Célkitűzés Nem egyértelmű a nem seminoma típusú csírasejtdaganatok (NSGCT, nonseminomatous germ cell tumours) optimális ellátása azokban az esetekben, amikor szisztémás kemoterápia hatására szerológiai vagy radiológiai teljes remisszió (CR, complete remission) következik be. Egyes szerzők a kemoterápiát követően retroperitoneális nyirokcsomó-disszekciót (PC-RPLND, post chemotherapy retroperitoneal lymph node dissection) tartanak szükségesnek, míg mások a műtéti beavatkozás mellőzését és szoros utánkövetést ajánlanak. A helyzet tisztázására tesszük közzé az Indiana Egyetemen PC-RPLND nélkül szorosan nyomon követett betegek hosszú távú megfigyelésének adatait. Betegek es módszerek A retrospektív elemzésbe olyan NSGCT-betegek adatait vontuk be, akiknél az első vonalbeli kemoterápia teljes remissziót eredményezett, és nem történt további kezelés. A CR-t a szérum tumormarkereinek normalizálódásaként és a radiológiailag észlelhetô betegség eltűnéseként (< 1 cm-es maradék daganattömeg) határoztuk meg. Eredmények A 141 beteg közül 5 beteg (4%) sorsát két évnél rövidebb ideig kísértük figyelemmel. Mediánértékben 15,5 éves utánkövetés kapcsán 12 betegnél (9%) észleltük betegség kiújulását. E csoportból jelenleg nyolc beteg betegségmentes (NED, no evidence of disease), míg 4-en az alapbetegség következtében meghaltak. A becsült 15 éves recidívamentes túlélés (RFS, recurrence-free survival) 90%-nak, a rákspecifikus túlélési arány pedig 97%- nak adódott. A becsült 15 éves RFS a kis kockázatú betegek (n = 109) esetében 95%, míg a közepes vagy nagy kockázatú betegeknél (n = 32) 73% volt (p = 0,001). Hat beteg (4%) esetében észleltünk retroperitoneális recidívát, akik közül ketten haltak meg a betegség következményeként. Öt betegnél jelentkezett késői kiújulás (3–13 év múltán), ezen belül két esetben retroperitoneális recidíva. Jelenleg mind az 5 személy betegségmentes (NED). Következtetések A PC-RPLND nélküli utánkövetés biztonságos stratégia lehet, ha az első vonalbeli kemoterápia teljes remissziót eredményez. A betegség kiújulása ritka, és további kezeléssel gyógyítható lehet.

Összefoglalás A szuperficiális húgyhólyagrák az esetek körülbelül 30-40%-ában nem reagál a Calmette–Gučrin-bacillussal (BCG, Bacille Calmette-Gučrin) vagy epirubicinnel végzett kezelésre; a kezdetben reszpondernek mutatkozó betegek 35%-ánál öt éven belül relapszus jelentkezik. Vizsgálatunk célja, hogy összehasonítsa a recidiváló szuperficiális húgyhólyagrák kezelésére intravesicalis infúzió formájában alkalmazott gemcitabin (GEM) és mitomycin (MMC) terápiás hatékonyságát és toxicitását. Betegek és módszerek A résztvevôk csoportját olyan betegek alkották, akik kiújuló, Ta–T1, G1–G3 stádiumú átmenetisejtes húgyhólyagrákjuk miatt korábban már részesültek kezelésben. A betegek 6 hetes séma szerint GEM-infúziót vagy 4 hetes adagolási rend szerint MMC-t kaptak. A terápiára kezdetben reagáló és később is recidívamentesnek bizonyuló betegek mindkét csoportban havonkénti gyakorisággal 10 fenntartó kezelésben részesültek az első évben. Eredmények Összesen 120 beteget választottunk be, majd soroltunk véletlenszerűen MMC- vagy GEMkezelésre. A vizsgálat lezárásakor 109 beteg (az MMC-csoportból 55 fő, a GEM-csoportból 54 fő) adatait tudtuk értékelni. A követési idő mediánértéke mindkét csoportban 36 hónapnak adódott. A mindvégig recidívamentes betegek aránya a GEM-csoportban 72% (39/54 beteg), az MMC-csoportban 61% (33/55 beteg) volt. A kiújulást tapasztaló betegek közül az MMC-csoport 10 betege és a GEM-csoport 6 tagja stádium szerint is progresszív betegségben szenvedett. Az MMC-csoportban statisztikailag szignifikáns mértékben nagyobb volt a kémiai cystitis incidenciája (p = 0,012). Következtetések Az eredmények azt jelzik, hogy a GEM hatásosság tekintetében felülmúlja az MMC t, ugyanakkor alkalmazását kisebb mérvű toxicitás kíséri. Mindezek alapján logikus választásként kínálkozik a refrakter átmenetisejtes rák kezelésében.

Célkitűzés A kemoterápia és a cetuximab előrehaladott stádiumú, nyirokcsomóáttétet adó fej nyaki laphámrák ellátásában történő együttes alkalmazásának lehetséges hatékonyságát vizsgálandó II. fázisú tanulmányt végeztünk, amelyben indukciós kemoterápiát (ICT, induction chemotherapy) alkalmaztunk a következő séma szerint: 135 mg/m2 paclitaxel és carboplatin (AUC = 2) hetenkénti ciklusokban 6 héten át, az első héten 400 mg/m2, ezt követően pedig 250 mg/m2 dózisú cetuximabbal kiegészítve (PCC). Betegek és módszerek Fej-nyaki laphámrákban szenvedő (SCCHN, squamous cell carcinoma of the head and neck; T1–4, N2b/c/3), mindaddig nem kezelt betegek 47 fős csoportját (41 főnél a szájgaratra lokalizálódott a primer daganat; 33 férfi, 14 nő; medián életkor: 53 év; 0–1-es kategóriájú általános állapot) részesítettük kezelésben, majd klinikai és radiográfiás vizsgálattal ellenőriztük a terápiás választ. Az ICT-t követően minden beteg a kockázat alapján meghatározott lokális kezelésben részesült, mely a daganat stádiuma és a kórismézéskor észlelt lokalizációja függvényében sugárkezelésből, egyidejű sugár- és kemoterápiából vagy műtéti kezelésből állt. Eredmények Az indukciós PCC-kezelés után 9 betegnél (19%) teljes remissziót, 36-nál (77%) pedig részleges remissziót állapítottunk meg. A leggyakoribb 3–4. fokú toxikus hatásnak a bőrkiütések megjelenése bizonyult (45%), ezt követte a láz nélküli neutropenia (21%-os előfordulási gyakorisággal). Mediánértékben 33 hónapos követés mellett 6 betegnél észleltünk lokoregionális vagy szisztémás progressziót. A 3 éves progressziómentes túlélés (PFS, progression- free survival) aránya 87% nak (95%-os megbízhatósági tartomány [CI, confidence interval], 78–97%), a teljes túlélési arány 91%-nak (95% CI, 84–99%) adódott. A 26 biopsziás minta közül 12 ben (46%) kimutatott HPV-16 (a humán papillomavírus 16-os típusa) jelenléte jobb progressziómentes (p = 0,012) és teljes túléléssel (p = 0,046) társult. Következtetések A hetenkénti PCC-vel kiegészített ICT és az ezt követő, kockázati alapon megállapított lokális kezelés kivitelezhető, hatékony és jól tolerálható stratégiának tűnik. A PFS ígéretes, érdemes tehát tovább vizsgálni e szekvenciális kezelési stratégiát. A HPV-pozitív daganatot hordozó betegek prognózisa kiváló.

Célkitűzés A KRAS protoonkogén mutációi prediktív értékűek, prognosztikai értékük azonban nem tisztázott az előrehaladott stádiumú colorectalis rák kezelése szempontjából. A II–III. stádiumú vastagbélrák adjuváns kezelésével kapcsolatos, 3278 beteg bevonásával végzett PETACC-3 tanulmány adta lehetőségeket kihasználva megvizsgáltuk, milyen prognosztikai értéke van a KRAS és a BRAF daganatsejtekben jelen lévő mutációinak e betegpopulációban. Betegek és módszerek A vizsgálandó szövetmintákat formalinnal fixált, paraffinba ágyazott szövetblokkok formájában prospektíven gyűjtöttük össze (n = 1564), majd 1404 szövetmetszetbôl kivontuk a DNS-t. A KRAS 2-es exonjára és a BRAF 15-ös exonjára lokalizálódó mutációk előzetesen tervezett vizsgálatát allélspecifikus, valós idejű polimeráz láncreakcióval hajtottuk végre. A túlélés elemzéséhez egy- és többváltozós Cox féle regressziószámítást alkalmaztunk. Eredmények A KRAS mutációját 37,0%-os, a BRAF mutációját 7,9%-os gyakorisággal mutattuk ki, és a daganat stádiuma függvényében nem detektáltunk szignifikáns különbséget e téren. A stádiumot, a daganat helyét, a nyirokcsomóstátust, a nemet, az életkort, a szövettani stádiumot (grade) és a mikroszatellita-instabilitás (MSI, microsatellite instability) esetleges jelenlétét is figyelembe vevő többváltozós elemzés rámutatott, hogy a KRAS mutációja összefüggésben áll a szövettani stádiummal (p = 0,0016), míg a BRAF mutációja szignifikáns kapcsolatot mutat a női nemmel (p = 0,017) és kifejezetten szignifikáns összefüggésben áll a daganat jobb oldali elhelyezkedésével, az idősebb életkorral, a gyengén differenciált jelleggel és a nagyfokú mikroszatellita-instabilitással (p < 10–4 minden esetben). A KRAS-mutációknak sem az egyváltozós, sem pedig a többváltozós elemzés szerint nincs kifejezett prognosztikai értéke a relapszusmentes túlélés (RFS, relapse-free survival) vagy a teljes túlélés (OS, overall survival) szempontjából. A BRAF mutációja az RFS tekintetében nem prognosztikai értékű, az OS szempontjából viszont igen, különösen a kisfokú mikroszatellita-instabilitással jellemezhetô (MSI-L, MSI-low) és a mikroszatellita-stabil (MSI-S) daganatok esetében (kockázati arány [HR, hazard ratio], 2,2; 95%-os megbízhatósági tartomány [CI, confidence interval], 1,4–3,4; p = 0,0003). Következtetések A KRAS mutáns jellege II–III. stádiumú vastagbélrák esetén nem bír jelentôs prognosztikai értékkel. A BRAF mutációja az MSI-L/S daganatok esetében az OS szempontjából prognosztikai értékű.

Célkitűzés Egy II. fázisú tanulmány keretében megvizsgáltuk a fluorouracil (FU), leucovorin, irinotecan és bevacizumab (FOLFIRI + B) alkotta kombinációs kezelés hatékonyságát olyan betegek körében, akik áttétes colorectalis rákját korábban nem kezelték. Megvizsgáltuk továbbá, hogyan változik a terápiás válasz és a terápiarezisztencia esetleges markereiként szolgáló citokinek és angiogén faktorok (CAF, cytokines and angiogenic factors) plazmaszintje a kezelés során. Betegek és módszerek Két intézményben, II. fázisú vizsgálat keretében tanulmányoztuk a FOLFIRI + B kezelést. A 14 napos kezelési ciklusokban első lépésben bevacizumabot (5 mg/kg), irinotecant (180 mg/m2), FU bolust (400 mg/m2) és leucovorint (400 mg/m2) alkalmaztunk, melyet egy 46 órás FU-infúzió követett (2400 mg/m2). A kezelés megindítása előtt, a terápia során, illetve a progresszió észlelésekor összesen 37-féle CAD plazmaszintjét határoztuk meg multiplex mikrogyöngy kitek (multiplex-bead assays) és enzimkötött immunoszorbens vizsgálat (ELISA) segítségével. Eredmények A vizsgálatba 43 beteget vontunk be. A vizsgálat elsődleges végpontjaként választott progressziómentes túlélés (PFS, progression-free survival) mediánértéke 12,8 hónapnak bizonyult. A teljes túlélés (OS, overall survival) mediánértéke 31,3 hónapnak adódott, 65%-os hatásarány mellett. A kezelést megelőzően emelkedettnek talált interleukin-8-szint kapcsolatot mutatott a rövidebb PFS-sel (11 vs. 15,1 hónap, p = 0,03). A radiográfiás vizsgálattal észlelhető progresszió megjelenése előtt számos, az angiogenezissel és a myeloid sejtvándorlással összefüggésben álló CAF plazmaszintje megemelkedett a kezdeti értékhez képest, köztük a bázikus fibroblast-növekedési faktoré (p = 0,046), a hepatocyta-növekedési faktoré (p = 0,046), a placentaris növekedési faktoré (p < 0,001), az 1-es típusú stroma eredetű faktoré (p = 0,04) és az MCP-3 fehérjéé (macrophage chemoattractant protein-3; p < 0,001). Következtetések Korábban kezelt (történelmi) kontrollokkal összehasonlítva egyágú vizsgálatunkban kedvezőnek tűnt a FOLFIRI + B hatékonysága és tolerálhatósága. A betegek azon alcsoportjában, akiknél a terápiarezisztencia különféle mechanizmusai léphettek fel, a radiográfiás vizsgálattal észlelhető progresszió észlelése előtt megbomlott a CAF-molekulák plazmakoncentrációjának egyensúlya, a kompenzatorikus proangiogén citokinek és a myeloid sejtvándorlást elősegítő molekulák fajlagos mennyiségének emelkedése irányába billentve el a mérleget.

Célkitűzés Gyulladásos vagy lokálisan elôrehaladott emlőrák esetén a neoadjuváns kemoterápia és az ezt követő mastectomia a választandó kezelés, ilyen esetekben azonban kevésbé tartják hatékonynak e terápiás megközelítést, mint az operábilis emlőrák eseteiben. Közleményünkben a GeparTrio vizsgálat gyulladásos emlőrákban (IBC, inflammatory breast cancer; cT4) vagy lokálisan előrehaladott emlőrákban (LABC, locally advanced breast cancer; cT4a-c vagy cN3; IIIB vagy IIIC stádium) szenvedő résztvevőinek és operábilis emlőrák (OBC, operable breast cancer; cT2-3) miatt kezelt betegeinek prospektív összehasonlítását tesszük közzé. Betegek és módszerek A vizsgálati alanyokat a daganat stádiuma szerint rétegeztük, majd véletlen besorolás alapján hat vagy nyolc ciklusban docetaxel/doxorubicin/cyclophosphamid (TAC) kombinációval vagy kétciklusnyi TAC sémával és négyciklusnyi vinorelbin/capecitabin kombinációval kezeltük. A vizsgálat másodlagos célkitűzésének eredményét, azaz a teljes patológiai remisszió (pCR, pathologic complete response; definíció szerint sem az emlőszövetben, sem a nyirokcsomókban nincsenek kimutatható invazív/nem invazív tumorsejtek) stádiumok szerinti gyakoriságával kapcsolatos eredményeket tesszük közzé. Eredmények A tanulmányban összesen 287 IBC-vel (n = 93) vagy LABC-vel (n = 194 diagnosztizált és 1777 OBC-ben szenvedő beteg vett részt. A vizsgálat kezdetén sorrendben a következő jellemzőket állapítottuk meg a háromféle daganattípus által érintett betegekről: medián tumorméret 8,0 cm, 7,0 cm, illetve 4,0 cm (p < 0,001); többszörös léziók gyakorisága 31,2%, 27,3%, illetve 19,6% (p < 0,001); nyirokcsomó-érintettség előfordulási aránya 86,6%, 71,2%, illetve 51,6% (p < 0,001); grade 3 elváltozás gyakorisága 44,4%, 30,4%, illetve 39,9% (p = 0,178); a lobuláris-invazív szövettani típus előfordulási aránya 7,5%, 17,5%, illetve 13,3% (p = 0,673); a hormonreceptor-negatív daganatok aránya 38,0%, 20,0%, illetve 36,4% (p = 0,008); a humán növekedési faktor 2-es típusú receptorát expresszáló tumorok aránya 45,1%, 38,9%, illetve 35,7% (p = 0,158). A pCR tekintetében a hatásarány IBC esetén 8,6%-nak, LABC esetén 11,3%-nak, OBC esetén 17,7%- nak adódott (p = 0,002); ugyanilyen sorrendben a fizikális vagy ultrahangvizsgálattal kimutatható teljes vagy részleges remisszió tekintetében 71,0%-os, 69,6%-os, illetve 83,4%-os hatásarányt (p < 0,001), míg az emlőmegtartó műtét vonatkozásában 12,9%-os, 33,0%-os, illetve 69,9%-os hatásarányt (p < 0,001) állapítottunk meg. A p-értékek minden esetben az IBC és az LABC együttesének OBC-vel történő összehasonlítására vonatkoznak. A többváltozós elemzés alapján önmagában a tumorstádium nem bizonyult a pCR független előrejelzőjének (esélyhányados [OR, odds ratio], 1,51; 95%-os megbízhatósági tartomány [CI, confidence interval] 0,88–2,59; p = 0,13). Következtetések A betegek daganatainak kezdeti jellemzőit is figyelembe véve nem mutattunk ki különbséget a neoadjuváns kemoterápiára adott válaszreakció terén a tumorstádium függvényében.