A fehér zsírszövet (white adipose tissue; WAT) gyulladásban betöltött szerepére vonatkozó nézetek az utóbbi tíz évben gyökeresen megváltoztak. Ma úgy véljük, hogy a fehér zsírszövet aktív szerv, amely számos, nagy hatású anyagot termel – ezek az úgynevezett adipokinek. A rezisztin nemrég felfedezett, ciszteinben gazdag adipokin. A legutóbbi évtized kutatásai alapján úgy látszik, hogy számos betegség ígéretes gyulladást jelző markere lehet. Zsírsejtek vagy immunsejtek termelik, és több kísérletben is gyulladást fokozó hatásúnak bizonyult. A gyulladásos bélbetegséget étvágytalanság, alultápláltság, a testalkat megváltozása és a mesenterialis fehér zsírszövet felszaporodása jellemzi. Konrad-Zerna és mtsai folyóiratunk angol nyelvű, eredeti változatában megjelent tanulmányában kimutatták, hogy az IBD-s betegek körében magasabb a szérum rezisztinszintje. Ez összhangban van más, korábbi vizsgálatok eredményeivel, amelyekben a betegek szérumában és mezenteriális fehér zsírszövetében is emelkedettnek találták a rezisztin szintjét. Ezzel kapcsolatban számos érdekes kérdés vetődik fel. Markere-e valóban a rezisztin az IBD aktivitásának? Mi a szerepe a molekula különböző izoformáinak és a rezisztin túlnyomó részét termelő sejteknek? Használható-e a rezisztin a terápiás döntések meghozatala során?

Célkitűzés. Korábban a primer biliáris cirrhosis (PBC) ritka következményének tartották a hepatocelluláris carcinomát (HCC), szignifikáns összefüggést találtak viszont a PBC és az extrahepatikus rosszindulatú daganatok között. Tanulmányunk célja a HCC és az extrahepatikus rosszindulatú daganatok előfordulási gyakoriságának meghatározása primer biliáris cirrhosisban szenvedő betegek nagy csoportjában. Módszerek. Mediánértékben 6 (1–23) évig követtünk 212 (19 férfi, 193 nő) dokumentáltan PBC-ben szenvedő beteget. Eredmények. Huszonhárom (10,8%) malignus megbetegedést találtunk; 8 (3,8%) HCC-t és 15 (7,0%) extrahepatikus daganatot. Vizsgálataink szerint PBC-ben 10 év alatt 4%-os valószínűséggel alakul ki HCC, és 13%-os valószínűséggel számíthatunk extrahepatikus malignitásra. A PBC IV. stádiumában jelentősen nő a HCC kialakulásának kockázata (10 év alatt 15%), a PBC hisztológiai stádiuma ugyanakkor nem befolyásolja az extrahepatikus tumorok előfordulását. Következtetések. Eredményeink igazolják, hogy primer biliáris cirrhosisban szenvedő görög betegek hepatocelluláris carcinoma szempontjából nagyobb veszélynek vannak kitéve, és ez különösen igaz IV. stádiumú primer biliáris cirrhosis esetén. A hepatocelluláris carcinománál nagyobb az extrahepatikus rosszindulatú daganatok kialakulásának valószínýsége, de ezt a májbetegség kórszövettani stádiuma nem befolyásolja.

Célkitűzés. Az Oddi-sphincter-diszfunkció (SOD, sphincter of Oddi dysfunction) megoldásának hatékony módszere az endoszkópos sphincterotomia, ez azonban 20%-os morbiditással jár. Tanulmányunk célja annak meghatározása, milyen gyakran kerül sor a SOD endoszkópos sphincterotomiával történő kezelésére egy olyan betegcsoportban, amely már egy éve belgyógyászati kezelést kap. Módszerek. Vizsgálatunkba 59 olyan beteget vontunk be, akik átlagosan 9,3 évvel korábban cholecystectomián estek át. Minden esetben elvégeztük az epeutak izotópvizsgálatát. Egy évig belgyógyászati kezelést folytattunk, és az endoszkópos sphincterotomiát azoknak ajánlottuk fel, akiknél a konzervatív terápia eredménytelennek bizonyult. Eredmények. Tizenegy beteg került a Milwaukee-besorolás szerinti 1., 34 a 2. és 14 a 3. csoportba. A májkapu és a duodenum közötti tranzitidő (HDTT, hile–duodenum transit time) 32 betegnél haladta meg a normális értéket. A belgyógyászati kezelés az 1. csoport 45%-ánál, a 2. csoport 67%-ánál, míg a 3. csoport 71,4%-ánál bizonyult hatékonynak vagy elfogadhatónak (p=0,29). A konzervatív terápiára nem javuló 21 beteg közül csak 14-en járultak hozzá az endoszkópos sphincterotomia elvégzéséhez. Utóbbi 14 beteg közül 11 esetében találtunk megnyúlt HDTT-t, míg az endoszkópos sphincterotomiával nem kezelt betegek körében ennek aránya 21/45 volt (p=0,03). Az endoszkópos sphincterotomia a 14 közül 12 esetben jelentett megoldást. Következtetések. Egyéves belgyógyászati kezelésen átesett betegek bevonásával lefolytatott prospektív tanulmányunkban SOD gyanúja esetén a betegek mindössze 23%-a került endoszkópos sphincterotomiára, noha az esetek 54%-ában mértünk a normálisnál hosszabb HDTT-t.

A protonpumpagátlók (PPI, proton pump inhibitor) bevezetése nagyon megkönnyítette a gastrooesophagealis reflux betegség (GORB) kezelését, de a kívánt eredmény néha elmarad. Ma gyakori klinikai probléma ezen terápiarezisztens betegek ellátása, és ez nem kis teher az orvosok számára. A PPI szerek savgátló hatása – a beteg együttműködési készségétől, a Helicobacter pylori státustól és a genotípustól függően – igen széles határok között változik. A GORB hátterében a jelek szerint nem az éjszakai saváttörés áll, és újabb adatok szerint a PPI-refrakter GORB hátterében nem savas refluxos epizódok állhatnak. Ha PPI szerekkel nem sikerül eredményt elérni, minden esetben érdemes felülvizsgálni a GORB diagnózisát. Ilyenkor nagyrészt ugyanis nem GORB-ról, hanem más kórképről (pl. funkcionális dyspepsia) lehet szó. Ha a részletes kórelőzmény ismeretében továbbra is elsősorban gastrooesophagealis reflux betegségre gondolunk, úgy a kivizsgálás következő lépéseként felső tápcsatornai endoszkópiát és refluxmonitorozást kell végeznünk. Valódi PPI-rezisztens GORB esetén a kezelésnek a nyelőcsőhiperszenzitivitás mérséklésére kell irányulnia, és sebészeti megoldás is mérlegelendő.

Háttér. A Pneumocystis-pneumonia többnyire a legyengült immunrendszerű betegek fertőzése, mely általában a T-lymphocyták működési zavarai esetén lép fel. Az alkohol erőteljes immunszuppresszor, ezért az alkoholos májbetegségben szenvedők az immunszuppresszív állapotban észlelthez hasonló immunválaszt mutatnak. A tartós kortikoszteroid- kezelés a Pneumocystis-pneumonia kockázati tényezője. Betegek és módszerek. Pneumocystis-pneumonia kórisméjével 1998 és 2006 között hét, alkoholos hepatitisben szenvedő beteg került felvételre a hepatológiai intenzív osztályra. A minden betegnél elvégzett májbiopszia igazolta az alkoholos hepatitist. A pneumocystosis diagnózisát megerősítette, hogy a bronchoalveoláris mosófolyadék Giemsa-festésével vagy immunfluoreszcens vizsgálatával kimutatható volt a jellegzetes kórokozó, emellett pedig típusus klinikai és radiológiai jelek is mutatkoztak. Eredmények. A Maddrey-pontszám minden beteg esetében meghaladta a 32-t. A Pneumocystis-pneumonia diagnózisának felállítása előtt alkoholos hepatitise miatt hat beteg részesült kortikoszteroid-terápiában. Minden betegnél heveny légzési elégtelenség lépett fel, mely miatt mesterséges lélegeztetés vált szükségessé. Három esetben a bronchoalveoláris mosófolyadék cytomegalovirusvizsgálata is pozitív volt. A megfelelő kezelés ellenére a betegség minden esetben végzetesnek bizonyult. Következtetés. Az idült alkoholizmus és az alkoholos májbetegség egyaránt jelentős immunszuppressziót eredményez. A kortikoszteroidok már rövid távú alkalmazás esetén is súlyosbíthatják az immunhiányos állapotot, és súlyos opportunista fertőzések veszélyének teszik ki a beteget.

Háttér. Az azathioprin és az 5-amino-szalicilátok között interakció állhat fenn, de ennek mechanizmusa egyelőre tisztázatlan. Célkitűzések. A mesalazinnal együtt vagy a nélkül alkalmazott azathioprin hatékonyságának és a nemkívánatos hatások előfordulási gyakoriságának vizsgálata. Módszerek. Retrospektív vizsgálatot végeztünk 199 beteg adatai alapján. Közülük összesen 95-en kaptak azathioprin monoterápiát, 104 beteg pedig 5-amino-szalicilátok és azathioprin kombinációs kezelésben részesült. Az észlelt nemkívánatos hatások, az azathioprin adagja és a tiopurin- metil-transzferáz (TPMT) enzim szérumszintje került rögzítésre. A betegek egy 85 fős alcsoportjában összevetettük a relapszus gyakoriságát a két kezelési ágon. Eredmények. A kombinációs kezelés mellett gyakrabban jelentkeztek mellékhatások (50/104), mint monoterápia során (29/95; x2=6,4; p=0,05). A TPMT enzim aktivitása a betegek többségénél normális volt. A TPMT aktivitása és a nemkívánatos hatások között nem mutattunk ki kapcsolatot. Összesen 105 beteg kapott >2 mg/kg azathioprint; mellékhatások 26%-uknál jelentkeztek. A 2 mg/kg alatti dózissal kezelt betegek körében a nemkívánatos hatások gyakorisága 54% volt (x2=15,8; p<0,0001). A mellékhatások miatt a kombinációs kezelés mellett gyakrabban volt szükség az azathioprin elhagyására (26/50), mint monoterápia során (7/29; x2=5,0; p<0,01). A kombinációs kezelés mellett gyakoribbak voltak a relapszusok (29/49), mint csak azathioprin alkalmazásakor (12/36; x2=5,5; p<0,02). Következtetések. A kombinációs kezelés során gyakrabban jelentkeznek nemkívánatos hatások, mint csak azathioprin alkalmazásakor. A mellékhatások függetlenek az azathioprin adagjától. A kombinációs terápia során a relapszus valószínűsége is nagyobb, mint azathioprin monoterápia mellett.

Kongresszusok, előadások Metabolikus betegségek genetikája – előadás A DGVS tavaszi kongresszusa Az ASNEMGE/EAGE posztgraduális kurzusa European Society of Coloproctology Az MGT Endoszkópos Szekciójának vándorgyűlése Az American College of Gastroenterology 2008. évi ülése A Diabetológiai és Anyagcsere Alapítvány és a Semmelweis Egyetem II. sz. Belklinika közös tudományos rendezvénye Az IASGO 18. Világkongresszusa Neurogasztroenterológia és motilitás Kongresszusi beszámoló A bélrendszer betegségei – elsöprő sikerű FALK Szimpózium Budapesten

Az elmúlt évtizedekben lényegesen csökkent a peptikus fekélybetegség és szövődményeinek előfordulási gyakorisága, viszont a fekélyvérzések száma – elsősorban az idősebb népességben – fokozódott. Alapvetően megváltoztak a fekélybetegség patogenezisére vonatkozó elméletek. A javuló kezelési eredmények leglényegesebb okai: a hisztamin H2 receptor antagonisták (H2RA), a protonpumpagátlók (PPI) és a ciklooxigenáz-2 (COX-2) szelektív nem szteroid gyulladásgátlók (NSAID) bevezetése, valamint a Helicobacter pylori (H. pylori) fertőzés eradikációjának kiterjedt alkalmazása. Ennek ellenére manapság még számos feladatot kell megoldanunk, így: javítani a H. pylori eradikációs eredményeket a rezisztencia elleni küzdelemmel, megoldani a tartósan NSAID-ot és aszpirint szedők peptikus lézióinak kialakulását és kiújulását, javítani az endoszkópia hatásfokát a kifekélyesedő malignus elváltozások differenciáldiagnosztikájában, valamint megoldást találni a nem NSAID, nem H. pylori fekélyek diagnosztikus és terápiás kérdéseire.