasz­kuláris kockázat becslésére nem javasolják a CRP rutinszerű mérését, de az emelkedett CRP-szintek jelezhetik az adott beteg fokozott egyéni rizikóját.

A hipertónia – a felnőttkorban leggyakoribb kardiovaszkuláris beteg­ség – gyakran szövődik diabetes mellitusszal. A diabéteszben kialakuló patofiziológiai (endokrin, kardiovaszkuláris, renális, neurális) eltérések hozzájárulnak a vérnyomás emelkedéséhez és gátolhatják a vérnyomás­csökkentő szerek hatását, ezért ilyenkor gyakran alakul ki terápiarezisztens hipertónia. A közlemény a terápiarezisztens hipertóniára vonatkozó legfon­tosabb ismereteket tekinti át, különös tekintettel a diabéteszes betegekre.

Az endokrin hipertóniák – közülük is elsősorban a primer aldoszteronizmus – előfordulására gyakrabban számíthatunk a korábban feltételezettnél a hi­pertóniás betegek között. Egyes betegcsoportokban célzott szűrővizsgála­tok végzése, az érintettek kiemelése fontos feladat, hiszen az ilyen betegek kardiovaszkuláris kockázata fokozott, ami azonban a célzott terápiával megfelelően csökkenthető.

Az új amerikai hipertónia-irányelvet Arnheimben mutatták be 2017 őszén. Az 1977-ben megjelent első ajánlás óta igen jelentős változások, nagy nem­zetközi vizsgálatok történtek. Az új irányelv a korábban meghatározott evidenciaszinteket, a bizonyítékokon alapuló orvostudomány eszközeit al­kalmazta. A hipertónia diagnosztikája és kezelése kapcsán néhány alapvető kérdésre kívánt – igen nagyszámú vizsgálat alapján – választ kapni és ennek megfelelő új ajánlást megfogalmazni az irányelveket kidolgozó testület.

A Tisztelt Olvasó az Orvostovábbképző Szemle mostani lapszámának Szim­pózium rovatában a magasvérnyomás-be­tegséggel foglalkozó három kitűnő cikket olvashat vezető hazai szakemberek tolmá­csolásában. Mielőtt egy legyintéssel – „mi újat lehet mondani ebben a témában?” – letennék a polcra a lapot, engedjék meg, hogy néhány bekezdésben bebizonyítsam Önöknek, hogy a téma örök, és sosem volt időszerűbb.

Bizonyítékon alapuló válasz

A sarokcsont apofizitiszének (Sever-betegség) kezelésére több olyan módszer áll rendelkezésre, melyek rövid távon némi javulást hoznak a fájdalom erős­ségét jelző pontszámokban. A sarokbetétek és előre gyártott ortotikumok kezdetben javítják a fájdalompontszámokat és enyhítik a funkciózavart, ám 3 hónapos távlatban a javulást mutató betegek aránya megegyezik, füg­getlenül attól, hogy részesültek-e kezelésben vagy sem (B szintű ajánlás, összehasonlító vizsgálatok, illetve nem vak elrendezésű véletlen besorolásos, kontrollcsoportos vizsgálatok másodlagos végpontjai alapján).